posztdok napló 248. – blogreflexió: “Csillagról csillagra”, avagy egy olvasói komment

Néha furán követik egymást az események. Alighogy befutott egy komment a december 5-én posztolt “sárga csillagos visszatérés” című bejegyzésemre, viszontláttam soraimat – az izraeli Új Kelet után – ezúttal a pesti Új Élet hasábjain.

Következzen lelkes Olvasóm írása, s mindenki figyelmébe ajánlom a kék-fehér “testvér-blogom”, a ZIZILEND által ma megosztott, témába vágó Népszabadság cikket is:

/képek forrása: Internet/

/képek forrása: Internet/

“Egy hónapos késéssel reagálok erre a bejegyzésedre, annak is az utolsó bekezdésére, “más, általam elképzelhetetlen érzés volt ezzel a ránk aggatott sárga csillaggal felszállni az izraeli légitársaság csillagos gépére….”

Ez a mondatod, napra pontosan egy évvel ezelőtt történt eseményt idéz fel bennem. 2012. január 2-án együtt utaztunk Budapestről Izraelbe ezen a bizonyos csillagos gépen. Közös utazásunkról írtál a blogodon (posztdok napló 105. – 46C, avagy egy különleges utazás). Most kiegészíteném ezt a bejegyzésedet az érzéseimmel, amelyek kapcsolódnak az idézett mondatodhoz, azt hiszem a megélt élményeid után már jobban meg fogod érteni, amit leírok, valamint azt is, hogy miért sírtam.

Én a Soa után 6 évvel születtem, tehát közvetlen élményeim nincsenek a borzalmakról. Voltak viszont a szüleimnek és a szüleim korosztályának. Ezeket a történeteket én mint kisgyerek hallottam, mivel a felnőttek nem is gondolták, hogy játék közben odafigyelek az ő beszélgetéseikre. Megtudtam, hogy zsidó vagyok (de mit is jelent ez a szó?) és leszűrtem azt is, hogy ezért más vagyok, mint a többi ember. De miért is? Mai eszemmel sem tudnám ezt egy 4-5 éves gyereknek megmagyarázni, úgy hogy meg is értse. Nem értettem, de ezzel az érzéssel, egy megmagyarázhatatlan szorongással nőttem fel. Aztán már tisztult a kép, de rá kellett jönnöm, hogy bár az életemre nem tör senki, de sokan nem szeretnek, lenéznek csak azért mert zsidó vagyok. Nem akarom hosszan ecsetelni, de a láthatatlan sárga csillag mindig rajtam volt.

Ez változott meg akkor, amikor felszálltam az El Al járatára, az agyamban, a szívemben elkezdett foszladozni ez a megbélyegző jelzés és végre semmivé vált a földet éréskor a Ben Gurionon. Ma már a láthatatlan sárga csillag helyett a nyakamban hordom a kis arany Dávid Csillagot és szabad embernek érzem magam.”

531248_10152370969480293_1155010016_n

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s