Hírek

Csütörtök este, a főnökömmel folytatott sms-ezés után egyértelműen kiderült, hogy a péntek a sabattal együtt szünnap a laborban. A délelőttöt így takarítással, mosással töltöttem.

Az ünnepre Ashkelonba kaptam meghívást, anyum unokatestvéréhez, Miriamhoz. A véletlen úgy hozta, hogy Orna és Yossi, akiket egy korábbi blogbejegyzésből már ismerhet az olvasó, Észak-Izraelből Ashkelon felé haladva felvettek, így a pénteki vonatozás ezúttal elmaradt.

Ashkelon egy kedves 100 ezres “kisváros” a Földközi-tenger partján. Tiszta utcákkal, ápolt parkokkal, rengeteg építkezéssel. Miriam és Ahron, a férje nagyon kedvesen, szívélyesen fogadtak. A péntek esti vacsorára, hazatért mind a három gyermekük, Orit, Dudi és Josh is. Ezen az estén többet beszélgettem másod-unokatestvéreimmel, mint az elmúlt 30 évben összesen. Dudival eddig még sosem találkoztam. Természetesen nem egyedül jöttek, Orit a férjével és két kislányával, a fiúk a barátnőikkel.

Az ünnep beköszönte előtt elmentünk a tengerhez, majd a helyi uszodába is bepillantottunk. Volt idő egy kis pihenésre is. Telefonon hívott Teri néni, kedves Komáromból származó ismerősünk, a néni aki kis koromban vigyázott rám, ha beteg voltem és lánya Gizike. Szombati ebédre akartak hívni Tel-Avivban, de egy kicsit elkéstk, mert már Dél-Izraelben voltam.

A “Lecho Dodi” dallamait egy közeli zsinagógában énekeltük együtt. Az ünnepi vacsora ízletes fogásai ötvözték az izraeli, a keleti és a magyar konyha vonásait. Nagy élmény volt együtt lenni a családdal. Megismerni azokat a rokonokat, akikről sokat hallottam, de még személyesen nem találkoztunk.

A szombat a pihenés jegyében telt. Egy nap munka, internet, mobiltelefon nélkül. Beszélgetésekkel, sétákkal, alvással. Mindez a festői ashkeloni környezetben. Délelőtt a dédunokák társaságában felkerestük Ahron édesanyját. Aki örült az ajándékba vitt magyar pirospaprikának, s sokat mesélt ottani és itteni életéről is. Csatlakozott hozzánk a szombati ebédnél is. Az asztal ismét tele volt finomabbnál finomabb ételekkel, a rántott hústól kezdve a töltött paprikán át a csirkepaprikásig volt minden. Ja és persze humusz, meg saláták…

A délutáni szunyókálásból Yossi és Orna hangjára ébredtem. Látogatóba jöttek. Igen-igen, meg kell tanulnom héberül! Remélem jut rá idő, ideje elővenni a londonban vett nyelvkönyvet a bőröndből!

Az ünneptől a Havdala szertartással búcsúztunk el. Tamar, a nagyobbik unoka tartotta a fonott gyertyát. Ahogy Szervason szoktuk volt mondani, mondtunk egy áldást a borra, a fényre, a fűszerre, hogy az ünnepből átvigyünk egy ízt, egy illatot, egy kis fényt a hétköznapokra!

Az ünnep kimenetele után, 21:08-kor gördült ki a vonatom a helyi állomásról, útban a tel-avivi HaShalom állomás felé. Szolgálatba igyekvő katonák, diákok, gyerekes családok töltötték meg a szerelvényr.

Ez volt az első Sabatom Izraelben. Köszönet mindazoknak, akik széppé és emlékezetessé tették.

/ha helyesírási vagy gépelési hibát találtál, akkor tényleg olvastad a blogom,… ok majd javítom/

Ma reggel szarvasi madrich pólóban mentem dolgozni, életemben először. Itt senkinek sem tűnt fel a Dávid-csillag, a hai, a héber betűk, a két kalács,… A 2010-eset vettem fel, hátán a Just Jew It! felirattal.

Az utamon ismét macska-kíséretet kaptam, bár ezúttal a fekete cicák távol tartották magukat tőlem. Akadt viszont egy-két kutya. Az az érzésem mintha a kistestű ebeket csak úgy kiengednék reggel sétálni. Szerencsére a nagyobbak közelében gazda is volt. 6:00-kor kelek, 7:00-kor indulok. Az utcán ekkor már zajlik az élet, nyitva a műszaki bolt, a zöldségesek pakolnak, járnak a buszok… rájöttem, hogy a séta helyett a Negba utcán le is tudnék buszozni, de első a testmozgás (esetleg majd ha jön az esős időszak).

Utam egy gyalogos felüljárón vezet át, a Haifára menő 4-es út felett, hát nem szívesen ülnék itt a reggeli dugóban araszolva…

Odabent viszonylag csendes nap volt. A főnök elutazott egy megbeszélésre, s… hát igen vannak univerzális munkavállalói szokások… Irodalmaztam, készültem az általam tartandó osztályszemináriumra. Elment a nap. Ma is hiába vártam, hogy majd együtt megyünk ebédelni… ez itt nem szokás, legalábbis a mi csoportunkban. Végül lementem a nanoépület büféjébe, kétféle szendvics volt, ja meg meleg szendvicsek de azokat lassan sütik, én meg nem szeretek sokáig távol lenni a munkától. Szóval azon dilemmáztam, hogy a kék vagy a zöld címkéset válasszam. Ahelyett, hogy megpróbáltam volna kisilabizálni a héber írást a zöld mellett döntöttem. Be voltak fóliázva, s a töltelékük egyáltalán nem látszott ki. A zöldet vettem meg egy kis almalével. Meglepetésemre avokádó krém volt benne, uborka és csíra társaságában. Fujj, gondoltam először, de aztán elfogyasztottam, a kifli igazán ízletes volt a többi felejthető, csak a vizuális élmény volt megrázó.

Délután volt egy Happy Hours nevű program, állítólag most volt először, s ezután minden hónapban lesz. A nanointézet munkatársai jöttek össze az ötödiken üdítőzni, sörözni (hát remélem alkoholmentes volt!), chipszezni. A késő délutáni (16:00) órán már csak én voltam jelen a csoportból, s mivel nem ismertem senkit, s a résztvevők sem törekedtek arra, hogy egy vadidegennel töltsék a happy órájukat, csak keveset időztem a programon. Az ötlet tetszett remélem egyszer megrendezzük a Kémia Kutatóintézetben is, mondjuk a 4-es épület előcsarnokában (itt is a folyosón volt).

Hat után indultam haza, előtte még volt egy érdekes szakmai beszélgetésem a csoport egyetlen, a főnökön kívüli, senior kutatójával.

Az út során nyitott szemmel jöttem, már reggel kinéztem egy mellékutcát, ahova be akartam térni. Találtam egy nagy szupermarketot. Be is vásároltam tisztítószerekből, reggelire valóból. Mikor kijöttem, látom, hogy szemben van egy nagy pláza szerű áruház is. No majd legközelebb!

Kezdtem éhes lenni, tudtam, ha hazaérek újra nem indulok neki, hát betértem egy kis kajáldába. Egy nagy szelet sült csirkemell, krumpli, saláta volt az estebédem.

Két sikeres felfedezésről is be kell számolnom:

1. rádöbbentem, hogy a fürdőszobában is van külön lámpa (tejüveg van, szóval nappal világos, este meg a szoba lámpája is megvilágítja valamennyire).

2. kiderült, hogy az oldalsó kis folyosóra néző ablakon kívül van másik ablak is a szobán. Eddig egy nagy csúnya függöny takarta, amit nem húztam el soha, ma kértem, hogy ha lehet cseréljék ki, s egyszer csak elém tárult egy pici balkon (közebén egy egy mazgannal /légkondi/), amelyik a pálmafás kertre néz.

Hát igen, nem hiába jártam kutató szakra. :))))

Ja még valami, végül kivettem a szobát hosszabb távra. A barátok, rokonok tanácsait figyelembe véve.

/mindig mondták, jó vagy András magyarból, csak a helyesírás… majd a következő félévben jobb lesz/

Hétfőn este azon gondolkodtam, hová tűnt az a mindig nyüzsgő Izrael, amit eddig ismertem. Kedd reggel aztán kitörtem a Hamelech Josef – Negba – Hagana utca picit egyhangú, nyomasztó világából. Ezen a napon nem dolgoztunk az egyetemen, a közelgő Savuot ünnepe miatt. Legközelebb csütörtökön vár majd a Bar-Ilan Egyetem.

Szóval elindultam kedves ismerőseimhez, Ornához és Yossihoz, akik a dél-izraeli Ashkelon városában laknak. A szállásomtól lesétáltam a buszmegállóig, felpattantam a 63-as buszra, amelyiken kellemes izraeli melódiák szóltak. Gondoljunk csak bele, mennyire vidáman indulna a nap Pesten, ha a 7-es buszon vagy a 91-esen magyar zenék szólnának. Ahogy egyre közeledtünk Tel-Aviv belvárosa felé, egyre inkább teltek meg élettel az utcák, egyre inkább kezdett hasonlítani a táj ahhoz, amit az eddigi kilenc izraeli utam során megismertem. A busz csak kanyargott és kanyargott – remélem, majd hazafelé is megismerem, hol kell majd leszállnom, az úti célom a HaShalom vasútállomás volt. Este sokáig böngésztem a helyi busztársaság, a Dan weboldalát, de végül feladtam, hogy pontos számot kapjak arról, hány megállót is kell utaznom. Az tudtam, hogy az Azriel centernél kell leszállni, a három jellegzetes (kör, háromszög, négyszög) alapú felhőkarcolónál. Miután egy kedves néni megerősített a leszállóban, elhagytam a buszt. S az impozáns gyaloghídon át, az elengedhetetlen biztonsági ellenőrzés után beléptem az Azriel plázába. Nem volt időm nagyon szétnézni, de mintha a Westendben lettem volna. Az áruházból közvetlen csatlakozás van a pályaudvarra (na jó, inkább vasúti megállónak neveznénk Pesten). Jegyautomata, küzdelem, hogy a papírpénzemet bevegye,… majd a kapus beengedő rendszeren át irány a 2 vágány peronja. Igen-igen, időben érkeztem szokásomhoz híven, volt vagy fél órám. Szokás szerint csak néztem ki a fejemből, dízel vonatok jöttek mentek, az egyik koszosabb volt kintről, mint a másik, megfakult hirdetések. Jeruzsálem, Modiin, Rehovot, Beer-Sheva szerepelt az irányjelzőiken. Hazafelé igyekvő katonák, nagy táskákkal felpakolt nénik töltötték meg az állomást.Felnéztem, s egy nagy Spongyabobos lufit pillantottam meg, amelyik fennakadt az állomás betontetején. Pár napja Zsófi kolléganőmtől pont Spongyabobos kártyát kaptam búcsúzóul ajándékba. Hát igen globalizálódik a világ.

10:18-kor befutott a vonatom, Lod-Javne-Rehovot-Ashdod-Ashkelon volt az útvonal. Az emeletes vonatok a külsejükkel ellentétben egész tiszták voltak. Az állomáson már várt Yossi, lassan átverekedtük magunkat a közeli bevásárlóközpontnál kialakult, sz ünnepre készülők hadától kialakult dugón, majd Ornáékhoz mentünk.

Jó érzés, amikor egy távoli országban családtagként fogadják az embert. Finom, ízletes ebéddel vártak, paprikás krumpli, sültcsirke, dinnye… Orna jóideje vezeti újságunkban, a Hitközségi Híradóban a kóser konyha rovatot, hát igen, most már értem miért!!!

Kis pihenő következett, majd kávézás (nekem kis almalé), fagyizás, beszélgetés a teraszon. Délután felhívott Nathalie, az unokatesóm, hogy megyek-e hozzájuk ünnepi vacsorára, kicsivel később Dávid barátom (egykori szarvasi chanichom /táborozó/ csörgött rám, velük tartok-e valamilyen folyóhoz kirándulni? El halasztódott a velük való találkozás, más programom volt. Este egy ünnepi vacsorára voltunk hivatalosak Rehovotba. Ashkelontól kb. 30 percnyi autóútra. A város a híres kutatóközpontjáról, a Weizmann Intézetről híres. Egy igazi izraeli ünnepi vacsora volt, a magyar származású házaspár otthona megtelt élettel. 14-en ültük körül az ételektől roskadozó asztalt, azaz 15-en, ha az unokákat megörvendeztető, ablakon berepült sáskát is számítom. Á, és a kis kutyust ki is hagytam. Édeskrumpli leves, kapros és uborkás joghurt-leves, tengeri hal, lazac, rakott krumpli, gombafelfújt, saláták… csemegére túrógombóc (Savuotkor tejes dolgokat szokás enni), csokis-máktorta, cseresznyés-joghurt torta, gyümölcssaláta…

Ismételten megállapítottam, meg kell tanulnom héberül!!! Bár többen beszéltek az este angolul és magyarul, mégis csak jobb lett volna bekapcsolódni a héber beszélgetésbe. Remélem ragad rám majd itt valami a sémi nyelvből.

Késő este indultunk vissza Rehovotból, az estét Ashkelonban töltöm.

Ez egy gyönyörű izraeli nap volt! Orna és Yossi köszönöm!

U.i.: Nikinek, a blog lelkes olvasójának üzenném, igen ma is volt macskás történet, itt ül mellettem Stella a háziak kedvence (na jó ő nem fekete).

/helyesírás és elgépelés ellenőrzése majd később/

Ferihegy (június 5.) – Anya, apa, Tomi kikísértek a reptérre. Az ELAL-nál egész gyorsan átjutottam az elbeszélgetésen,… utána könnyes búcsú (jó érzés, ha az embert szeretet veszi körül, én is ilyen családot szeretnék majd!)… egy alapos motozás, s máris a Skycourt-ban találtam magam. Miután megállapítottam, hogy a megnyitókor sokkal impozánsabbnak tűnt az épület, s a kilátást eltakaró ideiglenes terminálokat összekötő hidat sem bontották el, kiléptem a schengeni övezetből.

Önmagamhoz méltóan, most is elsőnek érkeztem. Megpróbáltam ismerősöket keresni az egy órával korábban induló Malév gépnél, de végül mégis az ELAL beszállításakor akadtam össze Évável, akivel 2008-ban együtt kísértük Izraelbe az Élet menete csoportját. Kicsi a világ! Ő egy hétre jött nyaralni.

Fülhallgató fel, izraeli zenék. Kis perec Spritetal, majd ebéd. Csirke vagy marha? Na jó legyen csirke. Currys, csírás, lencsés, zöldbabos falatkák. Előtte humusz és pita, hozzá kis saláta, utána sütike. Hát igen “nem csak ELAL, hanem Izrael”.

A kötelező kör Tel-Aviv felett, szép landolás, gyorsan átjutok a reptéren, az útleveleknél nincs sorban állás. Újra összefutok Éviékkel, aki barátnőjével utazik. Nekik bezzeg már kezükben  a bőröndjük! Magam elé pillantok, jé ez  az enyém.

Pénzváltás, taxi… Tök rendes, bevisz a kampuszra, s megkeresi nekem a 206-os épületet. Kis kérdezősködés, leendő főnököm szobája előtt állok. Vadiúj building, a kémia, biológia és fizika tanszékek közé felhúztak egy nanoépületet (wow!!!!)

Rövid ismerkedés, először látom élőben Dávidot. Beszélünk, megnézem a két nagy tágas labort. Kapok helyet a diákok szobájában (ami egyébként a biztonsági szoba is). Kicsit elidőzöm, majd irány a szállás, egy másik csoportból  egy diák elkísér egy darabon. A térképen nincs messze. Gyalog, gurulós bőrönddel kb. 20-25 perc. A dokinéni úgyis azt ondta mindig az MTA KK-ban, hogy sétáljak a munkába… 🙂 Azt hittem, Tel-Aviv lapos, de nem, vannak itt buckák is.

Elköszönök XY-től, annyian mutatkoztak be, hogy … (sorry Szarvason is több napba telt a gyerekek nevét megjegyezni). Az utamon keresztezett egy fekete macska, b… na jó, nem megyek tovább. Végén elérek a 6-os számig, sehol semmi. Hol a vendégház? Telefon, kiderül, rosszul volt a neten, nem 6, hanem 46! Azt a fekete macskáját!

Végül megtalálom, s még közelebb is van az egyetemhez, mint a 6 🙂

Kis szoba, saját fürdőszobával, ágy, mikro, hűtő, TV, wifi, vízforraló. Egyelőre két hétre vettem ki, csütörtökig kell eldöntenem, maradok-e tovább vagy találok-e valami mást. Az élet nagy kérdései!

Este korán (22:00) térek nyugovóra! 11-kor kopognak. A házinéni hozott egy takarót (+ pont), amit ígért, csak elfelejtett.

Layla tov Ramat Gan!

—

Reggel korán kelek, 7:30-ra már bent vagyok /figyelem MTA-s munkatársak!!!! – tudom, tudom mostanában nehezen értem be 🙂 /. Azt mondta egyszer valaki, ha első nap korán mész, és későn jössz a munkából, mindig így lesz. Reméljük:)

Ja, reggel megint átment előttem egy fekete macska. Feladom a babonaságot…

8:30-ig szobrozok a folyosón, csak délután kaptam kulcsot! 9:30-kor osztályértekezlet. kb. 9-en üljük körül az asztalt.Irodalmazásról számol be az egyik diák. Utána ügyintézés,… jobbra-balra kanyargunk az egyetemen. Bankszámla, kb. 40 perc egy kedves hölggyel. Szlovákiát nem ismeri a rendszer, telefonok, kollégák… na jó végül Csehszlovákia alatt regisztrálnak.

Délután várom, hogy majd megyünk együtt kajálni, mint nálunk a Pusztaszeri úton vagy anno Jülichben, Németországban. De nem jön senki… ez egy egyetem, itt beesnek a diákok mérnek, mennek tovább. Irodalmazgatok, megbeszélek,… eltelik a nap. Hazafelé bedobok egy nagy melegszendvicset a kampuszon. Kérdik, mit kérek bele,… ja mindezt héberül… az első hely ahol nem beszélnek az elmúlt egy napban angolul.

Az egyetemet elhagyva a telefonom után nyúlok, hívnám anyát és Tomit, mint minden nap. Bakker, most Izraelben vagyok és roomingolok. Na jó marad az esti SKYPE, pedig úgy szeretnék mesélni…

Mutogatunk, nekem mindegy mi lesz benne, legyen sok, meleg finom… jóllakott napközisként távozom. 20 perc séta, adapter vásárlás, azaz végén kábel lett belőle.

Hazaérek, ideje blogot írni… holnap szünet a közelgő Savout miatt, szerdán ünnep. Csütörtökön újra Bar-Ilan, már várom.

/egyszer majd lesz időm átnézni a helyesírást, elgépeléseket, most nincs/