Megtörve egykori témavezetőm intelmét, a hét utolsó munkanapján új minták készítésébe kezdek reggel. A kesztyűs-doboz ölelésében eltöltött két-három óra után végigsétálok a kampuszon, egészen a főkapu mellett lévő bankautomatáig. Hét-ágra süt a nap, mindenfelé virágok (ez itt annyira már nem meglepő, egész évben nyílt valami errefelé), diákokkal alig alig akadok össze az öt perces út alatt. Csendes a táj… Visszafelé beszerzem az ebédem. Délután már éppen lezárnám magamban a hetet, amikor fél ötkor betoppan a főnök, s megkérdezi: “Van kedved átbeszélni a kutatási témákat?”
“Természetesen!” – válaszolok olyan nagy hévvel, hogy magam is meglepődöm önmagamon. Egy órát tanácskozunk,… Lassan hat mire búcsút veszek a hosszú hétvége előtt a Bar-Ilantól.
Bnei Brakba vagyok hivatalos. Az utolsó pár lépést futva teszem meg, hogy elérjem a 161-est. Ahogy a negyed utcáin kanyargunk bevillan az első utam Ági nénihez és Smuel bácsihoz az egyetemről. Emlékszem, a telefonomon lévő térképet követve “izgultam” azon, hol kell majd leszállnom,… hihetetlenül hosszúnak tűnt az utazás. Most itt ülök sokadszorra a DAN kék-fehér járatán, s oly természetességgel szelem keresztül a “STETL” utcáit, mintha egész életemben erre buszoztam volna…
Pár perc az egész, amíg leérünk a Jeruzsálem utcáig.
Különleges este van ma vendéglátóimnál, de ez csak a szokásos beszélgetést követő rakott krumplis, lecsós vacsora közben derül ki. Hagyományok szerint először megvitatjuk a magyarországi és az itteni híreket, nosztalgiázunk egy kicsit Szarvasról. Ági néni szabadkozik, hogy most nincs gombaleves, de az asztalon felsorakoztatott ínyencségek mellett fel sem tűnne a “királyi csemege” hiánya.
Étkezés közben Ági néni az órájára pillant, ma este fél kilenckor leszünk 60 éves házasok. Megáll a kezemben a villa…megható pillanatok. Felváltva kezdik el mesélni a megismerkedésüket, az Izraelbe érkezésük kalandos történetét, a házasságkötésük sztoriját. A nehéz éveket, az öt gyermek születését, az első hűtőszekrény megvásárlását,… Smuel bácsi az egyik könyvespolcról, egy kinagyított fényképet keres elő Ági néniről. Ezt hozta magával a Szentföldre, amikor a történelem viharai elválasztották őket egymástól egy időre.
Szívem szerint lefotóznám így őket, hármasban a régi fényképpel… de nem akarom lerombolni az emelkedett hangulatot azzal, hogy belekezdek “A blogomhoz jól jönne ez a kép” című magyarázkodásba.
“Nem éltünk könnyen, de mindig boldogok voltunk.” – összegzik Ági néni, s Smuel bá megerősítőlég bólogat. Mielőtt elköszönök, útravalóul kapok egy kis rakott krumplit, túrós sütit Savuotra…
Az előszobából befelé mutat Ági néni, az ebédlőasztalon egy hatalmas csokor áll… “Hatvan éve nem futotta esküvői csokorra, most ezzel lepett meg Smuel.” A szemem sarkában mintha egy könnycsepp kezdene kialakulni, egy újabb Posztdok Naplós emelkedett pillanat!
Mi mást kívánhatok az IFJÚ párnak, Mazel Tov, bis 120!
KISPASZTI WEB 
jaj. még olvasva is nagyon megható. 🙂