Kategória: Vegyészkedés…

Néha az ember hajlamos azt gondolni, nincsenek is igaz barátai, csak jó ismerősei. Szerencsére az élet mindig jelét adja annak, hogy akadnak.

Pár napja kaptam egy üzenetet Norbitól, Izraelben van, s Dávid küldött vele egy ajándékot. Ma, munka utánra beszéltük meg a találkozót. Norbi egy példakép számomra. Gimnazista koromban mindig szürke ruhákban jártam, s a világot is elég fakón láttam. Amikor szarvasi madrichként (ifjúsági vezető) Norbi kollégámon azt láttam, hogy ő mindig színesben van, s ez alapvetően meghatározza az egyéniségét, elgondolkodtam mindezen. Ebben az időben csak a narancssárga srácnak hívtuk. Mert ha nem is mindig tetőtől talpig volt narancs színben, biztos, legalább egy ilyen ruhadarab vagy kiegészítő akadt rajta. Szóval ő nyitotta fel a szememet, hogy lehet az életet a fekete-fehéren kívül más árnyalatban is látni.

Az ajándék küldője, Dávid, az ifivezető példaképem. Kezdőként mindig olyan profi szerettem volna lenni, mint ő. Igyekeztem ellesni a problémamegoldó képességét, a módszereket, amelyekkel a csoportjait vezette. Ittam minden szavát. Persze, mint minden nagy mesternél, azért eljött az az idő, amikor tanítványaként elkezdtem fenntartásokkal fogadni bizonyos megnyilvánulásait… Ami vitathatatlan, jelentős hatása volt a szarvasi munkámra.

Elindultam hát Tel-Avivba, a tengerpartra, hogy váltsak egy-két szót Norbival és átvegyem a küldeményt… Pechemre a 61-es helyett a 161 busz indult hamarabb. Egy óvatlan pillanatban felszálltam. Ez a busz Bnei Brakon keresztül halad, azaz inkább araszol. A vallásos negyeden 50 perc alatt jutottunk át. A 61-es kb. ugyanezt a távot 20-25 perc alatt teszi meg Ramat Ganon át…

/a Dávid által küldött kipa ebből a Szarvason fotózott kupacból való/

Vagy 1,5 óra és néhány telefon után összefutottunk tíz-tizenöt percre. Jó volt őt látni! A Dávid által küldött ajándék egy kipa (kerek fejfedő volt). Amelyet a Jichak Roth, egykor szarvasi táborvezető emlékére tartott Tóraavatásra készítettek. Dávid, todá (köszönöm)! Jól esett, hogy gondoltál rám, s tudtad, nekem sokat fog jelenteni ez a kis anyagdarab. Legközelebb, ebben leszek majd a Bar-Ilanon, a laborban.

Még egy örömteli eseményről kell beszámolnom. Sosem volt még olyan oldott a hangulat a odabent mint ma. Hosszas tudományos vitát folytattunk arról, hogy volt-e Micky egérnek nagybácsija. 11 év 7-10 évesekkel való foglalkozás után határozottan állítottam, hogy a rokon létezése kizárt. 20-25 perc vita és érvelés után kiderült,  a kolléga Donald nagybácsijára, Dagobertre gondolt. Jót szórakoztunk az egészen!

/a héber periódusos rendszer forrása az Internet/

U.i.: Az autóbusz végállomás mellett van egy kis utca, útban a gyaloghíd felé. Minden házhoz tartozik 2-3 macska, akármikor járok erre, mindig sorfalat állnak az út két oldalán…

/…/

Hőség-rekordok dőlnek meg Magyarországon és Szlovákiában. Az egyetem felé menet azon törtem a fejem, hogyan vállalhatok szolidaritást az otthoniakkal… Nem volt nehéz a mazgan (légkondi) még mindig nem működik, s a lámpák sem égnek a laborban. Amikor délután a hőmérő 34 °C-ot mutatott odabent, s a nap is a mi oldalunkon sütött, akkor átéreztem, mindazt, amit azon kollégáimnak kell most a Rózsadombon átélnie, akiknél nincs légkondicionáló.

A nap egyébként a szabadságról visszatérő főnökömmel indult. Vagy két órán át beszéltük meg az elmúlt másfél hét eredményeit, szakmai történéseit. Számomra valahol még mindig hihetetlen, hogy én, KisPaszti, a komáromi Stavbárov utcából, most itt a Bar-Ilanon, angolul nanotechnológiáról értekezem…

Tegnap kaptam egy e-mailt Soshanától, majd telefonon is beszéltünk… Néhány éve a biztatásomra Weisz Jehosua bácsi elkezdte megírni a élettörténetét a Hitközségi Híradó hasábjain. A Nagymegyerről származó, az itt élő komáromiak és környékbeliek egyik legaktívabb, közösség-összetartó tagja,  közel két éven át folytatásokban közölte írásait Elmesélem az életem – Nagymegyertől Givatayimig címmel. 2010-ben könyv formájában is megjelent az izgalmakkal teli történet, s létezik angol és héber változata is. Tavaly sajnos elveszítettük Weisz urat, hosszantartó betegeskedés után. Azóta felesége testvérével, Soshanával tartom a kapcsolatot. Kiderült, hogy 1,5 utcányira lakik, így felkerestem.

Biztos sokan emlékeznek a Kicsikocsi című filmre, amiben egy idős néni otthonát próbálja megmenteni az 53-as bogár az építési vállalkozók nagyszabású terveitől. Kicsit ilyesmi érzésem volt, vendégségbe menet… A 62-es számnál szálltam le a buszról és az utca elejére kellett gyalogolnom. Azon tűnődtem, miért mondta nekem a hölgy, hogy egy kicsi házban lakik, amikor csak 3-4 emeletes épületek szegélyezik az utat. Amikor odaértem hozzá, lás csodát, a nagy házak tövében ott állt ez a régi, zöld előkerttel szegélyezett házacska, Mellette egy fehér autó, na jó 53-as szám nélkül és nem is volkswagen volt.

/kép forrása: internet/

Jót beszélgettünk, nosztalgiáztunk, megkóstoltam egy finom mangót, talán az elsőt itt Izraelben. Az erkélyen ültünk, vártam, mikor dudál és pislant egyet a házat védelmező Kicsikocsi…

Hazafelé betértem egy kis ABC-be, kellett még pár dolog az útra…

Ma megjelent a Hitközségi Híradó 183. száma benne a “Posztdok napló” első fejezetei nyomtatásban.

 

 

 

 

 

 

 

 

U.i.: Macska-rajongók, végre egy-két kép “úttorlasz cicáról”… s mit láttam ma egy ház tövében kilenc fekete kövér macska, négy tarka társaságában… rémisztő volt a túlsúlyosságuk…

Aktuális közel-keleti hírek:

Dacára minden tűzszünetnek, a polgári védelem délután öt körüli sajtóközleményének arról, hogy Dél-Izrael lakói visszatérhetnek a normális hétköznapi életvitelhez, kora este újabb rakétaeső hullott, amelyet válaszcsapás követett.

/…/

Fura dolog ez a Facebook, az ember néha érdekes dolgokra bukkan a barátai oldalain. Így történt ez ma is. Pár nappal izraeli utam előtt ismerősnek jelöltem a Bar-Ilan Egyetemet a közösségi portálon. Izgalmas hírek, képek az egyetemi életről… – ezek voltak a fő vonzerők.

Szóval barátkozunk már egy ideje. Ma csak véletlenül tévedtem a “képkönyvre”, s láss csodát, újdonsült pajtásom megosztott egy linket, a “Posztdok Napló” egyik bejegyzését az üzenőfalán. Wow, felkerültem az egyetem hivatalos Facebook oldalára :)))

S ha bárki azt gondolná, hogy ez valami helyi szokás, intenzíven Facebookozni egy felsőoktatási intézménynek, azt megnyugtatom, ott lapul az ismerőseim között az MTA Kémiai Kutatóközpont Könyvtára is. Igaz, ők még nem ajánlották másoknak a blogom :).

Ami a dél-izraeli helyzetet illeti, viszonylag csend volt (20:11-ig). Akadt néhány tűzszünetet sértő rakéta, egy nyilatkozat az izraeli miniszterelnöktől, hogy nem szeretnének szárazföldi beavatkozást, egy államelnöki látogatás Ashkelonban, tisztelegve a rakéták által fenyegetett polgárok helytállása előtt.

U.i.: Ma reggel a buszvégállomás közelében egy macsek kaja partyba csöppentem. Hat tarkabarka cica falatozott egy hatalmas fazékból… Étkezés közben embereket sem illik fotózni, hát még négylábúakat. Ha macskás felvétellel nem is szolgálhatok, íme két érdekes, tarajos madár egyenesen a kampuszról, volt még egy piros hasú társuk (talán a nőstény vígy a hím, taraj nélkül), de ő félénkebb volt. Hiába mondtam neki, hogy csak egy kattintás a blog-olvasóknak. Lehet, héberül kellett volna…

/…/

Amikor 1994-ben először jártam a Szentföldön, s találkoztam azzal a szóval, hogy mazgan (azaz légkondi), kicsit nagyzolásnak éreztem, hogy minden üzletben, otthonban sarkvidéki hideget fújnak a készülékek. Ma amikor, másfél hét után még mindig nincs légkondicionálás a laborban, felül kell bírálnom, a 13 évesen megfogalmazott előítéletemet.

Az első pár napban még ki lehetett valahogy bírni. Aztán mire átmelegedett a terem, egyre rosszabb lett. Délután már tapadt rajtam a ruha, s azzal a gondolattal is eljátszottam, a laborokban kötelezően felszerelt vészzuhany alatt milyen jó lenne felüdülni. Amikor kezdett légszomjam lenni, akkor kinyitottam az ablakot egy kicsit. Kb. olyan érzés volt, mint mikor a sütés után óvatosan kitárja az ember a sütő ajtaját. Áradt be a meleg levegő. Az elmúlt hetek hűvösebb napjai után visszatért a nyári kánikula Tel-Avivba. Mazgan nélkül tényleg nem lehet dolgozni, élni ebben az országban, azaz lehet, de baromira kellemetlen.

A nap nagy részét egyedül töltöttem, a nyári szabadságolások ideje van. Tizenegy körül betévedt egy kolléga, akivel egy kellemes beszélgetést bonyolítottunk le. S láss csodát ő kezdett el kommunikálni, anélkül, hogy bármi kérdést feltettem volna. Valami tényleg van abban, hogy az izraeli fiatalokat a szabrehoz, a kaktusz gyümölcséhez hasonlítják. Ez kívülről szúrós, belülről viszont édes. Megvitattuk a dél-izraeli helyzetet, “megnyugtatott”, ahhoz, hogy Ramat Ganban is hulljanak a rakéták, nagyon nagy háborúnak kell lennie. Mintha csak a tegnap esti blogbejegyzésemet idézte volna: “ők már megtanultak ezzel együttélni“.

/a kaktuszos kép forrása az Internet/

A sok szomorú történés mellett a hétvége tartogatott egy örömhírt is, a  jeruzsálemi villamos (könnyű vasút – ahogy itt nevezik) végre elindult. Az első munkanapján 40 000 utast szállított, íme egy Youtube video azon szerencsésekről, akik e történelmi napon lehettek a járművek utasai:

Mint vonat és villamos mániás, alig várom, hogy kipróbáljam. Erre valószínűleg már csak az otthoni, kis szabadságom után kerül majd sor. Volt ma egy globalizáció irányába mutató hír is, a Google Street View megkapta az engedélyt, jöhetnek a kamerás kocsik Izraelbe, hogy utána, már az otthoni számítógépről is bebarangolhassuk Tel-Aviv, Jeruzsálem, Haifa utcáit.

A blogger életén mindig öröm, ha levelet kap az Olvasóitól. Az elektronikus postaládámban az alábbi üzenetet találtam:

Shalom András!

Gratulálok a kispaszti.com weboldaladon megjelent írásaidhoz. Az utólsó néhány jegyzeted szerintem még az eddigieken is túlszárnyal.

Én a www.myisrael.info címen futó oldalakat szerkesztem, nekem kevesebb vénám van az íráshoz, inkább csak gyűjtöm azokat az anyagokat, melyeket az új Olimoknak /bevándorlók – szerk./, illetve az alijázni /visszatérés a diaszpórából Izraelbe – szerk./ készülőknek nyújthatnak kellő eligazítást Izraelről, az izraeli életről, a valóságról. Nyugdíjasként nekem ez olyan pótcselekvés.

Volna egy kérésem: szeretném a hozzájárulásodat megkérni, hogy egyik-másik írásod másodközlésként megjelenhessen a MyISRAEL Tallozó rovatában.

Üdvözlettel:
Cvi BenGalil

Együttműködésünk elindult: http://myisrael.info/?p=6562

S hogy mi az aktuális helyzet 19:12-kor Izraelben:

1. Egyre többen beszélnek egy szárazföldi akció szükségességéről Gáza ellen.

2. A reggeli rakétaesőt (Beer Shevában egy iskolát talált el egy Grad rakéta) követő viszonylagos csend után, ismét támadtak a szélsőséges csoportok.

3. Kairóban állítólag tűzszünetben állapodtak meg a palesztin fegyveres csoportok – jelentette be a Gázai-övezetet irányító Hamasz.

4. Kb. egy órája riadókészültségbe helyezték a jeruzsálemi rendőrséget terror veszély miatt.

U.i.: A macskák ma is elkerültek, egyet láttam egy bokor alatt aludni… illetlenség lett volna álmában lefotózni.

/a hosszú o-t még nem kellett keresni,…/

Alig, hogy befejeztem a 49. blogbejegyzést – közben fél szemmel a tv-híradót néztem -, a médiában közölt statisztikai adatokat arról, hogy hány Grad, Kassam és egyéb rakéta csapódott be, új szalagcímek váltották fel. Beer Shevában telitalálat ért egy lakóházat egy halott, négy súlyos sérült… Ofakimban több gyerek sérült meg egy másik rakéta támadásban.

Rákerestem, a Tel-Aviv Beer Sheva távolság 113 km (Tel-Aviv Ashdod, ahol pénteken sérültek meg többen egy becsapódó rakétától csak 40 km). Ramat Gan talán kicsivel közelebb van. Mit is jelent ez? Kb. azt mintha Pesten ülnék a tv előtt, miközben a 100 km-re lévő Komáromra rakéták hullanak. Még innen Tel-Aviv elővárosából is hihetetlennek tűnik mindez. Megérkezésem után pár héttel buszoztam Beer Sheva mellett a Nano IS Green konferencia résztvevőjeként Dimóna felé. Most meg lövik…

/Izrael földrajzában kevésbé járatos olvasóimnak mellékeltem egy részben Internetről származó térkép-vázlatot, a sárga nyilak jelölik az utóbbi 48 órában rakétatámadást ért nagyobb településeket/

Az izraeliek így élnek 63 éve, ha megkérdezel valakit, meg lehet ezt szokni? Nincs más megoldás, hangzik a válasz.

S mi lesz mindennek a következménye. Felszállnak majd a harci gépek, végrehajtanak néhány célzott támadást, amely a sűrűn lakott gázai övezetben a polgári lakosságot sem tudja kikerülni. Erre jönnek majd a válaszrakéták, az eilatihoz hasonló merényletek… s a vadászgépek újra levegőbe emelkednek majd… s kezdődik minden elölről.

Péntek este, nehezen aludtam el, bekapcsoltam a gépem, s rákerestem az izraeli polgári védelem oldalára, átnéztem, mikor mit kell csinálni, csak a biztonság kedvéért. Mint hogy az oldalon írják: …be prepared! just in case… Én a repülőn is átolvasom a SAFETY Cardot minden alkalommal újra és újra.

Layla Sheket! – így köszönt el előbb a hosszúra nyúlt híradó műsorvezetője. Csendes estét Izrael!

Kisokos (a Wikipédia alapján): Beér-Seva (mai izraeli átírásban Beer-Sheva, magyar átírásban még Berseba, héberül באר שבע) az izraeli Negev-sivatag legnagyobb városa, melyet a „Negev fővárosának” is neveznek. A város az ország déli régiójának közigazgatási központja, mely helyet ad többek között a Ben-Gurion Egyetemnek. A város az ország 1948-as létrejötte óta figyelemreméltóan terjeszkedett. 20 évvel ezelőtt lakossága csupán 110 800 fő volt, míg 2005-ben lakosainak száma 185 500-re volt tehető, ezzel Izrael hatodik legnagyobb városa.