posztdok napló 179. – Ó nagymami, drága nagymami…

Fáziskésésben blogolok a Rosh Hashana miatti Internet megvonás következtében. Nem lenne teljes a Posztdok Napló, ha nem tenne említést egy fontos, kiemelkedő családi eseményről, amely pont az új esztendő első napjára esett ebben az évben.

Drága, szeretett nagymamánk 101. születésnapját ünnepelte szeptember 17-én. Senki ne gondoljon, olyan nagy   “vigadalomra”, mint a tavalyi kerek évfordulón. Nem jött a tv, az újságírók hada… csak szép csendben betöltötte a százegyedik életévét.

Ha van a posztdok létnek egy meghatározó s fontos eleme, az mindenképpen az otthoni családi háttér, az emberek, akik féltő szemekkel követik mi is történik a távolba szakadt gyermekkel, unokával. Amikor tegnap délután szokásos Skype beszélgetésemet folytattam apával, s nagymamával is váltottam néhány szót, megkérdezte: “S hogy érzed magad odakint?” Lehet-e szebben csengő mondatot hallani, egy 101 éves nagyitól, miközben kíváncsi tekintete megérteni próbálkozik az előtte lévő technikai vívmányt, s magát a tényt, élőben láthatja és hallhatja a 2300 km-re lévő unokáját.

Abban, hogy kialakuljon az “Izrael-képem”, fontos szerep jutott nagymamának. Nappalijának közepén, az asztalon évtizedekig ott állt egy fából készült zenélődoboz, a tetején egy festett képpel, amely a Siratófalnál imádkozó embereket ábrázolt. Leírhatatlanul különös érzés volt megérinteni, kinyitni és meghallgatni a Hava nagila néhány taktusát. Élvezet volt hallgatni beszámolóját a nyolcvanas években, titokban tett szentföldi látogatásáról is… Történeteket Jeruzsálemről, a Ramat Ganban élő (ma már sajnos nincsenek közöttünk) rokonokról… Ki hitte volna gyerekfejjel, egyszer majd ugyanazokon az utcákon sétálok.

Drága NAGYMAMI, drága NAGYMAMI, oly jó hogy köztünk élsz… Utólag is boldog születésnapot… bis 120!