4:45-kor ébresztett a telefon, 5:15-kor reggeli, 6-kor indulás. Posztdoktori kintlétem óta először utaztam észak felé. A szeminárium Tuval kibucban folytatódott csapatépítő tréninggel. Miután kiderült, hogy a buszon van wifi, a táj szépségének tanulmányozása helyett sokad-magammal az érintőképernyős kütyüm kezdtem el tapogatni… Elhunyt Whitney Houston hangzott fel szinte egyszerre három irányból… Fülhallgató, kedvenc izraeli zenék,… közel háromórás út állt előttünk…
Egy darabig próbáltam követni kb. merre járunk, de a sokadik kanyar után elvesztettem az irányérzékem, a tenger valahogy mindig a nem várt oldalon bukkant fel… Az utolsó kilométereken igazi kalandparki élményben volt részünk.
A GPS egy arab falun keresztül vezette a sofőrt a dombtetőn lévő célponthoz, ahol az utcák dőlésszöge közelített a kilencven fokhoz. Fel-le, manőverek a szűk sikátorokban, dudáló autók, izguló háztulajdonos, vajon bevesszük-e a kerítése előtt a kanyart…
A gyors reggeli után bemelegítő játékokkal indítottunk, majd két csoportban teljesítettünk különböző küldetéseket, amelyeket alapos megbeszélés követett. Értem én, hogy a csapatban zajló csoportdinamikai folyamatokat kötélen sétálva és kidőlt távírópóznán masírozva lehet a legjobban modellezni… de látott már engem valaki ezeken? Előre sejtettem, valami hasonlóban lesz részem, így egyetlen cél lebegett a szemem előtt: TÚLÉLNI ÉSZAKOT!
Jelentem sikerült, s a végén még abból a bizonyos “instabil és a cipőtalpamnál vékonyabb tárgyakra nem állok fel” dobozból is kiléptem (állítólag készült rólam egy-két kép is, ha eljut hozzám, megosztom majd az Olvasókkal). A Tuvalban töltött két nap alatt nem csak az új korcsoportvezetőket ismertem meg közelebbről, hanem egy-két “régi arccal” is jutott idő kicsit többet beszélni. Egykori szarvasi “táborozókkal” mindenfelé összefuthat az ember, blogger-társam Ákos és felesége meglátogatta a teamünket.
Az első este egy könnyed, szarvasi nyarakat idéző programon vettünk részt, másnap megismerhettem a többiéktől már oly sokat hallott Sufi-táncot /a video csak illusztráció/
Igazi csapatmunka volt, a szó szoros értelmében!
U.i: Nano az egész világ – az utolsó reggelen sikerült egy nanocéget felfedezni a kibucban
2 című bejegyzés “posztdok napló 122. – túlélni északot (UH 2. rész)” gondolatot, hozzászólást tartalmaz