Vége a munkanapnak, pont elérem a 39-est. A Negba és a Hayarden kereszteződésénél szállok le. Felkaptatok szűkebb otthonom főutcáján. A zöldségesnél balra fordulok az Uzielen. Megállok a schwarmásnál, benyúlok a hűtőbe egy narancsos Prigatért.
Az árus épp kilépne a pult mögül, amikor meglát visszaszökken. Az utóbbi hónapokban hetente egy-egy este betérek hozzá. Automatikusan nyúl a pitás dobozba, kiveszi, felvágja, az elektromos fűrésszel eltávolít egy réteget a forgó húsból. Meg sem kérdezi, hogy ugye humuszt azt nem kérek bele. Az első tartót kihagyva telerakja salátával, hússal, thinával, sült krumplival. Mutatom az üdítőt, elveszi az ötvenest, odamegy a kasszához, beüti. Még mindig nem szóltunk egy szót sem.
Todá (Köszönöm!) – hagyja el az ajkam, miközben megkapom a visszajárót
—
Mi van akkor, ha ma nem is schwarmát akartam enni???
KISPASZTI WEB 