posztdok napló 178. – Miért nem lettem gasztroblogger? – avagy a mértéktelen ünnepi fogyasztás útvesztői

Ezután tartózkodni fogok a mértéktelen fogyasztástól, magyarul nem eszem többé össze-vissza mindenfélét. – fogadtam meg kamasz fejjel a komáromi kórház sebészetén, egy kiadós töltött káposztás barackozás után, vakbél gyanúval vendégeskedve az intézményben egy hétig.

Akkor még nem sejthettem, eljön majd az idő, amikor Izraelben töltöm az őszi ünnepeket, s a zsúfolásig telt asztalok előtt nehéz lesz betartani  a gimnazista fogadalmat. A rokonoknál, ismerősöknél töltött péntek estéken mindig rácsodálkoztam, mikor, s hogyan sikerül ennyi mindent elkészíteni az ünnepre. Mindezek az étkezések messze elmaradtak a Rosh Hashana, az új esztendő kínálatától.

S ha ott illatoznak a finomabbnál finomabb falatok, posztdok legyen a talpán, aki ellen tud állni a sült húsok, rántott szeletek, saláták és egyéb köretek hívogató szirén-dalának. Az ínycsiklandó desszertekről nem is beszélve: az ajándékba vitt kürtös kalácsot, a háziasszony tudását dicsérő zserbót vagy a frissen készült túrós palacsintát nem lehet kihagyni. Az előttem úszkáló gefilte fisch, a furcsa nevű osso buco borjú lábszár szeletei, a paprikás csirke, a rántott hagymakarikák, a sült krumpli és a gombás rizs, a kókuszgolyó(k), a kakaós kalács, a fagyi, a dinnye, a barack, az alma, csak néhány azok közül amelyek a villám hegyére kerültek az ünnep miatt ötnaposra nyúlt hétvége során. S akkor nem beszéltem még a makaróniról, a gomba felfújtról, a lasagnéről, a kreplachos húslevesről, a gombával töltött rántott palacsintáról.

Ahhoz, igazán nem kellett volna egy tudományegyetemet elvégeznem, hogy rádöbbenjek, ha irgalmatlan mennyiségű táplálékot veszek magamhoz, de az emésztési folyamat végén semmitől sem vesz búcsút a testem, annak előbb utóbb beláthatatlan következményei lesznek. Pláne, ha az ember a nap jelentős részét egy zsinagógai padban kuporogva tölti…

Saját kárán tanul a kutató… pláne ha gyomron vágta magát Rosh Hashanákor… s utána egy hosszabb elő yom kippuri böjtölésre kényszerül.

Ha gasztroblogger lennék, az ismerősöknél és rokonoknál felhalmozott ünnepi csemegékből talán egy könyvnyi poszt is összejött volna. Nem vagyok az, mi más következtetést vonhatok le: KisPaszti, tudj nemet mondani Önmagadnak és mások kínálásának is!