Kategória: Vegyészkedés…

Lábujjhegyre állva ágaskodom az Uziel utca piciny boltjában egy üveg borért. Ajándékba lesz Miriamnak és Aharonnak, akiknél a Rosh Hashanát töltöm. Azon filozofálok, el tudok-e vinni két üveg bort egy szatyorban törés nélkül Ashkelonig vagy sem… Meggyőzöm magam, hogy a HaShalomig se jutnék el üvegszilánkok nélkül…, így Orna és Joszi csokit kap majd a sabati vendéglátásért. “Sana tova” (Boldog Új Évet!) – hangzik az eladótól, aki mosolyogva nyugtázza, hogy ismét hozzá tértem be ajándékot venni. Szerencsére semmit nem vertem le a nagyra nőtt hátizsákommal az egyembernyi üzletben. A 3,5 napnyi ruha kiszorította a laptopomat a táskából, számítógép mentes napok várnak rám…

Nincs sok időm, átküzdöm magam a kasszánál kígyózó, minden irányból, növekvő soron. A sarkon már befordult a 63-as, szerencsére elérem.

/az el nem készülhetett ünnep alatti fényképeket pótolja néhány felvétel Orna és Joszi csodálatos kertjéből –  a fotón a füge datolya mellett az ünnep jellegzetes gyümölcse a gránátalma látható/

Mindenki úton van, azon gondolkodom, hogy tudok majd leszállni a vasútállomásnál, miután egy nagymama két unokájával az ablakhoz szorított. A manőver néhány áldozatul esett letaposott láb ellenére végül sikerrrel járt. Milyen jó, hogy nem akartam két borral eljátszani, ezt a törjük át a busz közepén álló áttörhetetlen falat -játékot…

Az Azriel Center zsúfolásig telt az ünnepre ajándékot keresőkkel. Beszereztem az ingyenes HaYom Israel újságot, ha 120 oldala nincs az ünnepi, hétvégi triplaszámnak, akkor egy se…

Múltkor rájöttem,  a 25 sékel viteldíjat kártyával is ki lehet fizetni, s nem kell az aprópénzt előre elkészíteni az automatához. Érintőképernyőn Askelon megkeres, kártya lehúz, jegy nyomtat, beléptető kapuba bedug, áthalad, jegyet lebélyegzi és visszaadja – motorikusan zajlanak a már ismert lépések. Egy kis útravaló beszerzése után, biztonság kedvéért azért megnézem a nagy kijelzőt. Időben jön a gyorsvonat, a 2-es vágányra. Pár napja volt egy kisebb sztrájk, azt mondják az izraeli vonatoknál sosem tudni, hogy elindulnak-e pontosan, s ha igen, megérkeznek-e a célállomásra. Az Izraeli Vasút nem okozott eddig még csalódást vasútbarát posztdok hívének, elég csúnya lett volna, ha pont Rosh Hashaná előtt szúr ki velem.

Tíz perccel a vonat indulása előtt megcsörren a telefonom. Az egyik másod-unokatesóm az, vinne le Ashkelonba a szüleihez. Sajnos már késő, mindjárt megy a vonatom – hangzik tőlem a válasz. Amúgy a szerda esti családi vacsora után kifejtette,  nem érti, miért nem kértem meg őt, hogy hozzon le… Én nem kérek senkitől semmit – mormolom el magamban a sajátos KisPaszti-filozófia egyik alappillérét, s próbálom mindezt elmagyarázni is… nem sok sikerrel.

Az állomásról Aharon vitt a szállásomra, ezúttal nem náluk, hanem egy rokon közeli házában kaptam helyett, mivel itthon az egész család. Jó újra látni a másod-unokatestvéreimet, a gyerekeket, a Shalom HaBajit (házi béke) teremtette meghitt légkört. Az ünnep előtt kikapcsolom a telefonokat, nincs Internet, TV, laptop,… átadom magamat a magasztos pillanatoknak. Este a közeli zsinagógában köszöntjük az 5772. esztendőt. Hazatérve többfogásos vacsora következik. Az almát mézbe mártjuk, így kívánva egymásnak édes évet.

Az ünnep első napján korán reggel indulok a zsinibe, a sófár-fújásra megtelik a “templom”. Kora délután újra közös családi ebéd vár ránk… A család legfiatalabb tagjai kezdenek megbarátkozni velem. Együtt kártyázunk, miközben az öt éves Tamár héber szavakat tanít nekem. Estefelé elindulunk a tengerpartra. A hagyományos Tashlich szertartásra. Komáromban ilyenkor a Duna-partra szoktunk menni, s morzsákat szórunk a vízbe, így szabadulva meg jelképesen a bűneinktől… Itt a Dunát a Földközi-tenger pótolja… A tradíció szerint  nem szórnak morzsákat, csak tisztes távolról szemlélik a tengert… Mi is így teszünk Aharonnal… Elmondjuk az áldást, s gyönyörködünk a naplementében. Érdekes kettősség tárul elénk. Odalent a nem vallásos izraeliek hada fürdik a tengerben, idefent ünneplőbe öltözött családok szabadulnak vélt vagy valós bűneiktől… Útközben összeakadunk a család legfiatalabb tagjaival, a legkisebb hölgy inkább visszafordulna, rám hárul a feladat, hogy eltóljam a babakocsiban… Hu, egész leizzadtam, még sosem bíztak rám egy másfél éves gyereket egy nem túl stabilnak tűnő négykerekű járgányban… A projektet végül sikeresen végrehajtottam.

Az esti imára újra a zsinagógában vagyunk, melyet ismét egy nagy családi étkezés követ. Ezúttal a húsos étkészletet a tejes váltotta fel, jelezvén, hogy tejes vacsora következik (részletek a kóser háztartásról itt és itt). A péntek reggel ismét az ünnepi kötelezettségekkel indult, majd egy finom, családi ebéddel folytatódott a nap. Igen, igen itt Izraelben az ünnepek általában terülj-terülj asztalkámmal párosulnak.

Az ünnepnapokat idén közvetlenül követte a szombat,… Mielőtt beköszöntött volna a hetedik, a pihenés napja, búcsút vettem Miriamtól és Aharontól, s áthelyeztem székhelyemet Ashkelon másik végébe. A péntek esti asztalon megtalálható volt egyik kedvencem, a gefilte fish (darált halból készült gombócok) is.

A szombati nap során kirándulni mentünk. Első célállomásunk a Gázai-övezet közelében lévő emlék és kilátóhely volt. Karnyújtásnyira álltunk a hírekben oly sokszor szereplő földsáv szélétől… Ha nem parkolnak a közelben katonai dzsipek, s ül egy fa alatt néhány állig felfegyverzett zöld egyenruhás, talán nem is gondolta volna a gyanútlan vándor, hogy “háborús”-övezetben járunk. “Katasztrófaturistaként” utunk Sderot városába vezetett. A településre, amely a legtöbb rakétát kapta az utóbbi években a “szomszédoktól”. Az utcák üresek, talán csak a déli napsütés elől húzódtak vissza a lakosok. Szinte minden sarkon beton óvóhelyek, másodpercek alatt fedezékbe kell vonulni, ha jön a riasztás. A legmegrázóbb  az egyik iskola előtti buszpályaudvar az egymás mellett sorakozó “mobil” óvóhelyekkel… Felkaptatunk egy dombra, hogy elénk táruljon a Gázai-övezet… Megdöbbentő a közelség. Lassan talán indulnék, egy kicsit messzebb a határtól… Nem kell a sorsot kísérteni – mondaná Apa, ha itt lenne. Furcsa, hogy a kilátástalan helyzet ellenére sorra épülnek új házak, növekszik a város… Mi mást kívánhat az utazó, mindig ilyen csend honoljon Sderot utcáin, mint a mi látogatásunkkor.

Hazafelé egy másik utat választunk… Elmegyünk az évek óta kómában fekvő egykori izraeli elnök, Ariel Sharon háza mellett, benézünk az Ashkelon közelében lévő népszerű fürdőhelyre… Ebéd, uzsonna, vacsora, s már újra a vonaton vagyok… Irány Tel-Aviv, új év, új hét, új szakmai kihívások…

Mindeközben odahaza, Komáromban is méltóan ünnepelték az 5772-es esztendőt. A 220 éves közösségről pont a Rosh Hashana alatt közölt riportot a Szlovák Televízió Magyar magazinja (szeptember 28-ai adás). Az öröm azonban nem lehetett teljes, az ünnep első éjszakája során horogkeresztet festettek a zsinagógánk ajtajára :(, sajnos nem először.

Köszönet mindazoknak, akik feledhetetlenné tették az első szentföldi Rosh Hashanámat!

/kis kémia a Hamei Yoav fürdő látogatása során/

U.i.: Péntek este hosszasan hallgattam egy kutya ugatását a távolból… talán szeretett volna a bekerülni a blogba… Vau-vau, ezúton üzenem Ashkelonba, blöki, sikerült!

/egészen elfelejtettem gépelni a hosszú blog-mentes napok alatt/

Különleges napok következnek, elindul az őszi Nagyünnepek sora. Délután a csoport tartott is egy kis összejövetelt, megünnepelendő két MSc.-és mai végzését és a holnap beköszöntő Rosh Hashanat (jelentése: az év feje), a zsidó új esztendő kezdetét. Véget ér az 5771. zsinagógai év, és átlépünk szerda este 5772-be. A zsidó naptár egyszerre követi a Nap és a Hold állását (luniszoláris), azaz az ünnepek, a napok, mindig este kezdődnek, és este is érnek véget. S miért pont 5772, s hogy is van ez a zsidó időszámítás? – további részletek az alábbi linken érhetők el. Ugyanitt megtudható minden a Rosh Hashanától Yom Kippurig (az engesztelés napja) tartó tíz bűnbánó napról is.

Odabent megszokottan teltek a dolgok, kora este leültünk a főnökkel átbeszélni az eddigi eredményeket, kidolgozni a jövő évre (azaz a vasárnap kezdődő hétre) szóló terveket.

/a képeken a komáromi zsinagóga belseje és egy marcipán barches látható/

Holnap este megáll majd az élet három napra országszerte. Bezárnak a boltok, nem lesz tömegközlekedés, s megtelnek majd a zsinagógák padsorai. Ilyenkor sokan azok közül is elmennek a gyülekezés házába, a Bet HaKneszetbe, akik egyáltalán nem élnek vallásos életet. Idén a Rosh Hashanat közvetlenül követi a Sabesz, így legközelebb vasárnap térnek majd vissza a dolgok a normális kerékvágásba.

Eddig szinte az összes Rosh Hashana estét a komáromi zsinagógában töltöttem, a Menház ódon falai között. Biztos hiányozni fog a közösség, a család, a pad, ahol egykoron a nagypapám ült az apuékkal…

A tradíció szerint Rosh Hashana este a barcheszt (fonott kalácsot) vagy az almát mézbe mártjuk, hogy édes legyen a következő év:

Az ünnep alatt megpihen a blogíró is. Békés, boldog, édes, egészséges 5772-t minden Olvasómnak!

U. i.: Macska helyett ma nyulat fotóztam a Bar-Ilan gyaloghíd tövében… két nagy kövér nyúl szaladgált a haifai út mellett…

/…/

Tegnap elindult egy új hét… újabb esély valami nagy tudományos eredmény elérésére, újabb hétköznapi kihívások, újabb izraeli élmények. Reggel elmerültem az irodalmazásban. Mennyire jó, hogy az embernek már nem kell könyvtárba mennie, nagy, vaskos bekötött újságokat lapoznia,… csak leül az Internet elé, s kitárul előtte elődei és kortársai majdnem teljes publikációs anyaga. A Bar-Ilanon hozzáférhető kiadók listája szinte megegyezik az EISZ által odahaza nyújtottakkal…

Az egyetlen fura dolog ezen a reggelen az volt, hogy nyakkendőben, szövetnadrágban, fehér ingben mentem a kampuszra. A főnök meg is jegyezte, mostantól ez a standard (?), utalva a csütörtöki Kutatók Éjszakájára, amikor szintén “elegáncsosan” jelentem meg a munkában. Ja, itt jegyzem meg, mégegyszer megköszönte a csütörtök esti alakításom 🙂

Az ebédszünetben az egyetem további feltérképezését tűztem ki célul. Történt ugyanis, hogy az ebay.com internetes aukciós portálon nagyon olcsó ELAL modellekre bukkantam, amelyeket mindenképpen be kellett szerezni a PASZTILAND International Airport számára. Az eladó Hong-Kongból postázta a csomagot. Mivel az izraeli posta weboldala szerint már 20-án kézbesítette a Bar Ilan hivatal a küldeményt, a keresésére indultam… A postahivatal az adminisztrációs épület alagsorában található, két ablaknál fogadják az ügyfeleket. Mutattam a feladási számot, mire csak a nevemet kérdezték. Paszternák, ja a Kémiai Tanszékről, már elvitték a dobozom – hangzott a válasz. Ezek szerint nem sokan kapnak Kínából pakkot a felsőoktatási intézményben…, ha így emlékeztek rám. Irány a leveles-szoba a tanszéken. Egyszer a főnökömmel jártam erre még az első napokban. Sehol semmi, a levélszekrényébe nem férhetett be… Nézzük meg a titkárságon, bemegyek felteszem a kérdést, de már látom is a nevemre szóló dobozt a titkárnő feje felett a polcon… Megérkezett a három régi festésű 747-es, egy cargo és két személyszállító gép. Decemberben majd továbbrepülnek a komáromi Pasztilandbe!

Délutánra egy fülhallgatót keresek,… persze nincs sehol, így kénytelen vagyok hangosan (a gépem hangszórójára tapadva) meghallgatni a szlovák közszolgálati rádió magyar adóján, a Pátria rádióban, a velem készült interjút (A tudomány világa – 2011. 09. 25.). Beszéltem a kémia szeretetéről, a Béke utcás, Selye gimis, ELTE TTK-ás és MTA Kémiai Kutatóközpontos napokról. Szóba került a nanotechnológia, az oktatási tevékenység és az izraeli mindennapok világa is.

/friss hírek az MTA Kémiai Kutatóközpont weboldalán ma este/

Aki azt gondolná, mindezzel lényegében befejeződött a nap, téved. Estére egy esküvőre voltam hivatalos. Igen-igen, a harmadikra az elmúlt 20 nap során. Shmulik másod-unokatestvérem lépett a nős férfiak sorába. Dudi és Granit (az ő esküvőjükön voltam pár napja) fuvarozott el Mitzpe Modiinbe. A dombtetőn tartott szertartás lenyűgöző volt. Állófogadással indult az este, a hüpére (esküvői szertartás a baldachin alatt) egy amfiteátrumban került sor, majd következett a vacsora és a hajnalig tartó mulatság, mindez szabad ég alatt. Ott ültem a szépen terített asztal mellett a 300 főt is meghaladó násznépben, s miközben tradicionálisan “néztem ki a fejemből”, azon tűnődtem, milyen szép is ilyen vidám családi rendezvényekre járni. Mazel tov (jó szerencsét) az ifjú párnak! Mire hazakerültem, már hétfő volt, így ma kicsit zombi-fejjel másztam be az egyetemre… de ez már egy másik bejegyzés története.

A budapesti II. Kutatói Blog és Weboldal Találkozónak egész nagy visszhangja volt. Olvashattunk róla itt és itt, meg itt, ja és itt…

U.i.: Macska-party valahol Ramat Ganban… talán pont egy esküvő???

/viszhang vagy visszhang, miért nem tanítottak meg helyesen írni???/

Ismét elmúlt egy szombat. Egy olyan töprengős, Ramat Ganban maradós… Ülök a kis szobámban, a tv-ben pont a Merci csoki Budapest Keleti-pályaudvarán forgatott héber nyelvű reklámja megy. Vicces, mennyit utaztam innen Komáromba az egyetemi évek alatt. Vajon hány tv-néző tudja, hol is készült a felvétel, hányan ismerik fel a MÁV-Startos vonatokat?

Másfél órával ezelőtt nekiindultam az alkonyodó Tel-Avivnak, no nem mentem messzire, csak a jól ismert Negba utcán bandukoltam le a Yardenig, aztán balra a pláza és a park felé vettem az irányt. Csütörtökön ugyanis úgy döntöttem, hogy ideje felélni a hűtőmben felhalmozott táplálék halmot, s kihagytam a nagy bevásárlást. Ez azt eredményezte, hogy szombat estére erősen megcsappant a fogyasztható élelmek száma. Úti célom az a kisvendéglő volt, ahol az első napokban (lásd korábbi bejegyzések) egy életmentő sült húst fogyasztottam el.

/sajnos a neten a reklám angol változatot találtam csak meg/

A cafecafe-ban mindig mosolygós arcok fogadják az embert. Kerestem egy jó helyet, ahonnan az üvegfalnak köszönhetően beláttam az áruház előtti teljes teret. Ahogy egyre sötétedett, úgy telt meg élettel a közterület. Sétáló családok, fiatalok, fülöp-szigeteki metapeletek (idősgondozók) által kísért nyugdíjasok.

/esőfelhők Tel-Avivban/

Ma legalább kétszer esett itt az eső délelőtt. Azt gondoltam ez hoz majd egy kis léhűlést is, de nem így történt. Fülledt szombat este köszöntött ránk. Csak ültem, vártam a fűszeres olivaolajban kisütütt csirke steakemet a sültkrumplival és salátával, s igen-igen, csak néztem ki a fejemből… Szokás szerint 🙂 Gyönyörködtem az ünnepnap után újraéledő, pálmafákkal szegélyezett sétány színes forgatagban…

10-12 percet kellett  várni a kajára, amely remélhetőleg helyreállítja a hétvégi gazdasági takarékra fogott élelmezés okozta gyomorbántalmakat. Hazafelé bedobtam még egy növényi alapú parve (páros) fagyit… A tér sarkán lévő szupermarketnél egyre többen várták türelmetlenül a nyitást. Nem láttam ilyet azóta, mikor az előző rendszerben vasárnap esténként friss kiflit árultak a komáromi Lodiar áruház előtt elhelyezett bódéból. A hétvége utolsó óráiban az egész hetes lakótelep, de lehet az egész város ott állt sorba 5 friss péksüteményért, amelyet másnap tízórainak vitt az alapiskolába…Ha maradt belőle!

/a Hajós áruház Komáromban – kép forrása: Internet/

Időközben a Negba utca is felélénkült… az egyetlen szombatszegő kisbolt mellett sorra nyíltak a kereskedelmi egységek. Beindult a tömegközlekedés is.

S hogy telt a hétvége?

A pénteki nap talán mindig a legnehezebb… rugdosni kell magam, hogy nekikezdjek a házimunkának. Fürdőszoba takarítás, felmosás,… Ja és a mosás. Egyetlen egy nélkülözhetetlen eszköz hiányzik, a mosógép… Szerintem utoljára Mosó-masa mosott annyit kézzel, mint én… A lényeg, hogy a végére sikerült mindent megcsinálni, sőt még az ágyneműm áthúzására is találtam extra energiát (többheti halogatás után). Hogy miért nem találta ki eddig még senki azt a szekrényt, amibe az ember este betölti koszos ruhát, s reggelre összehajtogatva, tisztán talál mindent… Majdnem leírtam ide egy poént, de hölgy olvasóim nagy részét elveszítettem volna, így önmegtartóztatást tanúsítok…

Az esti órák feszülten teltek. Egyrészt Pesten zajlott a kutató bloggerek találkozója – s bár tudtam, biztos kezekre bíztam -, mégis azalatt a másfél óra alatt 10 évet öregedtem… Ezzel kb. egy időben párhuzamosan néztem az izraeli 2-es csatornát a tv-én és a CNN-t a laptopomon. Abbas palesztin elnök adta át az ENSZ-ben a független állam elismerését kérő iratokat… Hát meglátjuk majd, hova fejlődnek az események…

A blogtalálkozóval lement minden olyan “kötelezettség”, amit még odahaza vállaltam izraeli utam előtt.

/képek forrása Komárom város weboldala/

A péntek kora este hozott még egy szép momentumot. A komáromi Városi Televízió  műsorának kezdetén beszámoltak a polgármester és alpolgármester nagymamámnál tett látogatásáról (videó itt – a magyar vagy a szlovák zászlóra kattintva két nyelven is meghallgatható a riport).

A szombat a pihenésé volt.., az erőgyűjtésé a holnapi hét-kezdő munkanaphoz.

U.i.: A macskák esti fotózását még gyakorolni kell.

/…/

Kedves Bloggerek és Weblapszerkesztők!

Ezúton köszönöm dr. Pilbáth Aranka és a magam nevében mindenkinek aki eljött, s bemutatta blogját, weboldalát a Kutatók a Neten 2011 – II. Kutatói Blog és Weboldal Találkozón.

Sajnos személyesen nem tudtam jelen lenni,  bízom benne,  hasznosnak találták (találtátok) a virtuális oldalak találkozóját, s sikerült egymás munkájából ötletet, erőt meríteni az Internetes tartalmak létrahozásának folytatásához. Remélem, hogy azokból az érdeklődőkből, akik hosszabb-rövidebb időre belehallgattak az előadásokba, újabb blog-olvasók, weboldal-látogatók lesznek.

Amikor a Tempusz Közalapítványtól megkerestek, s kérték, folytatódjon a tavaly megkezdett sorozat, az “igen” mondásnál az motivált, hogy a találkozó szempontjából nem az én személyem fontos, hanem azoké, akik az Internetes oldalaikról beszélnek majd. Ismételten köszönöm hát Arankának, hogy felvállalta a moderátor szerepét, s szólt olyan, tőle kicsit távol álló dolgokról is, mint a blogírás, Nanopaprika vagy a Posztdok Napló…

…

Szép estét és további sikeres weblapszerkesztést, blogolást! Jöjjenek
a virtuális kutatók!

Üdvözlettel

András

A találkozón résztvevő blogok elérhetők a www.kutato.net oldalon.