Hírek

Sokszor gondolkodtam azon, mit írok majd 200. bejegyzésként a  Posztdok Naplóba. Valami emelkedettet, magasztosat szántam hűséges Olvasóimnak.

Erre tessék, itt ülünk ebben Felhőoszlopban. Laboroztam egy kicsit a reggeli bankos körmenet után. Álltam a kesztyűs dobozhoz lapuva, készítettem a kobaltos mintát. Perzse amíg az melegedett, cikáztak a gondolatok az agyamban.

Pár perce apa azt írta, menjek haza, ha kell, küldi a repjegy árát. Most kéne valami okos, praktikus döntést hozni. Azt gondolom, bárhol máshol lennék a világban, nem gondolkodnék egy percet sem, s felszállnék az első gépre. Lelkiismeret furdalás nélkül hagynám hátra az egész posztdoktori kutatást, kémiát, nanotechnológiát… de itt vagyok Izraelben, s ez mindent megbonyolít.

Elfuthat-e egy zsidó ember az “ígéret földjéről”, akkor amikor egész életében azt gondolta, ha egyszer menekülni kell majd az otthonából, ott van ez a közel-keleti ország, ahova majd mehet…  Szép dolog a diaszpórában cionistának lenni, madrichoskodni, előadásokat tartani Izraelről, s aztán amikor itt van helyben az ember, az első megpróbáltatásokkor kiosonni a hátsó ajtón…

Hülyének, s persze felelőtlennek sem  kell lenni. Amikor az ember nevét vésik valami emléktáblára, már késő ráészmélni, hogy a fenébe az elvekkel, mégiscsak azt a fránya életet  kellett volna menteni.

Kicsit olyan érzésem van, mintha egy szarvasi dilemmabálon ülnék, s már megint egy olyan feltevésen agyalnék, amelynek valójában nincs is megoldása. Nincs IGEN vagy NEM, egy egyszerű válasz. A baj csak az, hogy fél óra múlva nem ér véget az esti program, s nem lehet kisétálni az Imateremből vagy a Kupolából.

Nézzük mi van a mérleg serpenyőiben: Egyrészt maga az ország nem nagyon törekedett arra, hogy olyan képet mutasson magáról  az elmúlt másfél évben, amely azt sugalta, akár itt is le tudnám élni az életem. Másrészt van itt jópár közeli rokonom, akiknek ez az otthonuk, itt szülnek, nevelnek gyerekeket, itt a házuk, a múltjuk, a jelenük, a jövőjük.

Júniusban, amikor eredetileg haza kellett volna térnem, azt  mondtam, bevállalok még másfél évet, teszem mindezt a karrieremért, a kutatói életpályámért… persze akkor sem volt az ország éppen a béke szigete, sőt már 2011 nyarán sem, amikor felszálltam a repülőre Ferihegyen.

Összegezve, itt ez a dilemma, s rágódom rajta… közhelyesen ez az élet, minden percben döntéseket hozunk, amelyekről csak utólag derülnek ki, helyesek voltak-e…

Most jött egy e-mail a jövőheti egyetemi szemináriumok listájával, még jó hogy vannak optimistább emberek is errefelé.

Ideje ebéd után nézni… Update a helyzetről, délen szakadatlanul szólnak a szirénák, aktív a légvédelem, hullanak a rakéták.

Legkevesebb három halálos áldozata és több súlyos sérültje van a Kiriyat Malachit ért támadásnak. A Gázából kilőtt rakéta egy lakóházat talált telibe.

Ez a vezető hír 9:59-kor az izraeli sajtóban. Most jövök a kampuszi bankból. Amikor odaléptem az ügyintézőhöz, rámnézett, s csak annyit kérdezett: Andras? Hát néven sem szólítottak még egyetlen pénzintézetben sem, sehol a világon. Talán várták az érkezésem? Nos, jobbnak láttam posztdoktori tartalékaim egy részét Európába utalni, ki tudja, mit hoznak a következő órák. A bankos srác persze nyugtatgatott:

– Hát hol laksz?

– Ramat Ganban.

– Ott nyugalom, nem?!

– Még…

– Hát imádkozzunk…

Az egyetemen a tegnapi nyugalmat felválltotta valamiféle izgalom. Mindenki a gépek előtt, s katonai szakértőként értelmezi a híreket.

A Negba utca szokásos képét mutatta, egészen addig, amíg fel nem szálltam a 61-es buszra. Hangosan szólt a rádió, hangosabban mint máskor. Miközben a Kiriyat Malachiból érkező első híreket olvasta a bemondó, dermedt arcokat láttam magam körül. Megrázó, nehezen felejthető élmény volt. Arra gondoltam, én csak kutatni szerettem volna valahol külföldön egy kicsit, világotlátni, megnézni, milyen vegyésznek lenni távol az otthontól. S most vegyszer helyett vér folyik a “szomszéd” utcákban…

Mi más lehetne a téma a reggeli beszélgetős tv-műsorban, mint a tegnap délután megindult Felhőoszlop hadművelet, s annak hátországi következményei. Este, amikor befejeztem a hírek intenzív figyelését, azon kezdtem el töprengeni, mit is készít az ágya mellé az ember egy ilyen potenciálisan légiriadó-veszélyes éjszaka előtt. Igyekeztem megjegyezni, hová is teszem le a szemüvegem. Először arra gondoltam, talán ruhában kéne aludni, mégse a pizsamámban fussak a vendégház közös biztonsági szobájába. Elhessegettem ezt a gondolatot,  az ellenség totális győzelme lenne, ha beáldoznánk a kényelmes alvást. Na jó, a zoknit azért magamon hagytam. Útlevél, pénz, telefonok, laptop, bár ez hanyagolható. Egy meleg pulcsi a farmerom mellett. Elalvás előtt egy kicsit még hallgattam a rádiót, majd amikor már tényleg lecsukódott a szemem, hirtelen felriadtam: A CIPŐM!. Mennyi de mennyi világháborús történet szólt arról, hogy egy kényelmes lábbelinek elengedhetetlen szerepe volt sok túlélő megmenekülésében. Felkeltem, s a sötétben nekiláttam a 40-es pár keresésének. Bekészítve a papucs helyére, most már alhatok.

A reggeli híradások alapján a legfrissebb információk:

– 6:40-ig 104 rakétát lőttek ki az országra szerda este óta

– több körben támadták Beer Shevat az éjszaka, hajnal és reggel folyamán. Zárva marad a város egyeteme, a Ben Gurion is a többi helyi oktatási intézményhez hasonlóan

– Izrael folytatta a rakétakilövések ellenni hadműveleteket a Gázai övezetben, eddig közel 100 célpontot támadva

– az ENSZ foglalkozott a kialakult helyzettel

– 90 sérült Gázában az akció kezdete óta

Közben már meg is jöttek a szemetesek, s itt zörögnek az ablak alatt. Ez is jelzi, “normálisan”  mennek szerencsére Ramat Ganban a dolgok.

Nemes Nagy Ágnes: A kukások

Megjöttek a kukások,
narancssárga ruhások.
Narancsszín a kocsijuk,
attól döng a kocsiút.
Döng a kocsi, dörömböl,
nagy vödröket kihörpöl,
csörög, röfög az egész
állatkerti etetés.
Itt a sárga víziló,
eteti az ápoló.

Délen csendes órákat, Erec többi részén zavartalan munkanapot kívánok. A helyzetről többet az esti órákban, hacsak nem történik valami rendkívüli.

Holnap munkanap, jöjjön egy későesti jelentés a három világvallás Szentföldjéről:

– jóváhagyták, hogy a szükséges mértékben mozgósítsák a tartalékos katonákat az országban

– Gázából tíz áldozatot és 45 sérültet jelentenek eddig, szombaton összeül az Arab Liga, a palesztin vezetés az ENSZ-hez fordult a hadműveletek leállításának ügyében

– legutóbbi jelentkezésem óta Szderotban, Netivotban, Ashdodban, Ashkelonban és a környező településeken volt ismét légiriadó

– csak 22:32-ig 55 rakéta esett le izraeli területekre az esti órákban

– 14 sérültet látott el eddig a helyi mentőszolgálat

Nyugodalmas csendes estét! Virradjunk békére! A legközelebbi frissítést reggelre tervezem.

Izrael egyik legnézettebb csatornáján, a 2-esen, humoros, nevetgélős, olyan Heti hetes szerű műsor megy, csak itt öten beszélgetnek. Hát kevés dolog mutathatná azt a furcsa kettősséget, amely erre az országra jellemző. Délen, 40 km-es sávban az óvóhelyek közelébe parancsolták a lakosokat, a Szentföld többi részén “normális” kerékvágásban zajlik az élet egyelőre.

22:13-as jelentés szerint a Vaskupola 17 rakétát hatástalanított.

Ashdod központjára rakéta esett, sérültekről nincs jelentés.

Egyiptom hazarendelte nagykövetét és fokozta a készültséget a gázai határán.

100 ember tüntet Tel-Avivban a harci cselekmények ellen a védelmi miniszter házánál.

Miért most tört ki az újabb Gázai akció:

Miért válaszol Izrael Gázában? – 130 rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izraelre az elmúlt 72 órában. Majdnem 1000 rakétát 2012-ben. Több mint 1 millió ember él félelemben.  (forrás izraeli külügy)