
öt méterre az egyetem kapujától elkapott a légiriadó, otthon filóztam elinduljak-e, végül a kelet-európai lelkiismeretesség azt mondta igen… a gyaloghíd végén jártam… rohanás át a portán, még az útlevelet sem volt idő felmutatni, vetődés a virágágyások mellé, kéz a fejre… próbáltam felvenni telefonnal, de nem vagyok egy profi haditudósító, s mellé nyomtam, pár másodperc múlva két-három pukk… lelőtte a Vaskupola… leráztam magamról a Bar-Ilan Egyetem porát elindultam a laborunk felé… az égen még látszott a rakéták útvonala… az épület előtt a büfé kinyitott, visszaültek kávézni az emberek… mire felértem, már tódult ki a tömeg a biztonsági szobaként használt diákszobánkból… WELCOME to Israel
A hídon egyébként pont egy újabb bejegyzésen gondolkodtam. A címe az lett volna IDEBENT, s a lelkiismeretességről szólt volna, meg a háztartási bolt tulajdonosáról, akit minden reggel elmellőzök, s aki hitetlenkedve tekintett az órájára, hogy csak 10:10-kor haladtam el ma reggel a boltját. Még rosszallóan meg is csóválta a fejét! B… m… kiscsávó! – gondoltam, félretéve minden idősebbek iránt érzett – neveltetésemből eredő – tiszteletet. No mindegy, az élet elsöpörte azt a tervezett bejegyzést.
Most idebent, a biztonsági szobában. A kollégák kérdezték, ja ez volt az elsőd odakint, rá akarsz gyújtani?
Ja, hogy haza is kell majd menni még ma, no ezen majd gondolkodjunk pár óra múlva. Irány a kémia és a nanotechnológia!






