Hírek

Pár napja azon töprengtem, talán nem kéne többet leírnom a blogban azt a szót, hogy Szarvas, mert egyesek még azt gondolhatnák, elvonási tüneteim vannak.

A mai nap nem hagyhatom ki a Körös-parti település nevét. Rendhagyó módon az esti élményekkel kezdem. Hat után elballagtam a kis gyaloghíd (tudjátok, amely alatt mindig dugó van) közelében lévő buszvégállomásra. Ezúttal a 61-es helyett a 161-esre szálltam fel. Ez az új járat eddig nem érintette ezt a fejállomást. Vonalvezetése részben azonos a 61-es számúval, azzal a különbséggel, hogy ez nem Ramat Ganon, hanem Bnei Brakon keresztül közelíti meg Tel-Avivot.

A 15 perces utat 45 perc alatt tettük meg. Bnei Brakot látni kell, mintha egy stetlben járnánk. Vallásos férfiak szaladnak jobbra, balra, kalapban, srámliban, kaftánban, szakállal, pajesszal… parókás hölgyek tolják a babakocsikat, miközben gyerekhad fogja őket közre. Boltok, zsinagógák. Ha időm engedi, egyszer gyalogosan is eljövök majd ide. Kezemben a térképes telefonom illetve a frissen nyomtatott héber busztérkép. Ági nénihez és Smuel bácsihoz igyekszem, a szarvasi tábor egykori legendás kósersági felügyelőihez. Hát igen, azok a nyarak, amikor Ági nénitől mindig kapott a csoportom extra pizzát,… külön odafigyelt elvitték-e a Paszti uzsonnáját.

A megfelelő buszmegállóban szállok le, megtalálom az utcát is… Ezt ügyesen eltervezted Kispaszti 🙂

Beszélgetünk magyarországi látogatásukról, komáromi vizitjükről, az izraeli hétköznapokról és természetesen Szarvasról. Bár három-négy éve már visszavonultuk, életükben még mindig napi szinten jelen van a több mint másfél évtizedes alföldi múlt.

Vacsorázni invitálnak, meg is jegyzem, de jó újra Ági néni féle ételt enni, a salátát Smuel bácsi készítette.

Kellemes látogatás volt.

Dióhéjban a mai napról:

Izomlázam van a tegnapi túra után, igyekszem korlátozni a mozgást. A lépcsőzés megy a legrosszabbul, remélem egy-két nap és elmúlik. Furán mutathatok Bicebócaként.

A mai nap volt idekint az első, amelyet reggeltől estig (szó szerint) a laborban töltöttem. Egy nem használt pásztázó alagútmikroszkópot üzemeltem be. Szeretem a szakmai kihívásokat, a fehér köpenyt,…

A tegnapi kirándulás egyik résztvevője ma örömmel fedezett fel a büfében, ő is sántikál 🙂

U.i: Ma reggel nem találkoztam macskával, a bejárat előtti lépcső tövében azonban egy kiskutya várt. Pár percig farkasszemet néztünk.Szerencsére, mire leértem, elszaladt.

/Kommentálható a blog…/

Péntek délelőtt sikeres csatát nyertem az álommanóval szemben, s így 11 körül elindultam letesztelni, mennyire érint az életbe lépett tel-avivi autóbusz racionalizáció.  Szerencsére a 63-as vonala nagyjából nem változott, legalábbis az általam érintett vonalszakaszon. Igaz most nem szólt a zene, de helyette volt hangos utastájékoztatás. A nyomtatott kiadványok alapján meg mertem volna esküdni, hogy a busz a HaShalom állomás előtt fog megállni, de nem még mindig az Azriel Center oldalán tett le.

Biztonsági ellenőrzés, s már bent is vagyok a plázában. Nézelődnék, de inkább irány az állomás. Jegyautomata, valaki egy ber-shevai jegyet próbál meg rámsózni. Slicha, én Ashkelonba megyek. Orna és Yosi hívott meg az ünnepre. Shavuotkor már jártam náluk.

Szeretem a HaShalom állomást, az ember csak néz  ki a fejéből. Ma sok katona is utazik, eltávozást kaptak a hétvégére. Ortodoxok, sokgyerekes családok, nyugdíjasok, munkából hazaigyekvők töltik meg a peronokat. Tízpercenként húznak el a vonatok a háromvágányos állomáson. Az 1-es és a 2-es a leginkább használt, a hármasra csak ritkán fut be egy-egy szerelvény. Gumiorrú önjáróból viszonylag keveset látni, főleg emeletes dízelmozdony vontatta vagy tolt rakevetek jönnek.

A peronon egy lány péntek esti gyertyákat osztogat az áldás szövegével. Beérkezik a vonatom, 12:18. Irány Dél-Izrael. Odabent a fagyasztott termékeket simán lehetne szállítani, a pingvinek és a jegesmedvék is otthon éreznék magukat. Kéne egy bunda, kesztyű, jégeralsó,…

Egy idő után elfagynak az ember szenzorai, mire 52 perc után leszállok, már nem érzem a fagyási sérüléseimet. Yosi vár az épület előtt.

Mintha haza érkeznék, jó érzés, ha az embert szeretettel fogadják. Hazai ízeket idéző finom ebéd, pihenés, délután kakaó a csodaszép kertben.

Életemben először megkóstolom a Maracuját. Hmm, ez ízlik. Itt termett a kertben.

A péntek esti vacsorán itt van Simi bácsi is Tel-Aviviból. Érdeklődéssel hallgatom a történetei, egyéni a humoros stílusa.

Töltött paprika, meggyleves, mákos rétes… többet nem is kell írnom.

Szombaton közös reggeli. Délelőtt előkerül kedvenc héber nyelvkönyvem. Ebéd, alvás. Szeretem a Sabeszokat.

Kora este indulunk Tel-Avivba. Ornáéknak dolguk van a városban, s így hazavisznek. Ajándékba kapok egy üveg kovászos uborkát /szolgálati közlemény: most megszakítom a blogírást és bekapok egy uborkát/.

Holnap kirándulás. Hagyomány, hogy a szemeszter végén kirándulást szervez a kutatócsoport. Ezúttal egy másik csoporttal együtt megyünk Jeruzsálem mellé a Sataf-hegyhez túrázni.

8:15-kor van a találkozó. 7:30-kor én nyitom az irodát. Sehol senki, 8 óra, 8:15… Na jó, itt hagytak. Végül 8:45-kor kiderül, majd nemsokára indulunk. Találkozó 9:30-kor, 10 előtt már úton vagyunk.

A helyszínen ismét egy röpke félórás várakozás, majd elindulunk. A kilátóhelyről, mely a Hadasa korházra és az En Keremi aranykupolás templomra néz, ereszkedünk le a teraszos műveléséről híres domboldalon. Kövek, nem az én léptékemre szabott lépcsők, tűző nap. Küzdök, de lelkes vagyok, hajt a csapatszellem. Igaz a mi csoportunknak csak a fele van itt. Csütörtökön még mindenki azt mondta, hogy jön. Valamit sejtettek.

Csak most ne essek hasra,… nem itt nem tudok lemenni,… hol, az út??? Na ezt már nem… – gondolom magamban, de “kol beseder” nyugtázom a mellém szegődött újdonsült ismerősömnek. Leértünk, huuu… Egyesek visszaindulnak a kocsikért, én inkább lent várom meg őket néhány társammal. A bátrak közül is visszafordulnak párán a végén.

Verejtékes homlokkal indulunk Jeruzsálembe. A Jaffo utca lenyűgöz. A régen mindig buszokkal zsúfolt, majd később a villamosépítés miatt járhatatlan közeg megszépült. Egy hatalmas térré vált, két oldalán pici üzletekkel. Egy új főutca született. Csak 100 házszámnyit kell legyalogolni, inkább csak bicegek az izomláztól. Jó lenne felülni az ezüst villamosokra, de egyelőre csak a próbafutásokat végzik velük.

Közös ebéd egy hangulatos étteremben. Új kollégák, akiket ma sikerült megismerni. Öt után búcsút veszünk Jeruzsálemtől. A főnökömmel beszélgetek a parkolóba menet, aztán átváltunk szakmai kérdésekre.

A Bar-Ilan Egyetemnél köszönünk el tőle, az egyik kolléga kezembe nyom egy adag megmaradt sütit. Átkelek a gyaloghídon, irány haza, Ramat Ganba.

Az úton fekete macska… Nem mész át előttem!… S nem is ment!

/Ha már Izraelben is lehet KATAN-t kapni,…/

Ülök az íróasztalom mellett, egyetlen dolog van rajta, amelyet otthonról hoztam. A régi jó Kutatóközponti asztali naptár. Minden év decemberének elején Andi, az intézetünk titkárnője szokta kiosztani.Klasszikus határidő naptár, minden napnak egy oszlop.

Itt kicsit furán mutat, hiszen a hetek vasárnappal indulnak. Így mindig hétfőn reggel kell átfordítanom, amikor Izraelben már ezerrel dübörög a munkahét.

Szóval ülök a naptáram előtt, s a bejegyzéseket böngészem. Ezeket még a tavasz folyamán írtam bele a kincstári kalendáriumba. Az elkövetkező hétvégénél a következő bejegyzést olvasom “családi tábor előkészítő hétvége”, a jövő héten pedig: “Szarvas – precamp”.

Emlékszem tavaly, egy pénteki napon Ubullal leugrottunk Szarvasra előkészíteni a szarvasi családi, egy hét múlva meg a madrich buszon ültem ismét az Alföld felé igyekezve, hogy egy újabb hétvégét töltsek el ott.

Idén is hasonlóan terveztem,… a végén most itt vagyok Ramat Ganban.

Hogy fáj-e 11 év madrichoskodás, korcsoport vezetősködés után eltávolodni gyermekkorunk legszebb nyarainak helyszínétől? Nehéz kérdés. Nem mondom, hogy itt mellkastájt nincs egy fura érzés. Azért fájdalomnak nem nevezném. Élményekkel, barátokkal teli szép hetek, hónapok voltak. Mielőtt elindultam Izraelbe, előző délután még a tábori korcsoportvezetői gyűlésen ültem. Szóval fura lesz, de az élet, s a tábor is megy majd tovább Paszti-féle precampi Havdalák, Negeves korcsoportprogramok, szobaosztás, esti mesék nélkül is. Valahol ez a szép az egészben, hogy mindig azok az emberek hozzák létre újból és újból a szarvasi csodát, akik ott vannak, akik peulát, sportot, artot, táborszintű estiprogramot tartanak.

Mi mást mondhatok, írhatok sikeres nyarat SZARVAS 2011!!!

Ha már az otthoni dolgokról írok, ma kaptam egy esküvői meghívót az egyik gimis osztálytársamtól. Mindig jó érzés, ha az embert, az együtt eltötött iskolai éveket nem felejtik el. Föri, sok boldogságot!

A munkában ma minden ment úgy mint az előző napokban. Délután a főnök születésnapja alkalmából sütiztünk egy kicsit, volt egy kis meglepetés előadás is. Készült egy csoportkép is, remélem majd sikerül megszerezni a blognak.

Hazafelé ment betértem egy schwarmára a Hagana utcában, minden nap ez előtt a kis étkezde előtt megyek el naponta kétszer is, most valami behúzott. Kicsit jobb volt a kaja, mint máshol (vagy estére már eléggé megéheztem). A Negba utca élte a megszokott felpörgött kora esti életét. Macskák, kutyák… Összefutottam egy temetési, gyászoló menettel is, ez kicsit megrázó volt. Ilyet felénk nem látni.

A buszmegállókban ugyanazok a fiatalok osztogatták az információs kiadványokat, akik reggel. Hosszú napjuk lehetett…

Holnap csütörtök a hét utolsó munkanapja…

U.i.: A nap kérdése, hány macska van a képen?

/hol a korrektúra gomb?/

Ma volt a nagy nap, a bemutatkozó előadás. Eredetileg 20-ára volt kitűzve, de végül egy héttel elcsúsztatták, aztán még egy nappal. A 71 diás előadás első slide-ját még akkor elkészítettem, amikor kb. másfél hónapja igent mondtam az izraeli lehetőségre.

Már akkor gondoltam, hogy biztos kell majd egy előadást tartani valemelyik csoport megbeszélésen. Így is lett, még az indulás előtt olvastam a nevemet a havi tervben.

Egy kis szemináriumi szobába zsúfolódtunk be, nem volt vászon és projektor, egy nagyképernyős tv segítségével tartottam a prezentációt. Először arról beszéltem ki is vagyok, felvillant Komárom, a Menház, Szarvas, az eddigi kötődés Izraelhez, majd jött a tudomány, az egyetem, az MTA Kémiai Kutatóközpont, a doktori munkám részletes ismertetése, a mikroszkópos projektek. Végül néhány szót ejtettem a tudománynépszerűsítő óvodai, középiskolai és intézetlátogatási programokról. Egy diát szenteltem a Nanopaprikának is.

Kiosztottam egy-két Menházas szóróanyagot, s megpróbáltam válaszolni a számos szakmai kérdésre. A főnök szerint jó volt az előadás. Reggel, amikor felkeltem, úgy éreztem meg kell adni a tiszteletet a kollégáknak, fehér inget vettem az oktatásokkor nélkülözhetetlen kémiás nyakkendővel.

Az előadás végére teljesen elfáradtam, valószínű, tudat alatt izgultam egy kicsit. Mégis az első “fellépés” a többiek előtt, pláne angolul, s egy csomó olyan eredménnyel, amelyekről utoljára a tavaly májusi védésemen beszéltem.

A napnak nem volt még vége, jött még egy-két megbeszélés, irodalmazás, egyéb munkák…

Hazafelé szinte minden buszmegállóban egyen pólós fiatalok álltak. Én már reggel beszereztem tőlük Ramat Gan új tömegközlekedési térképét. Mindenki lázban ég, pár nap, s megváltoznak a buszjáratok, ahogy olvasom, mindez áremeléssel is párosul.

Jelentem, ma nem láttam a két nyuszit, pedig szerettem volna lefotózni őket. Akadt viszont egy újabb biológiai megfigyelésem, a macskák hihetetlen precizitással tudnak helyből felugrani a kukák tetejére. Mindig az az érzésem, egyszer rám ugranak. Egy fekete ma ismét átment előttem.

Hát ez volt a “nagy nap”, estére egy kis olvasnivalót ajánlok: Fiatal kutatók túlélő üzemmódra kapcsolva

/de jó lenne tíz ujjal gépelni…/