Újra megnyitok egy üres Word dokumentumot. Lassan, méltóságteljesen gépelem be a nevét a megfelelő helyre: hh2013január… Jubileumi számhoz érkeztünk, ez lesz a 200. Hitközségi Híradó. Összegyűjtögetem az állandó rovatok cikkeit, a helyére kerül a recept, a Stetl rovat, az útinaplóm soron következő részlete. Ezzel párhuzamosan elindul a képek kiválogatása, majd megy az anyag, Tomihoz, a főszerkesztő társhoz. Dolgozunk rajta még pár hetet, s továbbküldjük Ricsinek, a tördelőnknek, akinek áldásos munkája révén elnyeri majd a megszokott, nyomdaképes formáját a lap.
Rutinszerűek ezek a mozzanatok, bár annak idején 1996. június 16-án, a Mártírnap előtt, az aranyember utcai temető bejáratánál egyikünk se gondolta volna, hogy még 17 év múlva is megjelenik, az akkor három oldalas (2 magyar, 1 szlovák), első számát köszöntő közösségi kiadvány.
Lassan felnőtt a lap, meghízott terjedelmében, időről, időre szebb ruhát öltött. Az otthoni nyomtatást és fénymásolást felváltotta a profi nyomdai megjelenés. Az újsággal együtt cseperedtünk mi is a bátyámmal. Gimnazistából főiskolások, egyetemisták lettünk, majd dolgozó emberek. Jöhetett az érettségi, a zh-k és vizsgák végeláthatatlan sora, államvizsga,… egy dologban mindig biztosak voltunk, legkésőbb a hónap végén, esetleg a következő első hetében meg kell jelennie a Hitközségi Híradónak.
Amikor a második vagy a harmadik szám tördelésénél lapunk mentoránál, Feri bácsinál ültünk, s ő hosszú távú terveket vázolt elénk, csak legyintettem: „Ugyan, hogy érnénk mi meg a 10., a 25., az 50. esetleg a 100. számot?”
Igaza lett, kézbe vehettük, a századikat, s most nekivágunk a kétszázadiknak. Egy havilap esetében ez nem kis idő. Nyolc éve raktuk össze az első háromjegyű sorszámmal ellátott HH-t. S abba még belegondolni se merek, hogy a 300. szám, ha így haladunk 2021-ben jelenik majd meg.
Ideje hát megállni egy kicsit, visszatekinteni, megvonni a mérleget, erőt meríteni, s aztán folytatni, amíg csak a lehetőségek engedik.
Hogy mi maradt meg leginkább ebből az elmúlt 199 hónapból? Az Olvasók, a Szerzőtársak arcai… egy-egy mosoly, kedves szó, kézszorítás… A kezdetekben személyesen vittük házhoz Komáromban a lapot. Beültünk apa mellé az autóba, s nekivágtunk a minden hónapban azonos útvonalnak. Kézbe vagy a postaládába adtuk, tettük az újságot. Hosszú időbe telne, összegyűjteni mindazok nevét, akik akár egy-egy cikkel vagy rövid olvasói levéllel olyanná tették a Hitközségi Híradót, amilyennek szeretjük. Nélkülük, az önkéntes munkájuk nélkül nem ünnepelhetnénk ma itt.
Jó ideje a posta kézbesíti már a havi rendszerességgel megjelenő tizenkét oldalas kiadványt. Eljut a városon kívül a környező településekre, könyvtárakba, s a Komáromtól távolabb szakadt hittestvéreinkhez, szimpatizánsainkhoz. Több mint 400 nyomtatott és közel 250 elektronikus postacím lett mára az 1996-ban 30 példányban fénymásolt újságból.
Új Olvasók jöttek, s sajnos jó páran távoztak is a lelkes csapatból. Ők ma már odafentről tekintenek le egy-egy újabb lapszámra, de a véleményüket, észrevételeiket már nem halljuk. Nincs nehezebb dolog egy közösségi lap kiadói számára, mint neveket törölni a címlistából, gyászkeretes írásokban búcsúzni a stabilitást jelentő biztos pontoktól.
200 hónap… ha 100-150 év múlva valaki elkezdi majd kutatni a helyi zsidóság történetét, elég lesz fellapoznia a 90-es évek derekától a napjainkig megjelent hasábokat, s hű, részletes krónikáját kapja a 221 éves közösségünk utóbbi tizenhét évének.
Köszönet illeti szüleinket, a nagyszülőket, rokonokat akik mindig támogattak minket, s akik elviselték, ha egy-egy lapszám tartalma miatt kicsit „összecsaptunk” szerkesztőtársammal. Hálásak vagyunk az újság minden támogatójának, korábbi és jelenlegi munkatársának: a fordítóknak, az olvasó- és tördelőszerkesztőknek, a hitközség titkárainak, hazai és külföldi „tudósítóinknak”…
Sosem terveztünk hosszú évekre előre, de azt megígérhetjük, ameddig erőnkből, időnkből telik, folytatjuk a munkát. Már csak pár hét, s jön a 200. szám.
a Hitközségi Híradó – Spravodajca weboldala elérhető itt
KISPASZTI WEB 