Szarvasi Virtuális Emlékek Múzeuma: Körös-parti gyökerek – Bóc Andi múltidézése (2. rész)

(Ez a cikk-sorozat eredetileg a Komáromi Zsidó Hitközség Hitközségi Híradó című újságjában jelent meg 2005-ben és 2006-ban. Úgy gondolom, talán a faházak olvasóinak is érdekes lehet. A cikket az újság szerkesztőinek engedélyével közöljük. -szerk)

 Kavarognak a gondolataim, annyi minden él bennem Szarvasról, hogy az hihetetlen. Talán beszéljünk a madrichjaimról (ifjúsági vezető héberül)  egy kicsit. Meg arról, hogy milyen egyéb emlékeim vannak

Csak utó- vagy beceneveket írok, mert nem szeretnék senkit kellemetlen helyzetbe hozni. Az az igazság, hogy egy páros kivételével minden évben tudom, hogy ki volt a madrichom.

Amikor ’91-ben lementünk, három kisleány ücsörgött a buszon, és mint Ti is, mi is állandóan azt kérdeztük, hogy messze vagyunk-e még, mikor érünk oda. Akkor még nem a lajosmizsei benzinkútnál álltunk meg néhány percre.

Még a buszon megkértük a „nagyokat”, hogy hagy lehessünk így hárman egy szobában. Láss csodát, ez így is lett. Amikor leszálltunk a buszról, egy nagylány odajött hozzánk, hogy a 112-es szobában fogunk lakni, amit rögtön meg is mutatott nekünk. Nagyon jó kis szoba volt, akkor még kényelmesen elfértem az ágyban;) Ma már sajnos túl kicsi számomra… Mint kiderült, őt Zsuzsának hívták (és hívják ma is), és ő lett életem első madrichja, Doronnal az oldalán.  Azt hiszem 12-en voltunk a csoportunkban, de lehet, hogy 16-an, az majdnem biztos, hogy több fiú volt, mint lány. Egy-két emberre még emlékszem de a legtöbbjük nevét és arcát már a feledés homályába vész.

kgy2.jpg

Zsuzsát nagyon szerettük, ő tanított nekünk hórát is. Ez valami furcsa körtáncnak tűnt akkor, bár nagy nehezen azért csak megtanultuk, és még az Imateremben tartott Ki mit tud? -on is előadtuk. Persze nagy sikerrel, bár a kölcsön kapott műanyag izraeli zászlókat vissza kellett adnunk. Még nem tudtam, hogy az utolsó étkezésnél majd megkapjuk ajándékba.

A Ki mit tud?– ra ebben az időben még a madrichok is felkészültek, a leghangosabb nevetéseket ezek a jelenetek váltották ki. Általában valami vicces dalt vagy jelenetet adtak elő. Így lett pl. filmsztár Dezső, Frici delfinje. Nem tudom már mikor volt pontosan, de volt, hogy gyerekek visszaadták ilyenkor a kölcsönt a korcsoknak (korcsoportvezetők) és a madrichoknak, elég érdekes látványt nyújtott a lepedő alá bújt Frici és Tomi, amint egymás ruháit próbálták magukra kapkodni, mert mily véletlen, épp őket jelölte ki önkéntes párnak a játékot vezető chanich (táborozó).

 

Aztán egy másik alkalommal megcsodálhattuk a Grimm sisters előadásában egy jó kis mesét, ahol a főszerepet Ariel 46-os büdös cipője kapta. Az sem volt semmi, amikor ’92-ben azt adták be a madrichoknak, hogy fertőző vizet ittak azon az óriásinak rémlő telken, ahova egy napra katonáskodni és játszani mentünk. A legtöbbjük, mivel ezt Jickó közölte velük a madrichgyűlésen, természetesen elhitte, és teljesen elsápadva ment vizeletmintát adni. Aztán persze fény derült a turpisságra. Ezt a poént később a hermonosokkal is eljátszották, ők még kevésbé díjazták…

 

Mielőtt elfelejtem, amikor én elkezdtem Szarvasra járni, akkor még minden korcsoportnak egy magyar, és egy izraeli korcsa volt, bár lehet, hogy első évben csak izraeli. A mienket Mirinek hívták, és nagyon kedves volt, egészen jól beszélt magyarul, ha jól emlékszem. Volt ott még egy lány, Aviv, aki a konyhából kifele jövet, elordította magát, hogy echad, staim, salosh, arba, mi meg bámultunk rá, mint borjú az újkapura. Ő tanította meg nekünk a Negev indulót, amit utána mindannyian teljes erőbedobással ordibáltunk Ági néniék akkor még valóban legnagyobb örömére. Jickó pedig a „Halelu-halelu-halelu-haleluja óóó dulashem!” kezdetű tornaórára emlékeztető örökzöld dallam rejtelmeibe vezetett be minket.

Ja és a kőházakban ott nyaraló családok laktak, nem pedig a golános, hermonos chanichok. Szegény családokat mindig zaklattuk, amikor valami idióta feladatot kaptunk egy-egy esti program keretében, mert persze szivatós esti program már akkor is nagy divat volt (csinálj lekváros, felvágottas kenyeret, szedj minél több rózsát, gyűjts be minél több fogkrémet…).

Azt hiszem kicsit elkalandoztam a madrichjaimról, de majd legközelebb. Addig is, ha tetszett ezen írás, vagy lenne hozzáfűzni valód, esetleg magadra ismertél egy történetben, kérlek írj a szerkesztőnek.

 

Bóc Andi

Budapest, 2005. november 3.  

(kép forrása: KisPaszti)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s