20:53, 15 perc múlva kigördül a vonatom az ashkeloni állomásról. Eddig csend volt,… a három héttel ezelőtti szirénás emlékektől nehéz szabadulni…
Csütörtök este, a héten harmadszor vettem az irányt Tel-Aviv felé. Mivel a hónap közepén kismértékben újra átrajzolták a város busztérképét, már jó-előre felmértem eljutok-e még a magyar klubba a 39-sel. Hat körül érkeztem meg a belvárosba. Végig jártam két-három utcát, vacsorázó hely után kutatva, végül a gyomromnak az egyik kisvendéglőre sem esett a választása, így maradt két kis friss fonott kalács a sarki szuperből estebéd gyanánt. A szervezett programig volt még kb. 45 perc, mikor betoppantam a MOADON pinceklubjába. 4-5 vendég volt ekkor még csak jelen, kísértetiesen hasonlítva az otthoni Shalom klubok izgatott, látogatóváró hangulatára.
Fél nyolcra – mire nagy nehezen elkezdődött a hétre hirdetett beszélgetés -, megtelt a terem. Volt pár ismerős arc, akikkel már volt szerencsém találkozni ezeken az összejöveteleken. Szentgyörgyi Zoltán, Magyarország tel-avivi nagykövete mesélt munkájáról, elért eredményeiről, a diplomataélet mindennapjairól. A hangulatos beszélgetéshez hozzájárultak a nézők soraiból érkező kérdések is. Mire az órámra pillantottam, lassan tíz volt.
30 perc utazás a 63-ason, blogírás, óraátállítás, rövid alvás, s már csörgött a vekker.
Készülődés, reggeli,… kint álltam a buszmegállóban. Az új elektronikus kijelző már nem működött, így mégsem tudom, elérem-e biztosan a vonatom. Pénteken tartották a tel-avivi maratont, szerencsére a busz pont a pályaudvarig közlekedett.
Újra ott ültem a HaShalom peronján,… futók éremmel a nyakban, katonák fegyverrel és fegyver nélkül, csupán óriási hátizsákkal, kipások, kendősök, punkok, turisták és helyiek… varázslatos ez a forgatag.
A szerelvény öt perc késéssel futott be. 56 perc múlva Yossi már várt az állomáson. Ebéd, virágok fotózása a kertben, pénteki pihenés. Orna ízletes vacsorája után 19:55-kor már a Duna tv előtt ültem… Nem emlékszem arra, anno, a doktorim írásakor mondta-e a témavezetőm, hogy hová tegyek idézőjelet… Na jó, a Posztdok Napló nem politizál.
Este sokáig követtem a hazai híreket a neten, így picit még álmos voltam, amikor reggel a kikötőben rokonokkal találkoztunk. Hét ágra sütött a nap, az egész part megtelt, mintha nem is a Gáza árnyékában élő Ashkelonban lennénk. Persze az éppen befutó katonai őrnaszádok azért árnyalták az idilli képet.
Hazafelé megálltunk egy csodaszép pipacs mezőn. Nem mi voltunk az egyetlenek, amerre a szem ellátott piros növények mindenfelé… mint egy csendéleten. “Ide már esett rakéta.” – zúzta apró darabokra a fejemben kirajzolódott tájképet a házigazda. Ebéd, pihenés, Yossi mamájának meglátogatása… Az óraigazítás illetve a később kimenő szombat miatt az első vonat is két órával később indult.
21:08 – kigördültünk. Picit megkönnyebbülök, egy nagyon kellemes, csendes (!) ashkeloni hétvége van mögöttem. Köszönet a vendéglátóimnak!
Nem lehet a pipacsokról írni anélkül hogy meg ne említsük,
a Kalanijot izraeli dalt,Sosáná Damári (a nemzet pacsirtája)
előadásában.
A híres dal szövegét Natán Alterman írta, és Mose Vilenszki
szerezte a zenéjét.
A dal arról szól, hogy az emberi élet hamar elszáll, mulandó, a vörös pipacsok azonban újra és újra virágzanak, Az élet elszáll felettünk, és a gyerekkori emlékeket, a pipacsszedés örömét az unokák idézik fel bennünk, amikor ragyogó arccal kezükben vörös pipacs csokorral rohannak felénk.
És akkor eszünkbe jut a régi dal: Kalanijot…kalanijot….Pipacsok, pipacsok, piros, vörös pipacsok….
שם השיר: שושנה דמארי – כלניות
מילים: נתן אלתרמן
לחן: משה וילנסקי
הערב בא, שקיעה בהר יוקדת
אני חולמת ורואות עיני:
הגייאה נערה קטנה יורדת
ובאש כלניות לוהט הגיא.
את הפרחים לצרור היא תלקט לה
ובשבילים המתכסים בטל
אל אמא היא נחפזת וקוראת לה:
הביטי מה הבאתי לך בסל!
כלניות,
כלניות,
כלניות אדמדמות אדמוניות
כלניות,
כלניות,
כלניות מטוללות חינניות.
שקיעות בהר תבערנה ותדעכנה
אבל תמיד כלניות תפרחנה.
סופות לרוב תהומנה ותסערנה
אך מחדש כלניות תבערנה.
כלניות,
כלניות,
כלניות אדמדמות אדמוניות.
שנים עוברות, שוב השקיעה יוקדת.
הנערה גדלה, יפתה בלי די.
היא אל הגיא עם בחיר ליבה יורדת
ושוב כלניות פורחות בגיא.
מושיט אליה בחיר-ליבה ידיים
והיא צוחקת וטלולה מטל
אליו לוחשת בין הנשיקותיים:
הבט נא מה אספתי פה בסל!
כלניות,
כלניות,
כלניות אדמדמות אדמוניות
כלניות,
כלניות,
כלניות מטוללות חינניות.
שבועות האהבה הוי תשכחנה,
אבל תמיד כלניות תפרחנה.
כי השבועות כלות כמו עשן הן,
אך הכלניות תמיד אותן הן.
כלניות,
כלניות,
כלניות אדמדמות אדמוניות.
שנים עברו, שקיעה בהר יוקדת.
הנערה כבר סבתא, ידידי.
הנה כבר נכדתה לגן יורדת
ושוב כלניות פורחות בגיא.
וכשקוראת הנערה אליה:
“הביטי סבתא מה הבאתי לך,”
מצחוק ודמע זוהרות עיניה
והיא זוכרת שיר מזמור נשכח:
כלניות,
כלניות,
כלניות אדמדמות אדמוניות
כלניות,
כלניות,
כלניות מטוללות חינניות.
כן, הדורות באים חולפים בלי גמר
אך לכל דור יש כלנית וזמר.
אשרי האיש אם בין סופות ורעם
פרחה הכלנית לו, לו רק פעם.
כלניות,
כלניות,