posztdok napló 65. – családi kör itt is, ott is

1911. szeptember 17-én született a nagymamám. Azaz ezen a napon jutott ideje a Flóra tanya intézőjének, dédnagyapámnak, hogy bekocsizzon Kántorjánosiba, s anyakönyveztesse Anna lányát. Pont 100 éve történet mindez. Odahaza ünnepi ebéden köszöntötte őt a család, rokonok, barátok, ismerősök társaságában. Sajnos lemaradtam erről a különleges  rendezvényről. Kéthetenként azért mégsem lehet hazarepkedni Izraelből 😦 Telefonon  beszéltünk a díszebéd alatt. A szavai örökre beleégtek a fülembe: “Nagyon szeretlek, kár, hogy nem vagy itt ezen a szép ünnepségen… Megvárlak!” Ezt a “megvárlakot” sosem fogom elfelejteni… Nagymama, köszönök neked mindent, amit értünk, értem tettél… a sok finom ebédet, a gyerekként nálad töltött szombat estéket, a vasárnapi  reggeliket, a lángost, a sárga poharas teát… Bis 120!

S mi történt itt Ramat Ganban? Csütörtök délután megjelent a laborban az egyik kollégám, s azt mondta, nincs ez így rendben, hogy én csak itt méregetek a műszerrek egész nap, meg kísérletezgetek. Miért nem megyek néha az ülőszobába, s beszélgetek a többiekkel… S mindezt attól a munkatárstól hallom, aki reggeltől estig állandóan a laborban dolgozik. 🙂 Szóval jövőhéttől, ideje elkezdeni szocializálódni egy kicsit… Itt jegyzem meg kb. fél órával az eset után máris sor került az első közös projektre. Egy nitrogén palack szállítási-zárókupakját próbáltuk meg szó szerint együttes erővel eltávolítani egy harmadik kollégával. Igazi csapatmunka volt… Azt a részt inkább nem részletezném, amikor egyikük egy kalapáccsal kezdte püfölni az embernagyságú palack tetejét. Mintha a munkavédelmi oktatások során ezt a módszert kihagyták volna Budapesten…

/egy plakát a HaMelech Josef utcából… a híres répás mese még mindig hódít/

Elmúlt a hét, hazafelé betértem kedven ruhaboltomba, az eladó ismét szívélyesen köszöntött. Szükségem volt egy-két  fehér ingre. Pénteken esküvőre voltam hivatalos. Dudi másodunokatestvérem házasodott Granittal, az indiai származásű barátnőjével.

Kora reggel indultam a HaShalom állomásra. Az úti cél Ashkelon volt. A tengerparti kisváros békés arcát mutatta, szerencsére híre sem volt a párhete még óránként becsapódó rakétának. Szinte elképzelhetetlen, hogy a virágos, rendezett utcákon néha a félelem veszi át az uralmat. A pályaudvaron Yossi várt. Náluk töltöttem a hétvégét, velük mentem az esküvőre. Mielőtt elindultunk volna az Ashkelontól 20-25 percre lévő eskető-központba, találkoztam Orna és Yossi kedves magyarországi rokonaival, akik ezen a napon tértek haza a Szentföldről.

A hüpét (esküvői baldachin) a hagyományoknak megfelelően szabadtéren helyezték el. A háttérben feltűntek a Júdei-hegyek. Körben pálma- és olajfák, fehér bőr ülőalkalmatosságok, rendezett gyep… Miriam és Áron büszkén vezette a vőlegényt a hüpe alá, a menyasszony lenyűgözően szép volt. A násznép hatalmas napernyőkkel védekezett a tűző sugarak ellenl. “Esernyős” esküvőn még sosem jártam… 🙂

A szertartás után következett az ebéd, mintegy 300-ad magunkkal. Tánc, öröm, minden, ami egy esküvőhöz kell… A közelgő Sabat miatt koradélután fejeződött be a vigadalom. Lassan mi is visszaindultunk Ashkelonba.

A családi ünnep azonban nem ért véget. Másnap reggel a zsinagógában találkoztunk újra, a hagyományoknak megfelelően a vőlegényt felhívták a Tórához. Szép ünnepségben lehetett részeünk, jó érzés volt itt lenni. Együtt a másik hét másod-unokatestvéremmel, családjaikkal, a fel s alá rohangáló kicsikkel…

A délelőtti ima és Tóra-olvasást követően a család kiduson (kis ünnepi fogadás) látta vendégül a közösség tagjait. Az asztalok roskadoztak, a sokféle salátától, a sólettől, s egyéb étkektől…

A rendezvény után a család a közeli barátokkal a szomszédos étterembe vonult. Három, inkább négyfogásos ebéd következett. bkkel Megható beszédekkel (hát igen, megint jól jött volna az a fránya hiányzó héber tudás), meghitt hangulatban… Nagyon jól éreztem magam.

Dudi és Grani, Mazel Tov, teljes szívből!!!!!

A szombat délután pihenéssel telt. Meglátogattuk Yossi anyukáját is, aki ugyanolyan észak-magyarországi tájszólással beszélt, mint a szintén e régióból származó miskolci nagyim, aki sajnos már nincs közöttünk.

Élményekben gazdag két nap van mögöttem. Bár a komáromi nagymamám 100. születésnapjáról személyesen lemaradtam, mégis családi körben tölthettem ezt a történelmi napot!

/a felvételek a pénteki esküvőn készültek, szombaton a vallási előírások miatt nem lehet fotózni/

Miriam és Áron, Orna és Yossi, s mindenki, aki hozzájárult az újabb életre-szóló szentföldi élményekhez, köszönöm, todá!

U.i.: A hétvége talán egyetlen szomorú mozzanata az volt, amikor a teraszon ülve megpillantottam az eltűnt Stella macska kedvenc székét… Nem közeledett felém kivont karmaival, nem ugrott fel az asztalra, hogy megnézzem, amint internetezem… Hiányzott!

/…/