Kategória: Vegyészkedés…

Ritkán adatik meg az embernek, hogy címlapra kerüljön. A JTA hírügynökség portálján most ismerősök köszönnek vissza 🙂

A teljes angol cikk itt olvasható.

Izrael a szemem láttára változik szinte hónapról hónapra. Ha pár hét kihagyással utazom egy útvonalon, biztos szembesülök valami újjal. Talán nincs  olyan város, amely fölé ne magasodna toronydaruk hada, ahol ne nőnének ki a földből gomba módra a lakóházak, felhőkarcolók.

Amikor 1994-ben először idekint jártunk családostól, az egyetlen városok közötti tömegközlekedési eszközt a busz jelentette. A vonatra csak mindenki legyintett: “á az itt nincs…” (ha volt is, szinte elhanyagolható mértékben).

Mára a helyzet megváltozott, a vasút szerves részévé vált az országnak, s munkába igyekvők, diákok, katonák tízezrei veszik igénybe szinte minden napszakban.

Sokat vonatoztam az elmúlt két évben. Leszámítva a jeruzsálemi állatkerti és a haifai Dali kiállítások meglátogatását, minden alkalommal a Tel-Aviv HaShalom – Ashkelon útvonalon zötykölődtem a kényelmes piros, emeletes vonatok fedélzetén. Már kívülről fújtam az állomásokat Tel-Aviv Hagana, Lod,  Rehovot, Yavne, Ashdod majd a célállomás. Szombat esténként visszafelé megálltunk még néha Beer Yakovban és Kfar Chabadban.

Ma, 2013. augusztus 4-én egy újabb szakasz megnyitásával alternatív útvonalat kínál az Izraeli Vasút az utazüközönségnek. A sajtóhíradások szerint tíz percet (a vasút weboldala szerint a kevesebb helyen megálló vonatokkal 8 percet, a mindenhol megállókkal a menetidő hossza kb. azonos a régi vonallal, 56 perc) spórolhat az, aki Holon, Bat Yam és Rishon Lezion felé veszi az irányt, hogy leérkezzen Dél-Izraelbe.

Az új vonal megnyitásával egy időben nő a járatok sűrűsége, például a pénteki, eddig órás ütemes menetrend félórásra zsugorodik. Értelemszerűen az egyik vonat a keleti vonalon (Rehovot, Yavne-Kelet), a másik az új pályán (Holon, Bat Yam, Rishon Lezion és Yavne-Nyugat pályaudvaron át /a szakasz egy darabon már pár hónapja részben üzemelt/) fut le Ashdodig illetve Ashkelonig.

Míg az előző menetrendi időszakban szombat esténként csak két vonat haladt délről a metropolis felé, a menetrendváltás óta bevezetett harmadik plusz vonat mellé most újabb két, a nyugati sínszálon haladó dízelmozdony vontatta szerelvény kerül. Azaz összesen már öt vonat választható.

Ha a gázai szomszédok is úgy akarják, belátható időn belül megszűnik az ashkeloni állomás fejpályaudvar jellege, s egyes szerelvények tovább haladnak majd a egészen Beer Sheváig…

Persze az igazán nagy dolog az lesz, ha végre elkészül majd a Tel-Avivot Jeruzsálem belvárosával összekötő új vonal, de erre még várni kell egy kicsit… Sebaj, addig is változik még időről időre Izrael vasúti térképe…

Az elmúlt napok híradásait megtöltötték a hosszú szünet után feléledő izraeli-palesztin béketárgyalások előkészítéséről szóló tudósítások. Eddig hírfüggő voltam, most csak fél szemmel kacsintottam a weboldalak vezető címsoraira… Otthonról, a fotelből oly “egyszerűnek” látszott a közel-keleti békefolyamat… ha az egyik fél nem provokál, s a másik nem lő vissza, máris beköszönt a várva várt, fehér békegalambbal szimbolizált idilli állapot.

Két éven át koptatva Ramat Gan utcáit a helyzet sokkal összetettebbnek tűnik. Amikor van pár békésebb hét – mint mostanság – már már eluralkodik az emberen az érzés, hogy végre vége. Süt a nap, kellemesen hullámzik a tenger, csicseregnek a madarak, idény gyümölcsöktől roskadozik a zöldséges pultja,… De valahol mindig ott motoszkál benned, hogy mikor robban, lő, pusztít majd valami és valaki, vélt vagy valós sérelmei miatt… Nem tudom, hogy mi a helyes, terroristákat elengedni a tárgyalások megkezdéséért, területeket feladni, két államot teremteni; esetleg mindezeknek az ellenkezője… Ahogy én látom az itteni kollégáimon, mindenki csak nyugodtan szeretne élni, gyerekeket nevelni, szeretni, utazni, kutatni… Szóval ránk és szomszédainkra törhetne már a béke, persze olyan áron, amely minden oldalnak elfogadható…

Odabent az egyetemen elkezdtem az évek alatt felhalmozott mintáimat rendezni. 197-et vettem lajstromba a rögtönzött selejtezés után (remélem nem dobtam ki semmi fontosat 🙂).  Beszereztem egy nagy dobozt is, ebbe kerülnek majd az utolsó héten, hogy aztán pár hónap vagy év ide-oda pakolgatás után valaki kivágja a kukába… Egyesével kézbe vettem – szó szerint – az elmúlt időszak szürkésen kék-fehér hétköznapjainak “termékeit”, szomorkás lett hangulatom… “Na jó, ez a KisPaszti, még önmagától is meghatódik” – hördül most fel bizonyára jó pár Olvasóm,… Picit elméláztam, emlékképeket csatoltam a számokkal és betűkkel jelölt mintatartókhoz… olyan belső munkahelyi Posztdok Naplózás volt ez… Már majdnem kicsordult egy folyadékcsepp a szememből, amikor Pilkhaz barátom megveregette a vállam: “Gyere beszélni akarunk veled…” Kicsit összeráncoltam a homlokom: “Pont most, amikor megható perceket élek át a nikkel és kobalt-rétegeimmel” – gondoltam magamban. Odabent az ülőszobánkban felsorakozott szinte a teljes csoport, úgy érezték itt az ideje, hogy átadják az esküvői nászajándékukat. Egy péntek esti gyertyatartót kaptunk tőlük… Hogy is írja a szarvasi tábor új, fehér borítós imakönyve: “Bárhonnan is jöttünk, ezt a szombatot együtt tartjuk meg. S ez a szombat megtart minket…” – vagy valami ilyesmit… Hirtelen boldog lettem, örömmel töltött el, hogy itt vagyok a Bar Ilani csapatban,… hogy megéltem az elmúlt két évet… Visszatérve a laborba, mosolygó arccal pakolgatom tovább a mintákat…

U.i.: Örömmel osztom meg a hírt, hogy a bátyám kezdeményezése és ötlete alapján közösen szerkesztett 228 oldalas Mozaikok a komáromi zsidóság történetéből című könyv magyar és szlovák nyelven megjelent. A kiadvány szakemberek segítségével tárja fel a város zsidó közösségi életének eddig ismeretlen fejezeteit: “L.Juhász Ilona temetőnk történetét dolgozta fel. Számadó Emese a dél-komáromi zsidóság történetet elevenítette fel. Jana Švantnerová a KZSH judaika gyűjteményét mutatta be. Schnitzer Ármin komáromi főrabbi Zsidó kultúrképek- az életemből című könyvének Komáromról szóló fejezete először jelenik meg magyarul illetve szlovákul Riszovannij Mihály és Katarína Potoková fordításában. A könyvben helyet kaptak a Hitközségi Híradó archívumának kiemelt szemelvényei, elolvashatják Padlovics Ágnes és Drozd Milán 2011-ben forgatott filmjének szövegkönyvét. Egy talesz és pár imakönyv címmel egy zsidó család történetéről olvashatnak Paszternák Tamás tollából. Paszternák András Otthonról haza nevet viselő írása Komárom és Izrael kapcsolatát foglalja össze. Megjelenik az eddigi utolsó komáromi zsidó esküvő története. Miklós Dóra közösségünk és a XXI. század kapcsolatát mutatja be. A könyvben helyet kapott a Komáromból deportáltak listája és a II. világháború előtti zsidó háztulajdonosok névsora..”

Mindemellett napvilágot látott ma a Hitközségi Híradó 205-206. dupla száma is.

Ülök az ashkeloni tengerparton, csak nézek ki a fejemből… Vendéglátóim azon “keseregnek”, hogy túlzottan hullámos a tenger, próbálom őket meggyőzni, pont ez a lényege a dolognak. Anno gyerekként órákat vártunk a Vöcsök szárnyashajók keltette hullámzásra a Dunán, s a pesti Palatinus strandon is rohamléptekkel szaladtunk a medencébe, amikor megkongatták a hullámokat jelző harangot.

Szóval ülök, s csak bámulom a fürdőzők hadát… Vajon hányan tervezték úgy az életüket, hogy egyszer itt élnek majd ebben a tengerparti városban??? – merül fel bennem a gondolat a szél által hordozott orosz mondatok hatására. Ez a mostani a sokadik újrakezdésem Izraelben. Egyetem, Ramat Gan, bevásárlás a sarki szuperben, 61-es busz, Negba utcai mosoda… – kicsit az az érzésem, mintha otthonról tényleg hazaérkeznék egy-egy repülőút alkalmával.

Amikor megpróbálom számba venni a hét történéseit, rá kell döbbennem, nem nagyon tudok miről írni a naplómba. Ami korábban lejegyzendő volt, az mára a hétköznapi rutin  részévé vált. Az egyetemen minden a megszokott, ismételten be kellett látnom, hogy a meg nem írt cikkeket, más nem fejezi be a szabadságom alatt, s az elvégzendő kísérletek sem hajtják végre önmagukat…

Lakókörnyezetem életét a hét közepén kicsit felrázta az országban zajló 19. Maccabiah. A “zsidó olimpiai játékok” éjszakai fél-maratonját a Negba utca vonzáskörzetében futották. Már napokkal korábban kordonokat lehetett látni az utcákon, s a nagy esemény előtt pár órával mindent ellepett a szervezők hada. Kicsit fura, hogy az “őslakosokat” annyira nem hozza lázba ez a négy évente megrendezésre kerülő sportesemény. Igaz leginkább nekem is a szarvasi Maccabiák jutnak róla eszembe. No persze nem a sport része, hanem a pontgyűjtő állomáson, az eredmények számolásánál az orosz kollégákkal vívott nagy szócsaták, egy-egy vitatott pont elismerésének kérdésében.

Visszatérve a kezdeti dilemmámra, Izraelben azért a jó hír tényleg az, ha nem történik semmi különös, s nincsenek aggodalomra okot adó szalagcímek a híradók elején. Békés, már már unalmas, tengerparti nyarat az egész közel-keleti régiónak!

“Lech lecha…” – hallom az idei szarvasi táborban oly sokszor emlegetett szavakat, amikor a Wizz 320-asa nekifut a ferihegyi kifutópályának. Egy pillanatra mintha a kupolában lennék, s Ábrahámot nézném, amint útra kel háza népével… vagy a zárójelenetnél a Frici által énekelt dalt suttognák a hajtóművek…

Másfél hónap után visszatérek a Szentföldre. Amikor a taxis megkérdezte: “Kirándulni megy?” – pillanatok alatt vágtam rá: “Nem, munkába!”. S tényleg ez talán az első izraeli repülésem, ahol a korábbi kék-fehér pátosznak már egy nanométernyi maradványa sincs. Mintha a Déliben ülnék fel a vonatra… “Ha menni kell, akkor menni kell!” – vonom meg a vállam, önmagamon is meglepődve…

Rengeteg dolgot szeretnék mesélni, van mögöttem hat hét Európa, ebből öt kedvenc nyári táboromban Szarvason. Hihetetlen ajándéka volt ez az életnek: csodálatos esküvői hétvége; családi tábor; pre pre-camp a korcsoportvezetői csapattal; pre-camp a madrichokkal; első turnus, 11 év után újra ifivezetői (madrichi) szerepkörben a Jeruzsálem KORcsoport 19 gyerkőcével; végül még egy hét csoporttalan korcsoportvezetőként. Ja és ami a legfontosabb, mindez a feleségemmel… Nehéz volt hazajönni az Alföldről, még nehezebb volt kedvesemet kikísérni a ma reggel visszainduló buszokhoz. Szinte mindenkit ismeretem, gyerekeket, madrichokat, tudtam hová mennek, mit csinálnak majd este, de ezúttal a búcsúzók integető táborát gyarapítottam…

Volt persze egy kis tudomány is a hosszúra nyúlt szabadság alatt, végre megjelent az első (remélem a többi is előbb-utóbb) Bar Ilani kutatásokon alapuló cikkünk,  s a Civil Rádió felkért egy nanotechnológiás és Nanopaprikás interjúra.

Szóval újra Izrael, a két és fél év posztdoktorkodás utolsó felvonása. A Posztdok Napló zárófejezete indul most el, jó olvasást!