Reggel korán érkezem a Bar-Ilanra, leadom a mintákat az elektron-mikroszkópiára, végre megkapom a hetek óta várt nanocsöveket. Az idő sürget, fontos küldetésem van a mai napon. “Elugrom a Ben Gurionra, s jövök.” – szólok a laborban serénykedő diákoknak. “Beer Shevara az egyetemre?” – néznek rám furán. “Nem, nem csak ide a repülőtérre!”
Előkészületek
Beveszem magam a kampuszi szupermarketbe. Üdvözlő-csomagot készítek. Kell bele sajtos szendvics, hozzá egy kis üdítő, izraeli csokik, ja és a kihagyhatatlan BAMBA snack. Na jó, nem adhatok az ismerősöknek olyan szendvicset, amelyet még nem teszteltem, így bekerül egy harmadik is a kosárba.
Kell még egy felirat , mint amilyennel a repülőtéren szokták várni az “ismeretlen” üzleti partnereket vagy turistákat.
Minden a hátizsákban, 12:00 ideje indulni.
Megközelítés
“Csomagod nincs?” – kérdezi a taxis a givat smueli főbejáratnál. “Nincs, nincs” – hangzik a nem túl magabiztos válasz. Hirtelen belém hasít, még sohasem jártam az ország központi repterén bőröndök nélkül! Irány az érkezési oldal (tudom, tudom kedves bátyám eléd nem mentem ki múltkor, de volt annak a bnei braki buszmegállós találkozásnak egy különleges hangulata!?). 15-20 perc alatt már a hármas terminál előtt találom magam. Mondtam én már a kezdetektől, hogy ez a felsőoktatási intézmény volt mind közül a legjobb választás, hiszen közel van a repülőtérhez! Borzongató érzés odalent belépni a hatalmas csarnokban, s nem odafent. Rám tör a repülhetnék… Most más “feladatom” van hessegetem el a szárnyaló gondolatokat. Még soha nem vártam senkit a Ben Gurionon, hát ezt is megértük.
Visszaszámlálás
Nincsenek sokan, szinte “üres” a fogadó-félkör. Érkezési idő 13:40, várható idő 13:05 olvasom a bal oldali kijelzőn. A lábaim önálló életre kelnek, s a léggömb árus felé visznek. “Azt a WELCOME-osat kérem, s ha lehet ragasszunk hozzá egy izraeli zászlócskát.” A kész művel letelepedem az első sorban, ahonnan jól belátható a kijárat. Ráapplikálom az előbb nyomtatott feliratot a lufis kreációra.
Jé, a hatalmas belmagasságú csarnok plafonja telis-tele elszállt léggömbökkel. Valószínűleg a viszontlátás örömében kicsúszott az utazók vagy a rokonok kezéből. Van fent félig leeresztett Spongyabob, Hello Kitty, megannyi szív és I love you… Annyi érzelem szorul ebbe a pár négyzetméterbe. Apa nyakába ugró gyerekek, az anyukáját rózsacsokorral váró vallásos, kalapos fiú; újraegyesülő családok, sport csapatok, hazatérő diákok. Néhány jelenetnél felmorajlik a várokozók “tömege” a meghatottságtól… Könyvet kéne írni vagy egyenesen filmet forgatni, ha még nem tette meg senki, az érkezési oldalról. Mennyire más, mint Ferihegyen.
Akció
13:17 LANDED
Emberi számítás szerint, 45-50 perc, mire kint lesznek. Felállok a padról, s próbálok a legjobb “rajt-helyre” beállni. Nyílik az ajtó – magasra emelem a táblát -, s a narancssárga kendős zarándokcsoport élén feltűnik a két kedves komáromi ismerősöm. “Üdvözlet a Szentföldön!” Csomagot cserélünk, anyáék küldtek pár apróságot, s a látogatók is kedveskednek Horalkyval, Fidorkával, hazai csokikkal. Elkattan pár fotó. A csapat elindul az autóbusz felé.
Huuuu, mennyire különös a betonon maradni. Hívogató egy ilyen turistabusz. Amíg a csomagokat pakolják váltunk még pár szót. Beszállás, kezdődik a zarándoklat. Lassan visszaballagok az épületbe…
Epilógus
Búcsút veszek a Ben Gurion Repülőtértől. Jó ide megérkezni, néha nehéz távozni,… – gondoltam eddig. Most már elmondhatom, van hogy csak kiugrik az ember köszönteni egy-két földit.
Háromra már visszaérek az egyetemre, a mikroszkópiai felvételek is elkészültek. Ben Gurion pojekt sikeresen végrehajtva.
Kedves Benci néni és Nándi, jó utat, sok szép élményt!
KISPASZTI WEB 