Hírek

Pár napja a Margit-híd tövében az Európa kávézóban üldögéltem egyik kollégámmal. Mondott egy furcsa dolgot: szerinte a blogom alapján én még nem váltam le a szüleimről. Sokat gondolkodtam ezeken a szavakon, s arra jutottam, hogy az ember addig örüljön, amíg vannak szülei, akikre számíthat, akik szeretik, akik féltik, akik törődnek vele… 11 éve élek tőlük távol, de a kötődés az sosem halványult el, egyetlen napra sem…

Tegnap reggel korán indultam az egyetemre. Látogatókat vártam, s mielőtt megérkeztek, volt még egy-két elintéznivaló. 10 körül megcsörrent a telefon, a szüleim és a testvérem elindultak Tel-Avivból Ramat Ganba. Lesétáltam az Amidar buszállomásig, pont egyszerre értünk oda. Lassan, a környéket fürkészve szálltak le a 61-esről. Átkeltünk a Haifára vezető út felett, a blogból már unalomig ismert és fényképezett gyaloghídon, beléptünk a Dekel kapun.

Először a nanotechnológiai triplexben kalauzoltam őket, majd következett a másodikon az ülőszoba és a labor bemutatása. Rövid vizit a főnökömnél, s már indultunk is a kampusz központjába. Fényképezés, kérdések, válaszok… A hőség egyre elviselhetetlenebb volt, így visszatértünk Ramat Ganba. A Hagana utcával párhuzamos, árnyas sétányon jutottunk el a magas házak által szegélyezett “csodaszép” parkba. A vízesés-szerű szökőkutat sajna épp takarították. Benéztünk a helyi plázába, egy kis menedéket keresve a tűző nap elől, majd a Negba utcán folytattuk kalandozásunkat. Vicces volt, amikor a kedvenc ruhaboltomban, mosolyogva üdvözölt az eladó, mint visszatérő vásárlót.

Még hazautazásom előtt alapos takarításnak vetettem alá a kicsiny szobámat, így a szülői feedback egész pozitívra sikeredett. Táskába vágtuk az esti esküvőre szükséges öltönyt, cipőt, inget és nyakkendőt… s közel 40 perc alatt visszabuszoztunk a tel-avivi szállásukra.

Volt még egy kis idő, így Tomival végre megmártózhattunk a Földközi-tenger habjai között… Milyen jó lenne, többször eljutni ide… Ramat Ganból kicsit körülményes leugrani a beachre.

Öt előtt indultunk a kikötőbe, ahol a régen várt, “Nati és Dan” esküvőre került sor. Öröm volt látni az ifjú párt, a tengerparti naplementében felállított hüpét (esküvői baldahint), amely alatt örök hűséget esküdtek, miközben a tenger morajlása visszhangzott az éterben.

/esküvői szappan-buborék fújó – a menyasszony bevonulásakor használtuk/

Öröm ünnep volt ez a javából, amibe azért vegyült egy jó adag szomorúság, mivel Sanyi, Nati apukája, a szeretett nagybácsim sajnos nem érhette meg ezt a napot…

A ketuba (házasság-levél) felolvasása, a hét áldás, amely közül az egyiket Apa mondta, a jeruzsálemi Szentély pusztulására emlékeztető, elengedhetetlen pohártörés… Ismerősök, rokonok, barátok Svájcból, Ausztriából, Amerikából, Izraelből… a világ számos pontjáról. Tánc, vacsora, tánc, beszédek, tánc, meglepetés programok… buli hajnalig…

MAZEL TOV (Jó szerencsét) Nati és Dan!

/Nati és Dan kipán (kis kerek fejfedő), gyufás dobozon és vendég-búcsúztató cukorkás dobozon/

Éjfél körül búcsú Anyától, Apától, Tomitól… irány vissza Ramat Ganba, reggel vár a meló a Bar-Ilanon… ők ma délelőtt Jeruzsálem felé vették az irányt, pár napra, mielőtt hazatérnek…

Tartalmas vasárnap volt! Örülök, hogy nem szakadtam le a szüleimről!

U.i.: Szomorú hírt kaptam Ashkelonból! Pár napja eltűnt Stella macska,… remélem megkerül, egészen összebarátkoztunk már. Aki látja, szóljon neki, hogy hazavárják!

/épp vagy ép – miért hiányoztam ezen az órána suliból…/

Péntek reggel a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren rádöbbentem, vége az egyhetes szabadságnak. Irány vissza az “ígéret földjére”. A komáromi és budapesti látogatásomra még majd visszatérek. Érdekes volt, sok tekintetben. Élveztem minden pillanatát, kivéve, azt a 3+4+1 órát, amit a fogorvos székében töltöttem.

Szóval ott álltam beszállásra készen a B2 kapunál. Szerencsére nem egyedül, velem volt Anya, Apa és Tomi is. Holnap van Nati esküvője, így családostól indultunk útnak. Ezúttal nem az ELAL, hanem a Malév repített Izraelbe. A leszállás előtt felszolgált mazsolás édes kaláccsal szereztek ők is egy plusz pontot. 13:30-kor szálltunk le a Ben-Gurion 26-os kifutópályáján. Talán még sosem utaztam, olyan gépen, ahol a kapitány ennyiszer (legalább 4) szólt volna az utasokhoz, s részletes pontossággal beszámolt az útvonalunkról, a repülési paraméterekről. Legközelebb talán Szolnokon vagy Békéscsabán is felszállhatunk a gépre… 🙂

Még egy érdekességre felfigyeltem. Régebben a Malév gépek szemből (Ciprus irányából) közelítették meg Tel-Avivot. Most végigrepültünk a libanoni partok mentén, s egy bal-kanyarral fordultunk rá a Ben Gurion Repülőtérre.

Útlevél ellenőrzés,… megkaptam életem első, nem három hónapos – turista vízumos izraeli pecsétjét, amelyet a hosszas tortúra (lásd korábbi bejegyzések) során beszerzett diák-vízumomnak köszönhetek.

Sherut taxiba vágtuk (irány taxi 8-10 fő számára) magunkat, s elindultunk Neve Ilan moshav (moshav –  falu szerű településforma) szállodája felé. Egy családi találkozóra voltunk hivatalosak. A menyasszony töltötte itt a hétvégét az esküvő előtt. Jó volt újra találkozni a svájci rokonokkal, akiket nagyrészt nagybácsim sírkőavatása óta (2005) nem láttam. Az USA-ban élő másik unokatesómmal, Ronittal, aki férje és a három kicsi társaságában érkezett. S természetesen nem hiányozhatott Denise és Dani sem, akiknél párhete egy kellemes Sabatot töltöttem Jeruzsálemben. Őket is elkísérték a gyerekek családostul.

A program a családi fotóval kezdődött, majd péntek esti I´tentisztelet (azaz Kabalat Sabat – Szombat fogadás) a szálloda zsinagógájában, közös vacsora. A német. a switzerdütsch, az angol, a francia és a héber keveredett a beszélgetések során…

Szombaton a hagyományos ima után együtt reggeliztünk, majd következett a jól megérdemelt pihenés, a kicsiket egy bűvész szórakoztatta a szállodában, előkerültek a társasjátékok, s akadt idő az alvásra is. A délutáni imát és Tóra-olvasást (Tóra – Mózes öt könyve, szombat délután 3 ember “hívnak” fel a Tórához) követően Nati izraeli unokatestvérei egy kis jelenetet adtak elő meglepetésként arról, hogyan ismerkedett meg az ara a vőlegénnyel és hogyan döntöttek az esküvő időpontjáról.

A közös ebédet, pihenést követően kis sétára indultunk a közeli dombra, amelyről gyönyörű kilátás nyílt a Júdeai-hegyekre. A távolban feltűnt Ashdod és Tel-Aviv, a közelben Modiin és a Jeruzsálemet a tengerparttal összekötő 1-es út.

Az 1948-as függetlenségi háborúban fontos szerep jutott ennek a helynek, Jeruzsálemből ide adták le a Morze-jeleket, melyeket innen továbbítottak Tel-Avivba.

A másfél nap gyorsan elrepült. este visszatértem ramat gani főhadiszállásomra. Anyáék meg Tel-Avivba. Érdekes, itt vagyunk majdnem egy városban, vagy 50 percnyi buszútra.

/képek forrása Internet/

Holnap még félig szabin, aztán hétfőtől teljes gőzzel vissza a tudomány világába.

U.i.: A szállodában nagyon aranyos kismacskákat láttam, sajna a Szombat miatt nem készülhetett róluk foto.

/s újra ez a fránya helyesírás…/

hat ujra repter ujra izrael indul a naplo 2. fejezete budapest liszt ferihegy 2

Itt ülök a tel-avivi Ben Gurion Repülőtér tranzitjában (igen, igen, már megint órákkal korábban, szokás szerint), fejemen a ma (azaz már tegnap) kapott szarvasi kipa. Úgy éreztem, ez most egy alkalomhoz illő viselet. A Pizza Hutnál az előbb szóltak is, hogy ők nem kóserek,… 🙂 Izraelben él az a sztereotípia, hogy aki kipát vesz, az mélyen vallásos. /az elfogyasztott pizza-szeletről készült kép csak később jön, mert a telefonomon valamiért nem indul el a reptéri ingyen wifi/ Nem láttam sok értelmét, hogy Ramat Ganban üljek tűkön a hajnalt várva félig álomban. Egy reptér mégis érdekesebb. Igaz most kicsit zombi fejem van. Köszönhetően az ELAL-nak már fél kettő körül átjutottam a biztonsági ellenőrzésen, csomagfeladáson, személyi-kézipoggyász átvilágításon és az útlevél ellenőrzésen. Egy plusz pont a MALÉVval szemben, ahol tényleg csak három órával a gép indulása előtt lehet checkolni.

Hát ezt is megértük, eltelt az első, nagyjából három hónap… Ideje hát hazatérni egy kicsit… megnézni anyát, apát, Tomit… felköszönteni a lassan százéves nagymamám… elmerengeni egy kicsit a komáromi Menház ódon falai között… elzarándokolni tudományos bölcsőmhöz, az MTA Kémiai Kutatóközpontba a Pusztaszeri útra…

A pesti Liszt Ferenc Repülőtéren kezdtem el a “Posztdok Naplót” írni, legyen az 54. bejegyzés – itt most a Ben Gurionon 3:13-kor – egy majdani könyv első fejezetének zárása…

Lehitraot Izrael! Viszontlátásra!

Néha az ember hajlamos azt gondolni, nincsenek is igaz barátai, csak jó ismerősei. Szerencsére az élet mindig jelét adja annak, hogy akadnak.

Pár napja kaptam egy üzenetet Norbitól, Izraelben van, s Dávid küldött vele egy ajándékot. Ma, munka utánra beszéltük meg a találkozót. Norbi egy példakép számomra. Gimnazista koromban mindig szürke ruhákban jártam, s a világot is elég fakón láttam. Amikor szarvasi madrichként (ifjúsági vezető) Norbi kollégámon azt láttam, hogy ő mindig színesben van, s ez alapvetően meghatározza az egyéniségét, elgondolkodtam mindezen. Ebben az időben csak a narancssárga srácnak hívtuk. Mert ha nem is mindig tetőtől talpig volt narancs színben, biztos, legalább egy ilyen ruhadarab vagy kiegészítő akadt rajta. Szóval ő nyitotta fel a szememet, hogy lehet az életet a fekete-fehéren kívül más árnyalatban is látni.

Az ajándék küldője, Dávid, az ifivezető példaképem. Kezdőként mindig olyan profi szerettem volna lenni, mint ő. Igyekeztem ellesni a problémamegoldó képességét, a módszereket, amelyekkel a csoportjait vezette. Ittam minden szavát. Persze, mint minden nagy mesternél, azért eljött az az idő, amikor tanítványaként elkezdtem fenntartásokkal fogadni bizonyos megnyilvánulásait… Ami vitathatatlan, jelentős hatása volt a szarvasi munkámra.

Elindultam hát Tel-Avivba, a tengerpartra, hogy váltsak egy-két szót Norbival és átvegyem a küldeményt… Pechemre a 61-es helyett a 161 busz indult hamarabb. Egy óvatlan pillanatban felszálltam. Ez a busz Bnei Brakon keresztül halad, azaz inkább araszol. A vallásos negyeden 50 perc alatt jutottunk át. A 61-es kb. ugyanezt a távot 20-25 perc alatt teszi meg Ramat Ganon át…

/a Dávid által küldött kipa ebből a Szarvason fotózott kupacból való/

Vagy 1,5 óra és néhány telefon után összefutottunk tíz-tizenöt percre. Jó volt őt látni! A Dávid által küldött ajándék egy kipa (kerek fejfedő volt). Amelyet a Jichak Roth, egykor szarvasi táborvezető emlékére tartott Tóraavatásra készítettek. Dávid, todá (köszönöm)! Jól esett, hogy gondoltál rám, s tudtad, nekem sokat fog jelenteni ez a kis anyagdarab. Legközelebb, ebben leszek majd a Bar-Ilanon, a laborban.

Még egy örömteli eseményről kell beszámolnom. Sosem volt még olyan oldott a hangulat a odabent mint ma. Hosszas tudományos vitát folytattunk arról, hogy volt-e Micky egérnek nagybácsija. 11 év 7-10 évesekkel való foglalkozás után határozottan állítottam, hogy a rokon létezése kizárt. 20-25 perc vita és érvelés után kiderült,  a kolléga Donald nagybácsijára, Dagobertre gondolt. Jót szórakoztunk az egészen!

/a héber periódusos rendszer forrása az Internet/

U.i.: Az autóbusz végállomás mellett van egy kis utca, útban a gyaloghíd felé. Minden házhoz tartozik 2-3 macska, akármikor járok erre, mindig sorfalat állnak az út két oldalán…

/…/