posztdok napló 121. – “SZIA PASZTI!” – Csípjenek meg, álmodom! (UH 1. rész)

Nehéz fába vágom a fejszémet, amikor arra vállalkozom, hogy az elmúlt tíz nap történéseit blogba vessem. Egy bejegyzés biztos nem lesz elég az élmények feldolgozására,… óránként, félóránként írhattam volna a posztdok naplóba. Nem tudom, van-e olyan természetfeletti erő, amely olvassa a virtuális kis füzeteket, s ha elég sokszor gépelünk le egy szót, akkor azt előbb vagy utóbb valósággá változtatja… Vajon hány embernek adatik meg, hogy távol az otthonától egyszer csak betoppan 24 barátja, s együtt tölthetnek majd másfél hetet…

Péntek reggel minden szokás szerint indult: sokáig alvás, kis házimunka, naplóírás, nanopaprikázás, Hitközségi Híradó szerkesztgetés… Dél körül elkezdtem az órát figyelni: “Még öt óra és kezdődik!” – jegyeztem meg a Facebook üzenőfalán… Három előtt elindultam, irány Tel-Aviv. Ez az út kicsit más volt, mint a rokonlátogatóba vagy a HaShalom állomásra igyekvők: “Milyen lesz, felülmúlja majd a tavalyi londonit, az azt megelőző berlinit vagy prágait? Ki jön a végén? Lesznek új arcok?” – cikáztak a gondolatok a fejemben.

A Metropolitan szálloda már nem volt ismeretlen számomra, 2010-ben a komáromi csoporttal pont itt laktunk. “A 714-es szoba, a társaim már megérkeztek” – nyomta a kezembe a mágneskártyát a recepciós. Odafent az ágyamon egy felirat fogadott három hazai csoki és ostyaszelet társaságában: “SZIA PASZTI!” Dávid gondoskodott arról, hogy az idei szarvasi korcsoportvezető szeminárium igazán emlékezetesen induljon. Volt még egy óra a hivatalos program kezdetéig. Gondoltam lenézek a tengerhez. A liftben összeakadtam Steve-vel, az informális oktatási programok nagymesterével, akit London óta nem láttam. Csupán az előtérig jutottam, letáboroztam az ismerősöknél. A portások furán méregették, kik lehetnek ezek az emberkék, akik kb. minden öt percben felugranak, s kitörő lelkesedéssel üdvözlik a forgóajtón éppen betoppanó régnemlátott barátjukat. Már pont nekiindultam volna, amikor ismételten érkezett valaki Moszkvából, Belgrádból, Kassáról… Végül azért Barbival kiszaladtunk pár perce a Földközi-tengerhez. Visszafelé beugrottam az AM:PM-be egy kis BAMBA-ért, Dávidnak, ajándékba… Öt óra, kezdünk. Együtt a csapat, gyertyagyújtás, majd a szombat köszöntése, a Kabbalat Shabbat veszi kezdetét. Az első meglepetés, az imát Tomi rabbi vezeti, aki pont itt telel a városban… Mintha csak ott lennénk a Körös parton a kilencvenes években… A Tzadik Katamarnál és az Oseh shalomnál könnyekkel küszködöm,… “Csípjenek meg, álmodom!?” – ilyen csak a mesékben van, a jó öreg Szarvas-feeling lengi be a szállodai teret, 2300 km-re az Imateremtől… Velünk van még néhány régi arc, FalTam, Chris, Artem, Tomi rabbi családja… Közös vacsora, a tábortéma ismertetése, játékok minden mennyiségben. Ünnep van, számomra a posztdoki szombatok szombatja…

Reggeli sok beszélgetéssel, az elengedhetetlen hevruta (párban tanulás), tábori problémák megvitatása. Délután séta a tengerparton, hosszú, “már nagyon hiányzott” beszélgetés egy padon a pálmafák alatt korcsoportvezető társammal. Frici zseniális foglalkozása, majd a tengerparti Havdala… 24 órája vagyunk együtt Kelet-Közép-Európa különböző szegleteiből, de még mindig hihetetlen, hogy ez valóban megtörténik velem. Esti program gyanánt Tel-Aviv Game. Kis csapatokban vesszük nyakunkba a várost, feladatokat oldunk meg, borítékokat keresünk, az utca emberétől kérünk segítséget. A 100-as, városnéző buszon pár hónapja elhangzott információkhoz képest egészen új arca tárul fel a városnak. Három óra szaladgálás, a pontversenyben utolsók vagyunk, de a közösségi élményben szerintem elsők.