posztdok napló 158. – micsoda éjszaka volt…, avagy egy éve a Szentföldön

2011. június 4-én este nehezen jött álom  a szememre. Kérdések, gondolatok, félelmek cikáztak az agyamban. Kevesebb mint 12 óra és nekivágok a nagy útnak. A döntéstől számítva három hét telt csak el, talán fel sem fogtam még, mire is mondtam igent.

Milyen lesz egész nap angolul dolgozni? Sikerül majd megszokni a közel-keleti klímát? Lesz-e honvágyam? Mi lesz az itthon maradó szeretteimmel? Hiányozni fogok a barátaimnak?… – forgolódtam nyugtalan.

Amikor visszalapozom az előző 157 blog-bejegyzést, teljesen hihetetlennek tűnik, hogy ez mind velem történt meg az elmúlt 365 napban. Gyakran fog el az érzés, mintha múlt héten érkeztem volna csak a Szentföldre. Az nem lehet, hogy már 12 hónapja koptatom Ramat Gan utcáit.

Anno a doktori értekezésem írásakor az egyik legnehezebb feladat az egyoldalas összefoglalás papírra vetése volt. Hogyan lehet 100 oldalt egyetlen egy ívben összegezni, megannyi mérést, vizsgálatot, eredményt…

Hasonlóan nehéz feladat egy teljes naptári esztendő egy bejegyzésbe sűrített summázása.

Hogy megtaláltam-e azt, amiért Izraelbe jöttem?

Szakmailag sokat fejlődtem, olyan módszereket, eljárásokat tanultam meg, amelyekkel odahaza csak kis valószínűséggel foglalkoztam volna. Kihívás volt, hogy egy idegen nyelvi környezetben megállom-e  helyem, megértem-e mit akar a főnök, mit kérdeznek a diákok. Szinte minden laborban töltött napra jutott egy kis újdonság. Összehaverkodtam a kesztyűs dobozzal, a spin coaterrel, megtanultam mérni annak a cégnek az egyik  mikroszkópjával, amelyiket odahaza hat éven át kerülgettem “ráérünk erre még” felkiáltással.

Bejártam az ország számtalan, számomra eddig még ismeretlen zugát. Jóba lettem a 30 évig csak hallomásból számon-tartott másodunkatestvéreimmel. Találkoztam minden elképzelést felülmúlóan rendes ismeretlen ismerősökkel, barátokkal, rokonokkal, s persze akadtak olyanok is, akiket nem rázott meg túlzottan jelenlétem a szomszédságukban.

Hogy van-e, amivel elégedetlen vagyok?

Sajnos nem tanultam meg héberül, nem találtam meg a NAGY Ő-t, s otthoni terveimmel ellentétben a vallásos élethez sem kerültem közelebb.

Szóval lesz mit behozni az előttem álló, idekint töltendő “ráadás”-hónapokban. Záruljon hát a Posztdok Napló januárban indított, leghosszabb, III. fejezete, s induljon hólnaptól a IV., az extra.

Köszönet mindenkinek, aki onnan vagy innen szorított Posztdok Pasztinak!