posztdok napló 255. – emberi pillanatok…

térkép forrása: Internet

térkép forrása: Internet

Ha valamit magammal viszek majd Izraelből, a posztdoktori kutatás végén, azok az apró emberi pillanatok lesznek, amelyek különlegessé, maradandóvá tették az idekint átélt hétköznapokat. Délután szögre akasztottuk a fehér laborköpenyt, s szinte az egész csoport elindult Lod városába. Kollégánkhoz, Pinihez tartottunk, aki a múlt héten veszítette el – hosszas betegeskedés után – édesapját. A zsidó hagyományoknak megfelelően süvét ülnek a temetést követő napokban.

“A Süve időszaka a temetést követően veszi kezdetét és hét napon át tart. A célja ennek az időszaknak az, hogy a gyászoló el tudjon szakadni egy időre a mindennapoktól, s tudjon az elhunyt emlékére koncentrálni. Ebben az időszakban látogatja meg a gyászolókat a bővebb család, a barátok és a közösség többi tagja, hogy próbálják vigasztalni őket. (forrás: itt)”

Mint arról, egyszer már írtam a blogban, Pini pár hónappal utánam csatlakozott a kutatócsoporthoz. Az 50-es éveinek a derekán járó vegyész nem sokkal korábban alijázott Grúziából. Bár az utóbbi hónapokban szinte alig akadt nap, hogy ne a kórházból érkezzen reggel vagy oda tartson munka után, a lelkesedése, az öröm, hogy végre egy országban lakhat a kis unokáival és családja nagy részével, mindig kiül az arcára. Lelkesen beszél ereci életükről. Történetei nem csak a kelet-európai posztdokot varázsolják el, hanem a bennszülötteket is. Én neveztem el szabának, azaz nagypapának, hiszen délutánonként mindig kitárja finomságoktól roskadozó szekrényét, s nincs az a diák, aki ne kapna valamit a felhalmozott készletből.

(kép forrása: Internet)

(kép forrása: Internet)

Szóval úton voltunk a gyászoló családhoz. Az 1-es utat elhagyva egyre kietlenebb környékre értünk, Lod régi részén próbáltunk kiigazodna a GPS által mondottak kusza tekervényéből. Kis sikátorok, behajtani tilos táblákkal, néhol földutak, aztán hirtelen a nagy semmi… Nem is gondoltam volna, hogy léteznek Izraelben ennyire lepukkant helyek, olyan környékek, amik még a tel-avivi buszpályaudvar korántsem gyalogosbarát miliőjét is felülmúlják. Megmondom őszintén, kis félelem lett rajtam úrrá, arra gondoltam, mi lehet itt sötétedés után… A hét-nyolc emeletes lakóház valaha szebb napokat láthatott… Egyáltalán nem úgy nézett ki a hely, mint azt az ember elképzeli új otthonaként, mint ahova kivándorol egy országból, ahol leélte élete nagy részét. S távol állt mindattól, amit magunk előtt látunk az olvasmányok alapján a Közel-Kelet e szegletéről…

Miközben együttérzésünket fejeztük ki a családnak, végig ott motoszkált bennem a gondolat: milyen nagyot is nőtt Pini most a szememben, hogy e hétköznapi sivárság ellenére, mindig ott a mosoly az arcán, s szüntelen lelkesedéssel beszél régi-új hazájáról!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s