posztdok napló 148. – 11 hónap “nagy”-Szarvason

1996 nyarát írtunk, a szarvasi tábor második turnusának egyik napján azt a feladatot kapta a csoportunk, hogy egy nagy műanyag lapra rajzolt Izrael térképet gyurma és egyéb anyagok segítségével töltsön meg élettel. Nagy lelkesedéssel estünk neki a feladatnak – ha jól emlékszem, verseny volt több csapat között -, az egyik madrichunk /ifivezetőnk/ hosszasan készítette a Tel-Aviv központjában álló kör-szökőkutat, mások pálmafákat kezdtek el gyártani, a legtöbben a valós domborzati viszonyok kialakításán ügyködtünk. Az összekevert sárga és barna pasztelinát (ahogy mifelénk Komáromban a gyurmát nevezték) órákig kenegettem a Negev sivatag helyére. Azt hiszem, leszámítva az 1994-es kéthetes utunkat, ez volt addig a leghosszabb “testi kapcsolatom” a Szentfölddel.

Szóval eltelt 15 év, s a Körös-parti gyurma-Izrael tényleg megtelt élettel. Valós élettel, s nem csak a kilenc turista út során látott “WOW, itt majdnem minden oly csodás” illúzióval.

Egy dolog azonban változatlan. Ramat Gan, Tel-Aviv vagy Jeruzsálem utcáit járva még mindig az az érzésem – így közel egy év intenzív izraeli élménnyel a tarsolyomban -, mintha ott sétálnék az ebédlő, a China-town vagy az Art tövében. Lehet, hogy kicsit beteges, de ha bekapcsolom a rádiót vagy az utcán elhúz mellettem egy zenét bömböltető autó, azonnal bevillan a kép az alföldi zenés ébresztőkről. Csak az az egy mondat, “Boker tov machane!  – Jó reggelt tábor!” hiányzik a hangforrás felől, s az összkép tényleg ijesztően Lauder Campes lenne.

Zöldségek közt itt is ott is…

Nincs olyan vásárlás a szupermarketben, hogy a Bambás polchoz érve, ne adóznék fél perc néma tiszteletadással gyermek és felnőttkorom legszebb péntek délutánjainak emléke előtt. S akkor még nem beszéltem az itt átélt Kabalat Shabbatok  erősen Imatermet, Kupolát vagy madrichképzési Beit Davidot idéző pillanatairól. A medencét itt tengernek hívják, s a heti falafeledet ugyanúgy megkaphatod, mint a turnusonként odalent szokásos csicseriborsó gombócot rejtő pitát. Megvan a nemzetközi hangulat, mindent elönt a szoba-rendrakásért kapott vonalzók, kulcstartók áradata. Amikor reggelente az egyetemre megyek az meg pont olyan érzés, mintha az ebédlő melletti nagy táblára, azt a kis rajzot ragasztotta volna ki a programkoordinátor, hogy Bar Ilan.

Minden hónap ötödike egy pici évforduló, ünnepnap, valójában hasonlít a tábori szülőnapra. Fejben végiggondolja az ember, mi történt az “előző” héten, s tudja vár még rá pár  újabb tábori kaland.

Visszatérés (1996 nyara)

1996 tavaszán a Budapesten élő nagynénink hívta fel a figyelmünket újra a szarvasi táborra. Az Erec című újságban találtunk jelentkezési lapot. A szlovákiai csoportba többet nem szerettünk volna menni az előző években szerzett negatív tapasztalataink miatt. Elszántuk magunkat, s elindultunk immár harmadszor. Abban bíztunk, most már tényleg olyanok leszünk, mint a többiek, magyarul beszélő zsidók.

A második napon egy chanich társunk megkérdezte, ha Szlovákiából vagyunk, hogyhogy tudunk magyarul? Ehhez már nem tudtam hozzáfűzni semmit, mi sose fogunk a többséghez tartozni?

A Felvonulási téren a gyülekezőnél senkit sem ismertünk, felolvasták a nevünket beszálltunk a buszba, s elindultunk oda, ahova mindig is tartoztunk. Három éve voltunk utoljára a táborban. Megérkeztünk, valaki azt mondta: „Golánosok gyülekező a teraszon!”. Fogalmunk se volt, milyen korcsoportok vannak, mi melyikben vagyunk, milyen a táborrend, mi az a peula, miben különbözik a madrich time-tól…

Ismét faházba kerültünk, hárman voltunk. Szobatársunk Laci egész jó fej volt. Elkezdtük újra megtanulni a szabályokat. Énekeltünk az ebédlő mögötti éneklőteraszon, ártoltunk az ART-ban, és utáltuk, ha sportfoglalkozásra kellet mennünk…

Külön csoportokba kerültünk, az első magyar madrichjaim nagy hatással voltak rám. Később, ifjúsági vezetőként számtalanszor állt előttem példaként az ő munkájuk. Ez volt a Gr. Nr. 1. 1. 1. (gruppe numero ö ö ö) csoport Péter és András vezetésével 96 nyarán a második turnusban. Abban, melyről később kiderült, a leginkább zárt közösség, olyan ahova évről évre ugyanazok jönnek, és iszonyat nehéz beilleszkedni közéjük. A csoportban nagyon jól éreztem magam. Érdekes, a tizenkettőből négyen korcsoportvezetők lettünk, ez azért nem rossz arány.

Itt ismertük meg Andit, Pirit és Juditot, akikkel a mai napig is tartjuk a kapcsolatot. A hármast, mely elválaszthatatlannak tűnt, s az idő mégis szétoszlatta. A legemlékezetesebb a Párdesz volt. Ez egy választható foglalkozás, különböző témákban. Tamás, a rabbi-jelölt és Kati foglalkozásán sokat tanultunk a zsidóságról. Ezt mind hasznosítani tudtuk a Komáromi Zsidó Hitközségben ekkortájt megkezdett munkánkban. Kis közösségünkben elkezdtünk egy klubot szervezni és egy újságot kiadni. Egyszer talán erről is születik majd egy könyv.

Átéltük Szarvason az első szülők napját, az első golános shabbatot. Mi az egész évre töltődtünk fel itt zsidóság tekintetében.

Egy nap után mindenki olyan volt, mintha mindig ismertük volna egymást. A tábor  programigazgatója egy újságban egyszer azt nyilatkozta, sajnos a tábor varázsa a kerítésen kívül megtörik. Milyen igaza volt. A két hét után, mikor felérnek a buszok Pestre, mindenki rohan a szüleihez, s húsz perc múlva már senki sincs a téren. Néha még el se köszönünk egymástól. Születnek persze életre szóló barátságok, szerelmek, de a többség alig találkozik év közben. Háromféle táborozó létezik:

1. Aki le jön a táborba, és egy életre megutálja.

2. Aki eljön a táborba, és hosszú időre itt ragad.

3. Aki évek múlva újra visszatér, s megleli a „szarvasi csodát”

Végre egyszer valahol tényleg jól éreztük magunkat! A tábor után több lánnyal is leveleztünk. A csoportunk az első és az utolsó foglalkozását a játszótéren a hintáknál tartotta, útravalóul egy Csiky Gergely idézetet kaptunk, ma is ott lóg az ágyam felett: „A fiatalság olyan hiba, mely napról napra kevesbedik”

részlet a soha el nem készült “Komáromtól Szarvasig” című könyvemből

One thought on “posztdok napló 148. – 11 hónap “nagy”-Szarvason

  1. Nem is tudod, mennyi emlék jött elő a poszt olvasása közben…furcsa, hogy már évek óta nem része Szarvas az életemnek, de majdnem minden nap történik velem valami, amiről szarvasi vagy someres emlék jut eszembe….

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s