Hírek

Ismét ünnep közeleg, holnap este beköszönt az 5772. zsinagógai esztendő Chanukája. Az utcákon mindenfelé megjelentek a 8+1 ágú gyertyatartók, a pékségek, cukrászdák kirakatai roskadoznak a csábítóbbnál-csábítóbb fánkoktól, az élelmiszer üzletekben trendelit időző papírdobozokban vásárolhatunk édességcsomagokat. Nyolc nap áll előttünk, telis-tele csodákkal…

Chánuká ünnepe kiszlév hó 25-én kezdődik (idén 2011. december 20-án este), és nyolc napig tart. Annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Mákkábeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött, és legyőzték a görögök hellenista zsidó támogatóit is, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. A harc polgári i. e. 165-ben a Jeruzsálemi Templom visszafoglalásával ért véget. A győzelemmel helyreállt Izrael szuverenitása is. A “chánuká” azt jelenti: “felavatás”, s arra utal, hogy újra Isten oltalmába ajánlották a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszennyeztek.

A hétágú gyertyatartó gyertyáinak meggyújtása fontos szerepet játszott a mindennapi Istentisztelet során a Szentélyben. Amikor a Makkabeusok felszabadították a Szentélyt és kiűzték az összes görög betolakodót, akkor csak egy nagyon kis mennyiségű szent olajat találtak a menóra meggyújtásához. A probléma az volt, hogy az olaj egy napra volt csak elegendő, viszont az előírásoknak megfelelő szent olaj előállítása 8 napot igényelt. S a csoda az volt, hogy ez az egy napra elegendő olaj 8 napig égett.

Hanuka olyan csodának állít emléket, ami olajjal történt. Ez megmagyarázza, miért is eszünk olajos ételeket miközben erre a csodára emlékezünk. Van, aki olajban sült krumplis palacsintát (latkes) eszik, van, aki fánkot (sufganiyot), van, aki mindkettőt.

/forrás: http://www.zsido.com és hagyomanyaink.blogspot.com/

Boldog, békés, örömteli Chanukát! A karácsonyt ünneplő Olvasóimnak pedig a Ramat Ganban készült felvétellel kívánok áldott ünnepeket!

Ülök a kertben Ornánál és Yossinál Ashkelonban, hét ágra süt a nap, hűvös szél lengeti a banánfa leveleit. Körülöttem mindenfelé virágot: kékek, lilák, sárgák, fehérek… Az asztalon a reggel szüretelt citromok és marakuják hevernek, finom illatukkal mediterrán hangulatot teremtve. Igazán ideális környezet a Posztdok Napló 100. bejegyzésének megírásához…

/kép forrása: Internet/

100 poszt, 100 gondolat, megannyi apró történés, élmény, emlék… Visszajelzések az Olvasóktól szóban, elektronikusan. Öröm, néha bánat. Vidámság, egy-kétszer szomorúság. Ünnepnapok és kék-fehéren szürkés hétköznapok. Utazások, nagy találkozások. Bevásárlás és gasztronómia… Mit is írhat az ember ezekben az “jubileumi” percekben? Legalább még 100 bejegyzést a hátralévő közel fél évben? No, majd meglátjuk…

Tegnap este ismét tanultam valamit. A hiányos biológiai ismereteim ezúttal az aranydurbincs (Sparus aurata) halfajtával gazdagodott. A fenséges vacsorán egy egész példány úszott a tányéromba. Aranydurbinc (en: Gilt head bream, fr: Dorade, de: Goldbrasse), khmm sem a Béke Utcai Alapiskolában, sem a Selye János Gimnáziumban nem hallottam erről a tengeri halról…

Aranydurbincs – Ragadozó, hófehér húsú, ízletes hal. A mediterrán konyha egy további kedvence. Szálka csak a gerincoszlopban és az uszonyok testi csatlakozásánál található.

Lehet ez a hal volt az én “kívánj egyet! – aranyhalam”? Megtörtént!

/sütés előtt és sütés után…/

Visszatérve a jubileumra, idézzük fel egy percre, hogyan is indult a blog 2011. június 5-én:

“hát elindultam a nagy útra hátrahagyva az MTA Kémiai Kutatóközpontot, Szarvast, a Menházat… első stáció: Liszt Ferihegy, útban Tel-Avivba”

Ez a rövid mondat volt a start, s azóta jó néhány hasábot megtöltött már a mondanivalóm. Tegnap reggel, amikor kézhez kaptam a Hitközségi Híradó 187. számát, azon tűnődtem el, ha minden hónapban 2 bejegyzést közlünk nyomtatásban, s évente 10 számot adunk ki, akkor még legalább öt évre lesz szükség, hogy a 100. bejegyzés a nyomdába kerüljön 🙂

Ha valami kikívánkozik a posztdoktori buksiból, azt nem szabad erőszakkal benntartani!

U.i.: Üdvözlet a kedves Olvasóknak Yerrytől és Tulától, a fekete-fehér és a szürke cicától!

Állok a Haifára vezető négyes főút felett  átívelő hídon… Hazafelé baktatok egy hosszú, eseménydús kutatónap után. Hirtelen azt veszem észre, a kezem a telefonomért nyúl, hogy képet készítsek a mindkét irányban zsúfolásig telt forgalmi sávokról.

Az első hetekben, hónapokban mennyi felvételt kattintottam itt el jövet-menet… Szép lassan hozzászoktam a látványhoz, s egy idő után már fel sem tűnt “kik mennek az úton”. Ugyanígy jártam számos dologgal, amelyek egy-egy újabb poszttal gazdagították a Posztdok Naplót, de ma már a hétköznapok homályába merültek.

Tegnapelőtt még feltűnt mennyi macska van errefelé, ma már meg se hökkenek rajta, hiszen előző nap is itt kószáltak a négylábúak. Akad azonban még számos apró mozzanat, amelyről szeretnék írni a blogomban. Az egyik ilyen a gyümölcszselé.

Gélek: félszilárd halmazállapotú, alakállandó, rugalmas, difform
rendszerek, melyek egy gélképző anyag és a szolvatáló közeg
kölcsönhatásából keletkeznek. Jellemző a sok oldószer kevés
szárazanyag.

Az izraeli gyümölcszselék (na jó tényleg csak nagyon ritkán, max. kéthavonta egyszer engedek meg magamnak egyet egyet a hizlaló dobozkákból) íze  eltér a hazai cégek által kínáltaktól. A nagy különbség abban rejlik, hogy az itteniek önmagukban is fogyaszthatók, s nem kell alájuk egy finom sütemény, amely ízt adna nekik. Hát igen valószínű a magasabb cukortartalomnak köszönhető mindez, meg az egyéb adalékanyagoknak.

A zselé és az én kapcsolatom régi időkre nyúlik vissza. Nem, nem az anno csak Magyarországon kapható zselés szaloncukorra gondolok most. Annak idején Apa a tanyi Lengyárból gyakran hozott nekünk péntekenként “szilánkos” sütit. Már akkor is csak a barackos vagy epres átlátszó felső réteg hozott izgalomba. Lehet ezeknek az édességeknek köszönhető, hogy kolloidika szakterületen szereztem doktori fokozatom?

/kép forrása: Internet/

Aztán jött Szarvas, Ági néni feledhetetlen péntek esti eper-zselés banános sütijével, melyet a maceszgombócos leves és a paprikás sült-krumplival felszolgált hús után kaptunk desszertként. Mindig örömmel mentettem meg a csoportom tagjait attól a kínszenvedéstől, hogy géles süti “tetőt” kelljen enniük. Hát igen, ha valaki nem tudja mi a finom,… Az esti programokon felszolgált, kis poharakba porciózott rózsaszín-piros csodákról már említést se tennék… Egyszer a konyhában járva megtudtam, pontosan milyen porból is készül. Ettől kezdve nem volt olyan izraeli utam, amely végén ne lapult volna egykét doboz zselé-por a bőröndömben.

Az egyetemi évek alatt sem volt hiány gélekben, igaz, ezeket már nem lehetett megenni. Emlékszem a Méréstechnika labor egyik foglalkozására, ahol gél-kockák deformációját kellett meghatározni. Szegény PhD-hallgató, aki a labort tartotta, ha a későbbiekben szóba került, mindig csak “ja, a takonykockás”-ként emlegettük.

 /forrás: ELTE TTK – Méréstechnika labor/

Az egyik első főzési kísérletem is a kocsonyás anyagokhoz kötődik. Két éve az osztálykarácsonyra nano-főzőversenyt hirdettek. Gondoltam, gyümölcszselével indulok. Két gond volt csak: egyrészt a Pesten beszerzett pornak önmagában nem volt annyira (sőt inkább semennyire íze), másrészt a gondosan elkészített banán karikákkal díszített három zselés-doboz tetejét megszórtam egy kis kókusz és csokireszelékkel. Mire másnap beértem a munkába, a BKV-nak köszönhetően összerázódott az egész, s hát elég furán nézett ki a banános-csokis-kókuszos-eper és erdei gyümölcs ízű zselé. Szerencsére volt fotóm a kiindulási állapotról is:

Izraelbe érkezésem után szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy főzési lehetőségeim erősen korlátozottak, így le kell mondanom a gyümölcs-zseléről. Azaz csak kellett volna, ha a szemfüles kereskedők nem hoznának forgalomba előre elkészített zselét. Az ananászos és barackos tetejére jut pár szem gyümölcs is. Rejtély, hogy a pirosba miért nem találtak megfelelő termést…

Zselére fel, jó étvágyat!

Néha eljátszom a gondolattal, milyen lenne Internet nélkül posztdokoskodni Izraelben. Várni, hogy a nem létező postaládámba két-három hetente bedobjanak egy levelet, képeslapot otthonról. Hosszú órákat tölteni levélírással, megpróbálni szépen, olvashatóan betűt vetni. Sorban állni a postán vagy bélyeget venni a sarki trafikban. Reggel nyomtatott újságot olvasbi, s nagyítóval keresni bármi információt Szlovákiáról és Magyarországról a rövid hírek rovatban. Elszigetelve lenni a szarvasi, akadémiai történésektől, nem hallani Komáromról, a Duna alacsony vízállásáról..

Nehéz elképzelni a hétköznapi létet a BKV rendkívüli értesítései nélkül arról, hogy éppen hol pótolják buszok a 4-es, 6-os villamost vagy a 3-as metrót. Nem lehetne fél nyolcas híradót, Macskafogót nézni… A Facebook nélkül honnan tudnám ki jött össze kivel, ki szakított, kinek esett a kalapács a lábára, ki evett rántott húst az ismerősök, barátok közül másfél perce a világ távoli szegleteiben.

/kép forrása: Internet/

Különös találmány ez a Skype is. Csak rákattintasz, s élőben látsz Nagymamát, Anyát, Apát, Tomit… Látod miben vannak, mi újjal díszítették a lakást, jártak-e fodrásznál… Amúgy meg órákig kereshetnék – heti egyszer – egy-egy telefonfülkét, hogy néhány másodpercre halljam a  hangjukat.

Nem sokon múlott, talán 2-3 vagy 4 éven. Édes tanár úr még DOS-t, Norton Commandert, T602-es szövegszerkesztőt tanított a gimiben. Az ELTE TTK-án imát mondtunk, ha a 2. vagy 6. emeleti számítógépszobában végig kiprintelte a nyekergő tűs nyomtató a fizkém labor jegyzőkönyvét; s Internetről még csak álmodoztunk…

Ha a családban nem futkosna mindenki laptoppal, ha a szüleim nem tartanának lépest a high-tech fejlődésével, akkor bizonyára egész más lenne itt Ramat Ganban…

Hogyan adnánk ki akkor a Hitközségi Híradót, s milyen lenne Nanopaprika nélkül az élet? Hol vennék repjegyet, hol foglalnék transzfert a légikikötőbe, s mennyit kéne ülni a könyvtárban tudományos cikkek után kutatva. S mi lenne a Posztdok Naplóval, ha csak egy füzetben porosodna?

Egyetlen baj mégis akad ezzel az egésszel. Sajnos nincs egy olyan szűrő, amely csak a jó híreket engedi át, s óhatatlanul zúdulnak a rosszak is az emberre. Most nem akarok politikára gondolni vagy az újból tragikus fordulatot vett dél-izraeli helyzetre, amelyről tegnap este 22:07-kor olyan baromságokat olvastam a Hirado.hu oldalon, hogy: “A Gázából átlőtt rakéták gyakorlatilag nem jelentenek veszélyt a helyi lakosságra, ami köszönhető annak is, hogy a zsidó állam déli részén bombabiztos óvóhelyrendszert építettek ki.”

A másodperc töredéke alatt szivárognak át ide Ázsiába a szomorú hírek is. Tegnapra is jutott jó pár. A legmegrázóbb egy szarvasi barát édesapjáról szólt, aki hosszan-tartó súlyos betegség után a napokban távozott közülünk. C-vel, nevezzük csak így, együtt nőttünk fel a Körös-parti táborban. 1996-ban, 97-ben és 98-ban mindig más-más turnusba mentem, de C pont ott volt mindegyikben. A Dózsa György úti induláshoz mindig szülei kísérték, s elengedhetetlen, emblematikus figurái voltak a vasárnapi szülőnapoknak is, amikor Jickó, a táborvezető felszólítására elsőnek álltak be kacsa-táncolni a gyerekeikkel a kupolai műsor végén. Annyira hihetetlen, s fájó, egy kedves, mosolygós arc örökre elment…

A mai blogbejegyzést az Ő emlékének ajánlom, s minden szülőnek, aki az Interneten tartja a kapcsolatot a távolba szakadt gyermekeivel!

/…/

A tegnap este feltett “tudományos” kérdésre megszületett a válasz: a Mikulás Ramat Ganba is ellátogatott.

Igaz nem egy piros csomagot, hanem postai küldeményt hagyott hátra. Állította valaha valaki, hogy csak csokival töltött műanyag zacskót vagy virgácsot hozhat?

Az apró ajándékok mellett több hasznos dolgot is becsomagolt Télanyu és Télapu. Többek között egy pihe-puha tyeplákit. Jól jön majd ez a kétrészes ruhadarab a téli, otthon töltött estéken, napokon. Persze már modernebb, mint a 80-as évek kék vagy fekete tornaórai melegítője az oldaláról nélkülözhetetlen fehér csíkokkal…

tyepláki – melegítő, jogging, susi, mackóruha. (szlovák)

példák:Tyeplákit azér vigyé magaddá, legföjjebb átvetkőző.

/szöveg forrás: nepszotar.com; kép forrása: Facebook/

A 80-as évek derekán Komáromban arról különböztethettük meg a helyieket a Magyarországról érkező turistáktól, hogy az előbbiek tyeplákit, az utóbbiak susty(ny)ákit hordtak.

/klasszikus tyepláki felsőben valamikor régen…/

/tepláky vagy tyepláki???/