20:39, a kalauz megfújja a sípját. A sabesz utáni első vonat kigördül az ashkeloni pályaudvarról. Kicsit olyan volt ez a városka nekem, mintha hétvégente Komáromba utaztam volna haza. A vonatút kb. annyi ideig tartott, mint Pestről a Duna és a Vág összefolyásáig. Vendégeskedhettem a rokonoknál, Miriamnál és Aharonnál, vagy mint most “pótszüleimnél” Ornánál és Joszinál, csak kedves emlékeket viszek magammal. Kaptam belőlük jócskán, talán nem is férnek el mind a hátizsákomban. Amikor délután lementünk a tengerhez, megkíséreltem magamba szívni még egy kis Dél-Izraelt: a Földközi-tenger hullámait, az egész települést elborító virágdíszeket, a folyton megújuló köztéri szobrokat, az utcák tisztaságát,… Szerintem Jeruzsálem után ez a második legszebb hely a Szentföldön. Na jó, lehet egy picit elfogult vagyok.
A strand tele volt fürdőzökkel, mintha a hírcsatornák nem azt harsogták volna, hogy akár a hétvégén megindulhat a szíriai támadás. Igen, most már értem, ez Izrael. Itt az emberek az utolsó percig sem zökkennek ki a hétköznapi rutinból. Lenyűgöz ez az élni akarás. Hosszú, vérzivataros évtizedek edzették az itt lakókat.
Hazatérve, mindenhol az a szalagcím: Obama 20:15-kor beszélni fog. A szakértők és hírmagyarázók biztosak benne, hogy bejelenti a rakétacsapások kezdetét. Már-már azon vagyok, hogy reggelig Ornáéknál maradok. Azt mondják, tegyek úgy, ahogy gondolom. Bakker, én már Szarvason is utáltam azokat a dilemmákat, ahol nem volt egyértelmű válasz. Pláne, most így élesben, hogyan is döntsek???
Nyolc óra előtt pár perccel kiszivárog a hír, az amerikai elnök nem jelent majd be azonnali támadást. Ennek hatására, kivitetem magam a vonathoz. Búcsút veszek kedvenc állomásomtól, felbaktatok az egyes vágányhoz. Mielőtt beszállok a piros emeletes vontba, veszek egy mély ashkeloni levegőt. Remélem, kitart a legközelebbi látogatásomig.
Zakatolunk Tel-Aviv felé. A wifinek hála, élőben követem Obamát. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy az a helyes amit mond. Picit mégis örülök, hogy egy esetleges ellentámadás nem csap le ránk pár órán belül. Kellemetlen dolog ez a légiriadó. Igaz, ugyanilyen lesz másfél-két hét múlva is.
Azért valahol durva, hogy Washingtonban a Fehér-ház rózsakertjében elhangzik egy-két mondat, s ennek több ezer kilométerre vagy ilyen vagy olyan hatása lesz azonnal.
Kicsit felszabadultabban szállok le a HaShalomon. Végigmegyek az Azrielin, elsétálok a 63-as megállójába. Felnézek a három toronyra, így búcsúzom Tel-Avivtól.
Holnap jön az utolsó nap a Bar-Ilan Egyetemen. Kicsit olyan érzésem van, mintha visszafelé pörgetném a 2011. június 5-től forgatott filmet…
U.i.: Köszönet Ornának, Yosinak ezért az ismételten csodálatos hétvégéért. Lehitraot, a viszontlátásra!
KISPASZTI WEB 