posztdok napló 144. – Köszönet – gondolatok, két kedves kollégám, tanárom, Judit és Kati nyugdíjba vonulása alkalmából

Az utóbbi időben – egy-egy munkatárs nyugdíjazását köszöntő ünnepségre -, mindig igyekeztem személyes ajándékot készíteni. Biztos van torta és közös meglepetés, de az együtt töltött évek során átélt élményekről kár lenne megfeledkezni.

Általában valamilyen kis dobozkát szoktam telerakni az MTA Kémiai Kutatóközponthoz köthető apró tárgyakkal. Amikor azon kezdtem törni a fejem, mit tudok a távolból a szerdai összejövetelre küldeni, a válasz egyértelmű volt: rendhagyó blogbejegyzés a Posztdok Naplóban. Néhány sort “csak” Juditnak és Katinak.

kép forrása: Google

Az elmúlt években az élet sajnos megtanított minket, fiatalokat is, mit jelent búcsúzni egy kollégától. Ezért most nem búcsúzom, csupán megköszönöm mindazt, amit Önöktől kaptam.

Kedves Judit!

Posztdoktori utam előtt bekopogtattam Önhöz. “Kedves András, jöjjön, foglaljon helyet!” – hangzott a válasz. Szinte nem is emlékszem olyan alakalomra az elmúlt lassan nyolc évből, amikor ne kínált volna hellyel, ha utam a 19A szoba felé vitt.

Útravalóként kaptam egy kis csipeszt. Tegnap, amikor 2300 km-re a biztonságot adó otthontól, az egykori Felületmódosítás és Nanoszerkezetek Osztálytól, a glove box-ban próbáltam a mintáimat ezzel az eszközzel a megfelelő helyre tenni, pár percre megállt a kezem. Pillanatok, beszélgetések, közös konferencia élmények peregtek le előttem. Osztályértekezletek, előadás utáni kérdések, szakmai egyeztetések, a doktori értekezésem megvitatása..

Amikor egy konkrét, s nagyon jellegzetes momentumot akarok kiválasztani, gondban vagyok. Hiszen Judit mindig, mindenhol ott volt, ahol az osztály – vagy így az idő távlatából talán már nyugodtan mondhatom, a CSAPAT – megjelent, ünnepelt, kirándult…

Ha egy ajtó biztos nyitva állt a PhD-diákok előtt, a 19A-é az volt.

Kedves Kati!

Az ember nagyon hamar, még az egyetemen megtanulja, hogy a laboráns nénik a kutatók legjobb barátai. A vegyészi világ olyan különleges teremtményei, akikhez mindig bátran fordulhat segítségül a munkájában elakadt tudóspalánta. Olyan emberek ők, akiktől azt is megkérdezheti, amit témavezetőjétől vagy konzulensétől nem merne.

Pár hete voltam az intézetben, amikor azt a feladatot kaptam, hogy az Ön által kezelt nemesfém-raktárból kérjem el az STM-ezéshez szükséges Pt/Ir drótot. Kicsit talán félve kopogtattam be, a 19-es laborba, azt hittem, biztos lesz majd egy szoba, nagy rácsokkal, ahol ezeket az anyagokat őrzik. Beléptem, s a legnagyobb meglepetésemre a nagy kulcscsomó nem egy páncéltermet, hanem egy fiókot nyitott. Lemértük a huzal tömegét, aláírás a gondosan vezetett füzetbe, s már vihettem is a munkaeszközt.

Ha már a 19-es labornál tartunk. Vannak kutatóhelyek, amelyek ridegek. Talán a fehér falak, a sok átlátszó üvegedény miatt. Nos, az Ön laborja nem egy ilyen hely volt. Az íróasztal körül elhelyezett színes tájképek, családi fényképek mindig jókedvre derítették a betévedő látogatót. Annyira természetes volt, hogy ott van a folyosó végéhez közel Kati szobája, elég csak benézni egy kis foszfonátért, zsírsavért  vagy bármi egyéb segítségért.

Kedves Judit és Kati! Szóval tényleg nem búcsúzom. Amit Önöktől tanultam, tanultunk, naponta hasznosítjuk a kutatómunkánk során, dolgozzunk a világ bármely szegletén. Jó egészséget, sok szép élményt a család körében. Köszönöm, köszönjük!

András

Ramat Gan, Izrael

2012. április 24.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s