posztdok napló 192. – székcsata, avagy megjelölve

Minden munkahelynek megvan a maga bája. Mint arról már meséltem, a csoportunk diák-szobáját a 2. emeleti biztonsági szobából alakították ki. A megerősített falak, páncél ajtó és ablak mellett van egy létránk is, amelyen a harmadikra tudunk majd felmászni illetve ezzel pont átellenben egy nagy csapóajtó, amin keresztül az első emelettel kerülhetünk közvetlen kapcsolatba vészterhes időkben.

Amikor telt ház van, 14-en osztozunk a termen. Adott tehát 14 darab görgős szék. Ezekről szól a mai bejegyzés. Megérkezésem óta játszunk a többiekkel egy ki nem mondott játékot. Van egy ülőalkalmatosság, amelyre valószínűleg kávé ömlött egyszer, s ezért zöld huzata erősen foltos. Mondanom sem kell, senki nem szeret ezen a széken ülni. Egy nap reggelén arra lettem figyelmes,  abban a megtiszteltetésben van részem, hogy a “kis foltos” valahogy az asztalom mellé került. Ilyenkor az ember megvárja, míg a két kutatócsoport ifjoncai szétszélednek a laborokba, rosszabb esetben bennmarad utolsóknak, esetleg másnap reggel korán érkezve továbbtolja egy asztallal a tarka görgőst. Körbeszemlél a “kiválasztott”, kikukkant a folyosóra, s ha sehol senki, indulhat az akció. Gyors székcsere, s a biztonság kedvéért egy pulóver vagy köpeny rákerül a megcserélt bútordarabra, bizonyítandó, hogy ez volt eredetileg is az enyém, s nem is hallottam arról, létezik egy pecsétes is az egyen ülésekből. Két-három hétbe beletelik mire újra visszatér a fekete bárány az íróasztalod mellé.

Így ment a mi kis játékunk egészen a hónap elejéig. Néhány diáknak elege lett abból, hogy sosem találja a saját székét, s elhatározták, megjelölik azokat. Magánál az akciónál nem voltam jelen, csak az eredménnyel szembesültem. Az elsőt megpillantva rögtön láttam, nem vicceltek. Fehér festéket szereztek, s azzal pingált valamelyikük egy “Z” betűt a háttámlára. Zorro itt jár köztünk – gondoltam. A döbbenet a második szék szemrevételezésénél ért. Közvetlen szomszédom egy Dávid-csillagot festettel fel az olajfestékkel. Kelet-európai beidegződéseim nem maradtak odahaza. Nem tudom, nekem picit mindig összeszorul a gyomrom, ha valahol egy kézzel festett csillagot látok. Nap mint nap elmegyek mögötte, de tekintetemmel igyekszem elkerülni a mázolmányt. Eljátszottam a gondolattal, szívesen ülnék-e a budapesti irodánkban egy olyan széken, amin Dávid-csillag van..

Hát igen, e tekintetben Izrael valóban különbözik minden más országtól, itt maguknak rajzolnak az emberek mogen dovidot a görgős székükre. Hát nem jó egy ilyen helyen felnőni?