posztdok napló 146. – 707 km nyugaton, keleten és északon

Ha valaki azt kérdezte volna szerdán, mihez kezdek a Függetlenség napi hosszú hétvégén, a válaszom az lett volna, Ramat Ganban pihenem  ki a munkahét fáradalmait. Köszönhetően régi és új barátoknak, ismerősöknek és rokonoknak, tévedtem.

Csütörtök reggel ismét a HaShalom pályaudvar felé vettem az irányt. A fellobogózott 63-as csak úgy száguldott Tel-Aviv felé. Most először fordult elő, hogy az Azrieli Center zárva volt, így a kényelmes gyaloghíd helyett kénytelen voltam az állomás főbejárata felé kerülni. Egyre több új dízelmozdony rója az ország vasúti pályáit, vontam le  következtetésként kedvenc kőpadomon üldögélve,  miközben a három vágány forgalmát szemléltem.  Ashkelon irányába zakatolva, meghívást kaptam egy délutáni kirándulásra kelet felé. Az állomáson Yossi várt rám, kis pihenő után Ornával, egy ausztrál rokonnal és vele indultunk Merkaz Saphirára. A vendégségben igazi Yom Haatzmaut-i frissensült ínyencségeket kóstolhattunk. A szukoti sátras vacsorát követően ismét kellemes órákat tölthettem a háziak vendégszeretetét élvezve. A jó hangulatú kerti sütögetést követően Miriammal és Aharonnal Efrat városa felé vettük az irányt, egyik gyermekük családjához voltunk hivatalosok. Efrat város egy telep Jeruzsálem közelében, amelyhez az út palesztin területeken át vezet. Megálltunk Alon-Shvutban, ahol megcsodálhattam a modern kori zsinagógaépítészet remekművét. Efratnak 15 ezer lakosa van, festői környezetben terül el. Tiszta időben ellátni egészen Betlehemig és még azon is túl Jeruzsálembe. Pont egy születésnapi ünnepségbe csöppentem bele, így a városka szépségeinek megcsodálása mellett, e téren is gazdagodhattam újabb élményekkel.

A távolból jött utazó szemével nézve fura lehet egy kerítéssel körülvett településen élni, s mindennap átvágni, egy nem mindig baráti területen munkába menet.

Visszatérve Ashkelonba, viszonylag korán nyugovóra tértem, hogy erőt gyűjtsek a másnapi fővárosi úthoz. Mirivel, az ausztrál rokonnal és  egy kedves, szülővárosomból származó hölggyel együtt kerestük fel Ornáékkal a Szentvárost. Mindig nagy élmény felfelé kapaszkodni a Júdeai-hegyeken… s aztán jön az a bizonyos, általam már oly sokszor emlegetett kanyar, ahol felbukkannak az első jeruzsálemi házak. Ezzel a látvánnyal nem lehet betelni! Kicsit gurulunk még, s fehér alapon kék betűkkel hirdeti három nyelven a tábla, hogy megérkeztünk: JERUSALEM A Vészkorszak emlékmúzeumába, a Yad Vashembe tartunk. Jó pár éve fogadja a látogatókat az “új” tárlat, szerencsére ez a kiállítás technikai eszközein mit sem látszik. Miközben az előző években a tárlattal kapcsolatban hallott információimat osztom meg a két először idelátogató hölggyel, fura érzés kerít hatalmába. Visszagondolok az én első vizitemre, 2006-ra. A meghatottság perceire, a könnyekre,… s most az ötödik találkozáskor hatalmas űr tátong odabent, csak lépkedem teremről-teremre, előre tudom, mi következik, felhívom a velem tartók figyelmét a magyar vonatkozásokra, de…

Megnézzük az emlékezés csarnokát és a gyermekek emlékművét. Itt szerencsére visszatér valami abból, amit ezen a helyen, a tükröződő gyertyaláng és a gyerekek neveit és életkorát hallva minden normális ember érezne.

A múzeum shopban mintás (kismozdony, kosár és foci labda) kipa-csatot vásárolok, jól jön majd a változatosság hét közben. (most így visszaolvasva a bejegyzést kicsit morbidnak érzem a Yad Vashemben vett vonatos kipa-csatomat)

A tragikus múltat bemutató múzeumot elhagyva a festői En Kerembe utazunk. A kis boltok, templomok övezte településrészen ebédelünk. Az asztaloknál elhelyezett monitorokon látható az étlap teljes kínálata (hát ilyet sem láttam még).

Késő délután Ashkelonba visszatérve kis pihenés, s már jön is értem egykori chanichom /táborozóm/ Dávid. Ashdodban meglátogatjuk a kecskés, zebrás, zergés parkot. Végignézzük, amint valaki az olajos folyóban teknőst akar fogni, remélem a végén nem került fel a páncélos a közelben felállított nyársra.

Miután megbarátkoztunk az “állat-park” lakóival, vendéglátóimhoz, Dávid szüleihez megyünk. Judit és Tibor kedvesen fogad. A náluk töltött fél nap alatt többet tudok meg az izraeli hétköznapokról, az alijázást követő beilleszkedés szép és nehéz oldalairól, mint az eddigi 11 kinti hónap  alatt összesen. Hallgatom a történeteket,… nem tudom, sikerült-e bárkinek is ekkora benyomást tenni rám az utóbbi években, mint nekik. Este közös vacsora a tengerpart közelében, velünk van Geri is, a “szarvasi nagy testvér”.

Szombaton a festői Zihron Yaakovba utazunk. Dávid barátnője lelkesen mesél az út  melletti települések, emlékhelyek történetéről. A domboldalról meseszép kilátás nyílik a tengerre. A főutca idilli képét egyedül az “M” betűs gyorsétteremlánc üzlete töri meg, jelezvén, hogy a globalizáció már ide is betört.

Megállunk még a Jabotinsky parkban, s kipróbálhatom a tejfölös drúz pitát is. Persze csak mértékkel, hiszen Judit “hazai” ebédje már vár ránk, nem beszélve a Dávid által készített chillis babkölteményről. Mielőtt elindulunk Ramat Gan felé elköszönök még a ház komótos “urától” az izgő-mozgó magyar vizslától is.

Három nap, megannyi élmény, beszélgetés, életre-szóló apró mozzanat. Mi mást is mondhatok: Orna & Yossi, Miri, Tova, Bina és családja; Miriam & Aharon, Orit, Avraham, Tamar és Nitzan; Judit & Tibor, Dávid & Regi, Geri, Liat; ja és Jerry és Tula macsekok valamint Boby kutyus TODÁ! – köszönöm.