Hírek

Péntek van, elkezdődött a hétvége. Lassan kászálódok ki az ágyból. Végre nem 6:00-kor keltem, na jó azért az órám rendületlenül “harangozott” egyet-kettőt (lehet le kéne cserélnem ezt a hangot).

Délelőtt az elengedhetetlen házimunka, felmosás, fürdőszoba takarítás, egy kis mosás. Aztán lassan kezdek készülődni. Estére Nathaliehoz, az unokatesómhoz vagyok hivatalos. Nem láttam őt tavaly április óta, amikor befutott néhány percre a tel-avivi szállodánkba, a komáromi csoport szentföldi látogatásakor.

Pénteken fél hatig járnak a buszok, utána a Sabesz miatt mindennemű tömegközlekedés leáll. 16:30-kor indulok otthonról, kicsit korán van, fél hétre vagyok hivatalos. Nem merek kockáztatni, olyan kiszámíthatatlanul járnak itt a buszok. Lefelé menet még egy kis hulladék szelektálás (palackok, egyéb) – mintha odahaza, Pesten lennék.

Ahogy lenni szokott, a 63-as elhúz mellettem – reménykedem, még sem ez volt az utolsó. 10-12 perc múlva jön elvileg a következő. Egyedül üldögélek a padon, az utca kihalt, néha egy-egy autó húz el, páran sietnek még az ünnepelőtti bevásárlásból hazafelé.

A 63-as fékez le hirtelen, a buszon megint zene szól. El is nevezem “dáridó-járatnak”, a 61-en sosincs zene, igaz ott az automata bemondja a megállókat. Ez egy régebbi típus, itt az utasra és a héber nyelvű vizuális tájékoztatóra van bízva a leszállás.

Suhanunk a belváros felé, az utak üresek, a hétköznapi dugónak nyoma sincs. A Dizengoff Centernél szeretnék leszállni. Elvileg a HaBima színház utáni valamelyik megálló. Kibetűzöm a kijelzőn, nyomom a gombot, nyílik az ajtó. Na most merre, nem látom sehol a Dizengoff Centert, elindulok a tenger felé, bár sejtem, inkább visszafelé kéne menni. Ben Yehuda utca, elindulok, a keresztutcákon benézve fel-fel a tenger. Egy ideig ellenállok, aztán letérek az utamról.

Turisták százai, ezrei jönnek velem szembe, vállukon törülközővel, a parton sorakozó hotelekből ugrottak ki egy kicsit megmártózni a Földközi-tengerbe. Rajtam “ünnepi szerkó”, ing, hosszúnadrág… kezd meleg lenni, tűz a nep, még szerencse, hogy a hátamon ott a vizes palack. Leérek a parti sétányra, egy-két fotó, élvezem a lenyűgöző látképet. Balra Jaffo ódon falai, jobbra szállodák, strandolók. Úgy döntök, a parton sétálom le azt a pár utcányi távolságot, ami a Sokolov utcáig még rám vár.

Gyönyörködöm a strand szépségében, ahogy mondani, azaz írni szoktam, csak nézek ki a fejemből. Lehet, ki kéne járni a tengerre? A busz elvileg egy fél óra alatt idehoz.

Lassan elköszönök a parttól, egy parkon átvágva érem el újra a civilizációt. A Jabotinsky utcán elhaladok a szlovák nagykövetség előtt, emlékszem 1994-ben már egyszer lefotóztam. Kicsit korán érkezem. Unokatesóm, s az általam most először látott vőlegényének postaládáján törekszem elolvasni a héberül írt neveket. Jó helyen járok. Dan és Nati szívélyesen fogadnak. Beszélgetünk múltról, jelenről, jövőről. Dan szimpatikus, szép pár együtt Natival. Öröm látni, hallgatni őket. A nagy beszélgetésben, persze megint elfelejtek fotózni! Ugyanúgy, mint a két ashkeloni kirándulásomon. Öregszel Paszti!!

Megkapom az esküvői meghívójukat. Szeptember 4., képzeletben bevésem a naptáramba. Rajta van a nagymama neve is, s egy emlékező sor, Nati apukájára, szeretett nagybácsimra, Sanyira. 😦

Lassan indulunk a zsinagógába. Aranyos kis hely, nők, férfiak a földszinten, persze elválasztva. A délutáni imán még vannak üres padok, aztán egyre népesebb az imára gyűlők tábora. Dan szerint ez egy nagyon különleges zsini, a szombatfogadás dallamait minden héten máshogy éneklik. Az ima magával ragadó, minden hely elkelt, vannak akik már csak állóhely jutott. Hasonlóan az múlt heti ashkeloni zsinagógához, itt sincs minjen probléma. Az emberek jönnek és jönnek, nem kell a kapuban állni – mint ahogy mi tesszük 15 éve Tomival -, s arra várni, jöjjön még egy csak mégy egy ember. Más itt az élet. Az emberek arcán önfeledt öröm, mosoly, miközben “menyasszonyként” fogadják a szombatot. Pezsgőbb a hangulat talán még a szarvasi Kabalat Shabatokénál is, pedig azt elég nehéz überelni. Kezdek kicsit én is bepörögni, igyekszem visszafogni magam, s a realitások talaján maradni. Mire az imavégén táncra perdülnek a férfiak, mi lassan távozunk. Vacsorára vagyunk hivatalosak Dan rokonaihoz. Egy felhőkarcolóban laknak a rokonok, a sabesz-liften megyünk fel. A társalgási nyelv német, angol, melyeket azért néha megszakít egy-egy héber dialógus. Az anya beszél magyarul is. Az asztalon kalocsai mintás étkészlet. 🙂

A fiuk a Bar-Ilanon tanul, bioinformatikusnak, ha jól emlékszem. 10-en üljük körül az asztalt. Kezdem érteni, miért nem esznek itt hét közben az emberek. Az asztal roskadozik az étkektől Saláta előételnek, édes krumplileves, marha hús, csirke vagy négyféle módon. Köretek, saláták. Zárásként barackos süti, dinnye, cseresznye.

Lassan éjfél, mire elindulunk az asztali áldás, a Birkat hamazon után. Az utcán éttermek, boltok várják a nem szombattartó vendégeiket. Nati és Dan hazafuvaroz. Lassan egy óra van, ez ismét egy tartalmas nap volt.

Nati és Dan köszönöm! Todá!

/van mégis helyesírás ellenőrző a wordpressben…:)/

A csütörtök reggel szokásosan indult. Séta a Negba majd a Hagana utcán. Azon tűnődtem, mennyi iskolabusz jár erre… Kicsik, nagyok, vagy 10-12 amíg végigérek az utcákon. A macskák is helyben vannak, feketék (:)), fehérek, tarkák… a lehető legváratlanabb helyekről ugranak elő.

Odabent ismét első voltam. A nap lassan indult, küzdöttem egyet az e-maillel, ami még mindig nem megy, utána a jövőheti konferenciára, szemináriumra készültem. Felkerestem a bankot, ahol átvettem életem első héber nyelvű bankkártyáját, majd a kampusz felfedezésére indultam. Betértem a nagy könyvesboltba, ami csomó hasznos, tanulást segítő kellékkel volt tele. Láttam a menzát végre, egy ruha, ajándék és élelmiszerboltot.

Az ebédemet két “csoporttársammal” közösen fogyasztottam el, a lány izraeli, a srác Marokkóból alijázott 17 évesen. Az események délután kezdtek felpörögni. A főnököm szólt, hogy érkezett egy cég képviselője, aki egy műszert szeretne eladni nekünk, s foglalkozzak vele.

Ah, új műszer, azok beüzemelését szeretem, az mindig olyan simán egyszerűen, gond nélkül megy, legyen szó akár német, amerikai vagy orosz cégről (kedves MTA Kémiai Kutatóközpontos Olvasóim, kéretik most nem mosolyogni!).
Végül simán vettük az akadályokat, s munka közben, amíg a számítógép dolgozott, megismertem a szerelő-kereskedő élettörténetét, amely Moszkvából vezetett, immár 22 éve a Szentföldre.

A műszer üzembe helyezése elhúzódott, utolsó munkanap révén, lassan az emberek is kezdtek elszállingózni. Végül az egyik diákkal, a szerelővel hármasban maradtunk az osztályon. Sor került egy-két mérésre, majd vasárnapig felfüggesztettük a műveletet. Fél hétkor végeztünk, de ekkor még hátravolt néhány nitrogénpalack átszerelése. Valami probléma volt a reduktorral – gondoltuk elsőre – jó pár palack átmozgatása után azonban kiderült, inkább a új palackkal van valami gond.

Lassan sötétedett, mire hazaindultam. Lement az első laboros napom, pedig nem is gondoltam reggel, hogy csütörtökön kezdünk majd bármilyen érdemi munkába. Jó érzés volt fehér köpenyben, gumikesztyűben lenni újra!

Most hétvége pihenés, vasárnaptól konferencia, munka, szeminárium, munkavédelmi képzés. Sok minden egyszerre, egy időben… no majd mesélek.

/miért nincs a wordpressben rendes helyesírás ellenőrző??/

A tegnapi nap egész jól indult. Reggel sikerült elkapnom a munkabiztonságos nénit, így elvileg jövő hétfőn megkapom a szokásos, kötelező kiképzést. Van persze, ami nem megy ilyen simán. Másfél hete küzdök egy e-mail címért, ami egyben belépő a hálózatra is. Még szerencse, hogy hoztam a laptopom, különben egy jelszavazott gép előtt ülhetnék tétlenül. Amíg nincs jelszó, nem tudok irodalmazni, nem érem el a cikkeket, nem tudok nyomtani… Aláírtam már egy hosszú héber nyelvű kérvényt, voltam a munkaügyis néninél, a titkárságon, kétszer beszéltem a rendszergazdával, ráuszítottam a témára a főnököm… Ma este kaptam, végül egy mailt, de még nem működött 18:00-kor odabent. Bezzeg otthon az MTA Kémiai Kutatóközpontban, csak tárcsázta az ember a 118-at, s hárman is ugrottak azonnal… Hát igen, amikor az ember kiszakad valahonnan, akkor kezdi meglátni a hely igazi értékeit!!

A tegnapi nap munkával telt, este betértem a pár napja felfedezett buszvégállomás melletti boltba egy kicsit vásárolni. Aztán megejtettem első szentföldi ruhavásárlásomat is a Negba utcában három ing gazdagította a 20 kg-os súlykorlát miatt meglehetősen “szegényes” ruhatáramat. A vásárlás megterhelő pillanatait egy falafel elfogyasztásával oldottam… fenséges volt, olyan mint a szarvasi táborban szokott lenni… ahogy ettem, lélekben az alföldi város határában lévő táborban jártam…

Ma reggel ismét lenyűgözött az egyetemre vezető gyaloghíd. Észak felé dugó, délre üresség… órákig tudnék itt állni. Valahogy mindig kényszert érzek arra, hogy fotózzak egy-egy képet. A délelőtt során felkerestem a pásztázó elektronmikroszkópos (SEM) labort, majd Ornával találkoztam, aki itt írja az egyetemen a doktoriát, s konzultációra jött. Az e-mail címes rohangálás során sajnos csak kis időt tölthettem vele.

11-kor tanszéki szemináriumra mentünk, amelyet egy prof. emlékére tartottak, s a szemeszter végéhez közeledve a család jutalomban részesített két kiemelkedő eredményt elért diákot. Az angol nyelvű előadás előtt, melyet a Ben Gurion Egyetem egy nanotechnológiával foglalkozó professzora tartott, hetiszakasz magyarázat volt, sajnos héberül, így nem értettem. Hihetetlen, egy kémiai szeminárium előtt hetiszakasz magyarázat :). Ez volt a szemeszter utolsó tanszéki szemináriuma, szóval legközelebb októberben…

A délután gyorsan elrepült, most beszéltem Nathalieval, az unokatesómmal, hívott péntek estére. Holnap csütörtök, az utolsó munkanap. Majd este eldöntöm, mi is legyen a hétvégén…

Megkaptam első levelemet is itt Izraelben. Pont összefutottam a házinénivel, aki mondta, hogy a küszöbömre tette. A Bank írt egy háromoldalas héber levelet 🙂 TODÁ!

Megy a TV, a 10-es csatorna, s nekiálltam mosni egy kicsit… folyt. köv.

U. i.: Niki, ma megint láttam fekete macskát! Szerencsére nem ment át előttem, csak előttem haldt 🙂

/helyesírás… ma ze?/

Elkezdődtek a mai nappal a munkás, kutatgatós hétköznapok. Még mindig akad mit intézni is. Jobbról küldenek balra, fentről le… egyik épületből a másikba.

Megtörtént az első szakmai megbeszélés a főnökömmel, s kezdem feltérképezni az intézet nyújtotta lehetőségeket.

Elindult a szakmai munka… mindemellett természetesen igyekszem megragadni minden szentföldi pillanat varázsát. Tanúskodjon erről az alábbi két reggeli fotó.

Hazafelé jövet bedobtam egy gyrost, azaz itt swarmának hívják. Ahogy az asztal mellett eszegettem a pitába töltött finomságokat, két-három macska jelent meg körülöttem, a legnagyobb fekete volt… szerencsére most nem ment át előttem.

Ma odahaza Komáromban Mártírnapot tartottak, az 1944-ben elhurcoltakra emlékeztek az összegyűltek a temetőben és a zsinagógában. Életemben először nem tudtam ott lenni, nem köszöntöttem a vendégeket, nem szereltem hangosítást, nem mondtam verset, nem készítettem elő fáklyákat, nem működtem közre a nap sikeres lebonyolításában… Fura volt. hogy nem tudtam a többiekkel, az otthoniakkal és a messze földről hazatérőkkel együtt lenni. Lélekben Komáromban voltam!