A hét szokatlanul indult, Tishe beAv lévén alig lézengett valaki az egyetemen. Négy után le is léptem a melóból, kicsit nyomasztott, hogy húsz perccel korábban egyedül maradtam a diákszobában és a laborban. Olyan érzésem volt, mintha egy nappal meghosszabbodott volna a Ramat Ganban pihenéssel töltött hétvége. Magáról az emléknapról részletesen írtam a Posztdok Napló 41. posztjában, így most nem bocsátkoznék ismétlésbe.
Hétfőn beindult a kutatóélet, mikroszkópozás fél napon át, majd minta-előkészítés. Ma pedig ismét kezet rázhattam a kesztyűs dobozzal. Ha őszinte szeretnék lenni, picit már hiányoztak ezek a műszerek és eszközök a hosszúra nyúlt nyári szünet alatt. 
Itt volt már az ideje visszaszállni a tel-avivi mókuskerékbe. Megbeszélések, cikk írás, új ötletek kipróbálása vár rám az elkövetkező napokban…
Sajnos, munkabiztonsági megfontolásból meg kellett válnom a tábori madrichi karszalagtól, nem kis lelki sérülést okozva ezzel a két vágással…
A 61-es, a Negba utca reggeli “forgataga” mind mind változatlan. Az idő múlását csak a gomba-módra szaporodó, egyre magasabbra törő toronyházak és a nyáron született apró kismacskák hada jelzi.
Tegnap este, amikor Bnei Brakot szeltem át a 161-es helyett ezúttal a 160-as fedélzetén, azon töprengtem, mennyiben más most ez az újrakezdés, mint a posztdoki korszak előző szentföldi visszatérései… Gondolataimat csak vendéglátóim, Ági néni és Smuel bácsi terelték el, akik minden alkalommal igaza “Szarvas-feelinges” vacsorával kedveskednek.
Egy dolgot leszámítva a helyzet változatlan. Az esti családi Skype-olások hívólistájára felkerült még egy név. A “NAGY Ő” neve. Ámor nyila talán mindig a legváratlanabb időben találja szíven még a posztdokokat is. Annyira jó lenne személyesen megosztani az itteni élményeket vele, egyelőre azonban kénytelenek vagyunk a modern kor kommunikációs eszközeit kihasználni. Fontos dolog a tudomány, a nanotechnológia, de legalább ugyanennyire, ha nem sokkal inkább fontos, hogy van Ő, akihez ezer szállal kötődhet a világban bolyongó vegyész…
KISPASZTI WEB 