Nem tudom, házas emberként nehezebb-e blogot írni, mint vőlegényként… Egyes olvasóktól kapott visszajelzések alapján ideje újra billentyűzetet ragadni. Valahol ott hagytam abba a történetmesélést, hogy a polgári esküvőnk után két nappal megérkeztünk a Szentföldre. Két hét együtt, napsütés (na jó kis esővel), madárcsicsergés, a ramat gani macskák tavaszi éneklése… Azaz csak majdnem, mert ideje volt újra felvenni a munkát az egyetemen. Szóval az előttünk álló tizennégy nap olyan majdnem nászút volt, hétköznaponként este hattól reggel nyolcig mindenképpen 🙂
Persze teljesen nem tudtam kizárni az életünkből a Posztdok Naplót. Így született meg a givatayimi könyvtáros bejegyzés és a tengerparti video. Mindemellett jutott idő és alkalom felfedezni Bnei Brak rejtett kincseit, összesen vagy négyszer jártuk végig a Rabbi Akiva utcát. Voltunk Jeruzsálemben, három órát. Sőt végre teljesült a nagy álmom, s közvetlenül a szomszéd utcából buszozhattunk fel, a már régen kinézett 427-essel. A reggel 6:40-es járaton mi voltunk az egyedüli utasok egészen a szent városig.
Machane Yehuda piac, reggeli kávé (na jó csak ő, én maradtam a sütinél) a Ben Yehudánál, egy rövid megbeszélés, s már úton is voltunk Ashkelon felé. Orna és Yossi vendégszeretete ezúttal is határtalan volt. Este Aharonnal mentem a zsinagógába, majd Miriam pénteki vacsorájánál gyűlt össze a család. Köztük a nagymama, Manci néni, akivel mindig hosszasan elbeszélgetünk a háború előtti időkről. Másnap egy kedves dunaszerdahelyi származású nénit látogattunk meg Nir Israel moshavban, amelyet anno a Magyarországról érkező alapítók csak Nyírizraelnek neveztek.
Jutott még nekünk pár nap munkás-mézes hetes Ramat Gan, kiruccanások Tel-Avivba. Együtt töltött órák, a polgári házas élet első örömei…
Aztán eljött a vasárnap, s rövid időre elváltak az útjaink. Miközben a Ben Gurion Repülőtéren arra vártam, hogy a feleségem átverekedje magát a biztonsági ellenőrzésen, azon töprengtem: Mennyire hihetetlen mindaz, ami most velünk történik…
Az elkövetkezendő napokban még inkább belevetettem magam a munkába, a végéhez közeledbe igyekszem anyait-apait beleadni az itteni kutatási projektek lezárásába. A mikroszkóp mellett ülve van ideje gondolkodni az embernek, bevallom, néha elkalandoztak a gondolataim…, ja és az ebédes dobozkámat is hiába kerestem a hátizsákomban. Fantasztikus élmény volt, hogy a feleségem által összekészített elemózsiát falatozhattam délben. Utoljára talán anya készített nekem tízórait még a gimiben.
Hát így állunk, leszaladt a hét, vége a szombatnak… Másfél hete, amikor a hazai sajtót bejárták a szalagcímek, hogy a szírek Tel-Avivra irányították a rakétáikat levelet kaptam az anyósomtól. Kérdezte, akkor most mi a valós helyzet idekint? El is kezdtem írni neki a válaszlevelet: …majd meglátjuk, most itt a nyári kánikula, minden tele van turistákkal, zajlik a hétköznapi élet… Végül nem küldtem el neki a mailtt, mi van akkor, ha pont a gomb lenyomásának pillanatában történik valami északon?Héten országos polgárvédelmi gyakorlat volt. Az első sziréna az egyetemen ért, a második idehaza. A novemberi élmények után, már igazából nem éreztem semmit, bevonultam a biztonsági szobába,… Ez is az izraeli hétköznapok része.
Jó hetet kedves Olvasóim! Ötödikén lesz két éve, hogy meghoztam életem egyik legbátrabb döntését, s neki vágtam Izraelnek, no de minderről majd egy másik bejegyzésben…
KISPASZTI WEB 