Az egyetemről hazafelé tartva elmellőzök egy virágboltot. Szívem szerint betérnék, s vennék Anyák napjára egy csokrot vagy cserepes növényt. Vennék, ha Pesten esetleg Komáromban lennék, s tudnám, órákon belül személyesen átadhatom az ünnepeltnek…
Múlt vasárnap reggel arra riadtam, hogy Anyák napja van, s azonnal a telefonom után kaptam, hogy sms-t írjak. Anya csak tegnap árulta el, egy héttel tévedtem… Hát igen az év különleges napjaival, születésnapok dátumaival, évfordulókkal mindig hadilábon álltam.
Ha már anyunál tartunk, szólnom kell a Posztdok Naplóban a családi háttérről, amely nélkül sokkal nehezebb lenne idekint egyedül. Jó érzés, hogy mindig ott vannak a háttérben, megoszthatom velük élményeimet, tanácsot kérhetek tőlük, s beszámolnak a két számomra oly fontos Duna-parti település, Komárom és Budapest történéseiről.
Néha szeretnék újra kicsi lenni, anya bejönne este mesélni. Valamelyiket a kedvenceim közül, arról hogyan ismerkedtek meg apuval,… hogyan költözködtek anno Tanyra… A történet végén betakarna, odatenné a kedvenc kis, frissen mosott rongydarabot a fejem mellé.
Télen rám adná a manó-sapkát a kincskereső kisködmönnel, hogy óvjon a hidegtől. Nyáron újra mindennap elmennénk a strandra, az első pancsolás után lángost kapnánk, a második után tejszínhabos gofrit…
Köszöntse hát a mai blogbejegyzés az ANYÁKAT, akik mindig ott állnak lányaik/fiaik mellett, nem csak ezen a napon.
U.i.: A mai napon két blogger társammal, Zsuzsival és Ákossal elindítottuk a Kék-fehét valóság – mindennapok Izraelben című Facebook-oldalt, ja és megjelent a Hitközségi Híradó 191. száma.
KISPASZTI WEB 