Amikor négy óra felé elindultam, hogy beszerezzem az ebédemet, munkások hadát láttam “nanopalota” előtt. Egy-egy utcakövet szedtek fel a Tel-Aviv felé eső bejárat közelében. Most készült el az épület előtti park, min dolgozhatnak megint? – kérdeztem magamtól miközben még élt bennem a remény, hogy maradt  a tonhalas szendvicsből a kávézóban. Ennyi idő után ez az egyetlen, amelyet képes vagyok elfogyasztani a szűkre szabott kínálatból. Szerencsém volt, ott árválkodott az utolsó a hűtőben.

Hazatérőben szembesülhettem az elkészült tudományos-művészi alkotással. Botlókövek díszítik mostantól a nanotechnológiai triplex előtti teret. A 10-9-t még értettem, de a mg-nál már egy kicsit elbizonytalanodtam.

Ha már az időről volt szó az előbb, következzen egy szolgálati közlemény:

Eredeti terveim szerint holnap reggel tértem volna vissza Magyarországra, s pénteken már a 91-es BKV buszra cseréltem volna a DAN 61-esét. További közleményig a Posztdok Napló változatlanul folytatódik!

A mai történet másfél-két éve kezdődött. Meghívást kaptam egy a JDC által szervezett hétvégi ötletélésre Telkibe. A projekt-indító háromnapos összejövetelt egy izraeli Open space* szakértő koordinálta. Ki gondolt akkor, ott, a Pest melletti település szállodájában arra, hogy egyszer mindennek még köze lesz a nanotechnológiához, kutatáshoz…

Ma reggel Herzliyara indult a busz az egyetem elől, egy új virtuális intézet, kutatói kezdeményezés alakuló konferenciájára. Amikor a nap moderátora a mikrofonhoz lépett, azonnal bevillant, én ezt az embert személyesen ismerem. Hosszú percekbe, negyedórákba telt, mire elő tudtam csalogatni, mikor, s hol találkoztunk. Először valamelyik szarvasi képzésre gondoltam, talán Berlinben vagy Londonban… Majd megjelent egy pillanatkép előttem, ülök a Bálint házban, várok arra, hogy elinduljunk, s megjelenik ugyanez az alak kis csomagjával az ajtóban… Hát nem hihetetlen? Ott okosodsz Telkiben közösségszervezés témakörben, s rá pár évre egy tudományos fórumon, az izraeli Herzliyán találkozol ugyanazzal az oktatóval. Ilyen nincs, vagy mégis… Az már csak plusz volt, hogy pár csehországi vendég-kutatóval még szlovák nyelvtudásomat is kamatoztathattam…

Adós vagyok a hétvégi ünnepi, Tábor-hegyi kalandokkal, de minderről majd kicsi később…

Mi az az Open Space? (forrás itt)
• Nincs előre megadott, mások által összeállított tematika, ezt a jelenlévők maguk alakítják ki a cím és az időkeretek alapján a számukra személyesen fontos kérdések alapján, így csak azok a témák kerülnek feldolgozásra, amelyek ténylegesen fontosak valaki számára.
• A tematika alapján kialakuló, változó összetételű kiscsoportokban folyik a munka, egyszerre több párhuzamos csoportban. E csoportok nagyságát, összetételét, munkavégzési módját és tartamát a résztvevők határozzák meg, mert mindenki azokban a kiscsoportokban veszt részt, amelyek témája számára a legérdekesebb.
• A résztvevők maguk, külső facilitátor nélkül vezetik a kiscsoportok munkáját, ők hozzák a döntéseket, ők határozzák meg a prioritásokat.
• A kiscsoportok a munka során írásban rögzítik eredményeiket és javaslataikat, így ezek mindenki másnak is rendelkezésre állnak (flipcharton azonnal, nyomtatott formában másnap)
• Az Open Space facilitátorai a munkafolyamat kereteit és szabályait alakítják ki, valamint az eredmények megosztását szervezik.

Megtörve egykori témavezetőm intelmét, a hét utolsó munkanapján új minták készítésébe kezdek reggel. A kesztyűs-doboz ölelésében eltöltött két-három óra után végigsétálok a kampuszon, egészen a főkapu mellett lévő bankautomatáig. Hét-ágra süt a nap, mindenfelé virágok (ez itt annyira már nem meglepő,  egész évben nyílt valami errefelé), diákokkal alig alig akadok össze az öt perces út alatt. Csendes a táj… Visszafelé beszerzem az ebédem. Délután már éppen lezárnám magamban a hetet, amikor fél ötkor betoppan a főnök, s megkérdezi: “Van kedved átbeszélni a kutatási témákat?”

“Természetesen!” – válaszolok olyan nagy hévvel, hogy magam is meglepődöm önmagamon. Egy órát tanácskozunk,… Lassan hat mire búcsút veszek a hosszú hétvége előtt a Bar-Ilantól.

Bnei Brakba vagyok hivatalos. Az utolsó pár lépést futva teszem meg, hogy elérjem a 161-est. Ahogy a negyed utcáin kanyargunk bevillan az első utam Ági nénihez és Smuel bácsihoz az egyetemről. Emlékszem, a telefonomon lévő térképet követve “izgultam” azon, hol kell majd leszállnom,… hihetetlenül hosszúnak tűnt az utazás. Most itt ülök sokadszorra a DAN kék-fehér járatán, s oly természetességgel szelem keresztül a “STETL” utcáit, mintha egész életemben erre buszoztam volna…

Pár perc az egész, amíg leérünk a Jeruzsálem utcáig.

Különleges este van ma vendéglátóimnál, de ez csak a szokásos beszélgetést követő rakott krumplis, lecsós vacsora közben derül ki. Hagyományok szerint először megvitatjuk a magyarországi és az itteni híreket, nosztalgiázunk egy kicsit Szarvasról. Ági néni szabadkozik, hogy most nincs gombaleves, de az asztalon felsorakoztatott ínyencségek mellett fel sem tűnne a “királyi csemege” hiánya.

Étkezés közben Ági néni az órájára pillant, ma este fél kilenckor leszünk 60 éves házasok. Megáll a kezemben a villa…megható pillanatok. Felváltva kezdik el mesélni a megismerkedésüket, az Izraelbe érkezésük kalandos történetét, a házasságkötésük sztoriját. A nehéz éveket, az öt gyermek születését, az első hűtőszekrény megvásárlását,… Smuel bácsi az egyik könyvespolcról, egy kinagyított fényképet keres elő Ági néniről. Ezt hozta magával a Szentföldre, amikor a történelem viharai elválasztották őket egymástól egy időre.

Szívem szerint lefotóznám így őket, hármasban a régi fényképpel… de nem akarom lerombolni az emelkedett hangulatot azzal, hogy belekezdek “A blogomhoz jól jönne ez a kép” című magyarázkodásba.

“Nem éltünk könnyen, de mindig boldogok voltunk.” – összegzik Ági néni, s Smuel bá megerősítőlég bólogat. Mielőtt elköszönök, útravalóul kapok egy kis rakott krumplit, túrós sütit Savuotra…

Az előszobából befelé mutat Ági néni, az ebédlőasztalon egy hatalmas csokor áll… “Hatvan éve nem futotta esküvői csokorra, most ezzel lepett meg Smuel.” A szemem sarkában mintha egy könnycsepp kezdene kialakulni, egy újabb Posztdok Naplós emelkedett pillanat!

Mi mást kívánhatok az IFJÚ párnak, Mazel Tov,  bis 120!

A 153. bejegyzés címe sokszor változott. Először múlt hét elején akartam posztolni “kutatói hullámvasút” címmel, a laborban átélt mindennapokról; utána Yom Jerusalayimra – Jeruzsálem napjára raktam össze egy kis írást a fejemben. A rohamléptekben száguldó idő, s a számos tennivaló végül meggátolt a kiötlött szókapcsolatok legépelésében. Hasonlóan feledésbe merültek az Ashkelonba tartó emeletes vonaton kigondolt mondatok, valamint a visszaúton szőtt történetek is.

Végigkattintgatva a 150 bejegyzésen, az utóbbi hetek két jeles napja az, amelyről nem szóltam részletesen. Talán azért mert elsuhantak mellettem. Lag BeOmer ünnepéből csupán annyit láttam, hogy a Dekel-híd lábánál hatalmas tüzeket emeltek a hagyományok szerint illetve  vallásos kollégáim megborotválkoztak a gyászidőszakot megszakító napon.

A másik kiemelkedő nap vasárnapra esett. 45 éve,  1967-ben újraegyesítették Izrael egy és oszthatatlan(?!) fővárosát Jeruzsálemet. Mi itt vidéken nem sokat éreztünk a “központi” rendezvényekből. Egy közeli iskola ünneplőbe öltözött, léggömbökkel és zászlókkal vonuló diákjainak látványán kívül minden a megszokott kerékvágásban ment.

Jeruzsálem Napjáról nehéz aktuálpolitika nélkül megemlékezni, s mint tudjuk, a Posztdok Napló nem politizál…

Tegnap este két csapatért is szoríthatott az ember az Eurovíziós Dalfesztiválon, míg a magyar dal továbbjutott, az izraeli kiesett…

Azért a nyerő az orosz nénik előadása volt szerintem:

A hétvégén beköszönt majd Savuot ünnepe, ami egyben azt is jelenti, hogy a zsidó naptár szerint egy éve leszek a Szentföldön, hiszen egy-két nappal az ünnep előtt érkeztem tavaly… de minderről majd legközelebb.

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer öt pisztráng az izraeli Dan folyóban… Teltek-múltak a napjaik vidáman játszottak, úszkáltak lakhelyükön. Mígnem egy nap lehalászták őket,… Azokban a percekben indul első, internetes online történetem, amikor mély(fagyasztott) álomba került Pisztráng Piri, Pisztráng Panni,Pisztráng Peti, Pisztráng Pisti és Pisztráng Pali.

A rózsaszín pisztrángok piros dobozba kerültek, egyszerű társaik kékbe. Ebben a hibernált állapotban vágtak neki a “Nagy utazásnak…” egészen egy ashkeloni szupermarketig… Itt várták új gazdáikat egymástól elválasztva, mind az öten… Pisztráng Piri, Pisztráng Panni,Pisztráng Peti, Pisztráng Pisti és Pisztráng Pali

Az idő előrehaladtával egyre jobban fáztak már a kis pisztrángok, s kezdett unalmas lenni az összezártság az egyre kényelmetlenebb dobozban. Újra szerettek volna együtt lenni, vágytak a karton dobozon túli világba… “Csak még egyszer találkozhatnék Pisztráng Pirivel”- álmodozott a mélyhűtőben Pisztráng Pali. S láss csodát, péntek késő délután újra találkozhatott az öt jó barát a Dan folyóból..

“Sziasztok, de jó újra látni Titeket!” – kiáltott teli szájjal Pisztráng Panni. Egymás mellett “úszott” hosszú idő után az öt kis gézengúz… Előtörtek a régi emlékek, a sebesen szaladó folyóban töltött időszak meghatározó pillanatai…

Pisztráng Pisti szóhoz sem jutott a viszontlátás örömétől. Igaz a szája is össze volt még fagyva a jeges kalandoktól…

Úgy napozott a konyhapulton az öt vadvízi gézengúz, mintha egy nagy család lennének… apa, anya és a három gyermek… “A mi Pisztráng családi fényképünk igazán jól sikerült”- jegyezte meg Pisztráng Peti, amikor rápillantott a mesélő telefonjára… Ahogy olvadásnak indultak, újabb és újabb gyerekkori történetekkel szórakoztatták egymást

A krónikás készenlétben áll, hogy megörökítse a pisztrángok minden pillanatát… Lassan vége a fagyos rémálmoknak. Felengedni látszik jégtakaró…

Mintha újra nyár lenne… “Meleg van, süt a nap” – örvendezett Pisztráng Piri. “Fiúk, leúszunk a városig?” – vetette fel az ötletet Pisztráng Pali

“Mi lesz most velünk?” – tudakolták egymástól a pisztrángok. “Nyugalom, csak újabb kalandokban lesz részünk” – válaszolt a mindig megfontolt Pisztráng Pisti

“Mi ez, érzitek?” – ült ki a rémület Pisztráng Panni arcára.

“Ideje megfürödni egy kis oliva olajban, közeledik az ünnep!” – vette fel a már a folyóban is mindig anyáskodó Pisztráng Piri

“Hé, mi ez a sötét? Kezd meleg lenni!” – torzult el Pisztráng Peti hangja

“Hetekig, hónapokig úgy éreztem, megfagyok; most meg megsülök!” – morfondírozott Pisztráng Peti. “Változatos a szentföldi időjárás.” – jegyezte meg Pisztráng Pali

“Zöldségeket beszéltek srácok.” – reagált Pisztráng Panni

“Furák ezek az emberek, egyszer lefagyasztanak, egyszer megsütnek!” – fújta ki magát Pisztráng Peti a sütőben átélt kalandok után…

“Hogyan tovább, merre ússzunk?”

“Paszti, megbirkózunk?” – szegezte nekem a kérdést Pisztráng Pali

Köretnek egy kis tészta…

… egy kis saláta

“Ne Paszti, ha nem eszel meg, lehet három kívánságod!!!” – esett pánikba Pisztráng Pali, s hasonló hangokat hallottam a szomszéd tányérok felől is…

Az öt barát, a Pisztráng család végleg elúszott… de az emlékük, a péntek esti asztal körül együtt töltött idő örökre velünk marad. Köszönet mindenkinek, aki végigkövette Pisztráng Piri, Panni, Peti, Pisti és Pali történetét a Facebookon. Külön köszönet Ornának, aki lehetővé tette, hogy a ma esti mesénk megszülessen. Szép szombatot Ashkelonból.