Kategória: Vegyészkedés…

Ma volt a nagy nap, a bemutatkozó előadás. Eredetileg 20-ára volt kitűzve, de végül egy héttel elcsúsztatták, aztán még egy nappal. A 71 diás előadás első slide-ját még akkor elkészítettem, amikor kb. másfél hónapja igent mondtam az izraeli lehetőségre.

Már akkor gondoltam, hogy biztos kell majd egy előadást tartani valemelyik csoport megbeszélésen. Így is lett, még az indulás előtt olvastam a nevemet a havi tervben.

Egy kis szemináriumi szobába zsúfolódtunk be, nem volt vászon és projektor, egy nagyképernyős tv segítségével tartottam a prezentációt. Először arról beszéltem ki is vagyok, felvillant Komárom, a Menház, Szarvas, az eddigi kötődés Izraelhez, majd jött a tudomány, az egyetem, az MTA Kémiai Kutatóközpont, a doktori munkám részletes ismertetése, a mikroszkópos projektek. Végül néhány szót ejtettem a tudománynépszerűsítő óvodai, középiskolai és intézetlátogatási programokról. Egy diát szenteltem a Nanopaprikának is.

Kiosztottam egy-két Menházas szóróanyagot, s megpróbáltam válaszolni a számos szakmai kérdésre. A főnök szerint jó volt az előadás. Reggel, amikor felkeltem, úgy éreztem meg kell adni a tiszteletet a kollégáknak, fehér inget vettem az oktatásokkor nélkülözhetetlen kémiás nyakkendővel.

Az előadás végére teljesen elfáradtam, valószínű, tudat alatt izgultam egy kicsit. Mégis az első “fellépés” a többiek előtt, pláne angolul, s egy csomó olyan eredménnyel, amelyekről utoljára a tavaly májusi védésemen beszéltem.

A napnak nem volt még vége, jött még egy-két megbeszélés, irodalmazás, egyéb munkák…

Hazafelé szinte minden buszmegállóban egyen pólós fiatalok álltak. Én már reggel beszereztem tőlük Ramat Gan új tömegközlekedési térképét. Mindenki lázban ég, pár nap, s megváltoznak a buszjáratok, ahogy olvasom, mindez áremeléssel is párosul.

Jelentem, ma nem láttam a két nyuszit, pedig szerettem volna lefotózni őket. Akadt viszont egy újabb biológiai megfigyelésem, a macskák hihetetlen precizitással tudnak helyből felugrani a kukák tetejére. Mindig az az érzésem, egyszer rám ugranak. Egy fekete ma ismét átment előttem.

Hát ez volt a “nagy nap”, estére egy kis olvasnivalót ajánlok: Fiatal kutatók túlélő üzemmódra kapcsolva

/de jó lenne tíz ujjal gépelni…/

 

 

Néhány e-mail és telefon után ma reggel felhívott az egyik informatikus, hogy merre talál meg a kampuszon, jönne kijavítani a nem működő drótpostámat. Két perc múlva ott is volt, így a Bar-Ilanos e-mail cím boldog tulajdonosa lettem.

Emlékszem, egy-két évvel ezelőtt egy túlbuzgó munkatársunk körlevelet intézett a KK-ban az osztályunk tagjaihoz. Mindazok, akiknek az e-mail címe nem tartalmazza a vezetéknevét, igényeljen új címet. A “vicces” e-mail azonosítok komolytalanok. Ekkor már évek óta használtam a paszti(a)chemres.hu címet, s nem szívesen váltam volna meg tőle. Lázadó ifjoncként azonnal összegyűjtöttem a “vicces” e-mail című akadémikusok névsorát az mta.hu oldalról, s egy válaszkörlevélben üzentem meg a kollégának, hogy nem az e-mail címen múlik a tudományos színvonal. Végül az e-mail címeink megmenekültek, igaz az új belépők már csak keresztnév.vezetéknév kombinációt kapnak.

Nos, itt a Szentföldön nem volt választás, az infósok generáltak egy címet. Így lettem paztera. Nekem tetszik, valahol átmenet a “vicces” paszti és a komoly, tudományos paszternak között.

Reggel, munkába menet rádöbbentem, hogy Ramat Gan egyben egy nagy állatkert is. Nem beszélek most a macskákra. Itt jut eszembe, egyre több kismacskát látni! Vannak galambok, varja, kutyák és reggel találkoztam két nyuszival is. Sajnos gyorsabbak voltak, mint én, s nem sikerült lefotózni őket. Az egyik rozsdabarna volt, a másik fekete, s ha jól láttam nyakörvük is volt.

Odabent zajlott a kutatómunka, délben a büfé egyhangú választékából a bolgársajtos (ez a neve), kékcimkés szendvicsre adtam le a voksomat.

Az irodában ezerrel dübörög a légkondi,… sikerült is egy kis “szarvas szindrómát” összeszedni a légkondiba ki-be játék eredményeként.

Este benéztem a Landau utcán lévő plázába, amelyet még a második héten fedeztem fel (lásd egy korábbi bejegyzésben). Földszint és egy emelet, szokásos plázaüzletekkel. Lassan egy hónapja nem hódoltam a gyorséttermek globalizáló egyenkajáinak. Itt volt az idő, egy hazai hálózatot választottam, mivel a világmárkák még nem törtek be a ramat gani hétköznapokba. Annak ellenére, hogy egy ÁNTSZ ellenőrzésen nem biztos, hogy átcsúszna a pláza evősarka, egész ízletes volt a hamburger menü.

Ha már itt jártam, betértem a szupermarketbe is. Ebben az országban nem ismerik a kis kiszerelések fogalmát. A WC-papírt 9-es csomagokban árulják, van 20-as és 40-es csomag is. Hasonló a helyzet a papírzsebkendővel is. Nincs európai méretű, kis csomagokban. Na jó, a 130-as doboz mellett döntöttem. Majd összehajtom kicsire, s zsebrevágok egy köteget.

A Negba utca tele van élettel… Szép estét Ramat Gan!

/…/

Egyre füllesztőbb a tel-avivi időjárás, meleg van, párá. A 63-as busszal indulok hazafelé a Nano IS Green záróvacsorájáról. Végigbaktatok a piacon. Kikekerülök minden macskát, bár egy fekete azért átsuhan előttem. Megpillantom a nyitott buszvégállomást, megkeresem a 63-ast. Ezúttal nem szól zene. Ebbe az irányban még nem utaztam vele. Jó 40-45 perc, nem vagyok biztos benne, mikor kell leszállnom. Talán most, pattanok fel… á, nem még megyünk vagy 15 percet. Sikerült 🙂

Van kb. 15 percem, estére van egy meghívásom Annától, akit még otthonról ismerek. Szarvasról (igen, igen már megint) és a Bálint házból. Itt lakik Ramat Ganban, állítólag nagyon közel, ideje letesztelni. Egy magyar találkozó lesz náluk. Izgatottan várom.

A térképet böngészem, a telefonos segítséggel sikerül megtalálni az utcát.

Tényleg nem több tíz percnél. Magyarok Tel-Avivból, Ashdodból, Kfar Sabáról. Hús sütés, zserbó,… élettörténeteket hallgatók, morzsákat az itt dolgozók és az alijázók, bevándorlók hétköznapjairól. Anna kedvesen fogad, szép helyen laknak a férjével. Talán 20-25-en lehetünk, családias a hangulat.

Kis szellő segíti elviselhetővé tenni a nyarat, a teraszon üldögélve. Beszélgetünk, mintha mindenki ezer éve ismerné egymást.

Tíz körül hazaindulok, fáradt vagyok, az előző három nap alatt nem sokat aludtam. Egy kedves hölgyet még elkísérek a 61-es busz megállójába, egy csomót kell majd még utaznia, mire hazaér.

Tartalmas volt ez a nap zöld nanostól, magyar találkozóstól. Köszönet Kingának, Annának és az este többi szervezőjének!

Péntek reggel egyre több új ismerősöm van a Facebookon, egyrészt a Nano IS Green helyi szervezői, a résztvevők Németországtól Hollandiáig illetve arcok az esti magyar taliról.

Ha péntek, akkor takarítás, mosás. Délután kettő, mire kirugdosom magam a szobámból, s elindulok vásárolni. Jön az ünnep, a Szombat, amelyet ezúttal itthon töltök. Kell egy kis pihenés ebben a nagy pörgésben. Egy újabb boltot próbálok ki, van benne minden, ami kell, s talán még olcsóbb is mint a távolabbi, ahova eddig jártam.

Felpakolva irány haza. Válaszolnom kell még egy két levélre is. Az USA-ban élő, egykoron Bar-Ilanos unokatesóm érdeklődik, mizujs velem. Ja meg van jó pár szakmai e-mail is.

Ma este van Pesten a Múzeumok Éjszakája. Spatula Sára, oktatótársam részt vesz a Csodák Palotájában a Szertáros Laci által szervezett Szertár Offlineon a Nanomozaik foglalkozással. Ezt anno, még együtt dolgoztuk ki a Lángész projekt keretében (lásd a blog korábbi bejegyzéseit). Szívesen lennék ott, szeretek vele oktatni. Ha élőben nem is, azért egy molinón feltűntem a Millenárison (tudósok az óvodában 🙂 ).

/…/

Kedd reggel a Bar-Ilan Egyetem előtt gyülekeztünk. Abbyvel, az USA-ból egy évre a Technionra érkezett PhD-hallgatóval vitattuk meg az izraeli élet mindennapjait. Másodiknak sikerült megérkeznem (csak), haladok!

Lassan jöttek a többiek is, elindultunk háromnapos túránkra. A csoport könnyebb kezelésének érdekében, mindenki kapott egy-egy számot (mennyi szarvasi ash laylan /éjszakai bátorságpróba/ játszottuk el ugyanezt). Én lettem a 10-es.

Első állomásunk Dimona, az atomerőművéről is híres település volt. A Brightsource Energy nevű cég napenergiát hasznosító telepét tekintettük meg. Először buszból, majd testközelből. Természetesen csak a munkavédelmi oktatás után, speciális cipőbe és védősisakba öltözve. Több mint 1000 tükör gyűjti össze a napsugarait, hogy aztán azt egy hatalmas torony irányába verje vissza. A tükrök megtekintése után, a toronyba is feljutottunk.

Dimonából Sde Boker kibucba mentünk, utunk során egy holdbéli tájra emlékeztető kráter közepén fogyasztottuk el az ebédünket. Mindeközben megismerkedhettünk a program izraeli szervezőivel is.

Sde Bokerben szintén a napenergiát hasznosítják, a beershevai Ben Gurion Egyetem kihelyezett laborjában ismerkedhettünk meg a szakma fortélyaival. Bejártuk a parkot és a látogatóközpontot. A kibuc mellett van eltemetve Izrael első elnöke, David ben Gurion és felesége. Az ő sírjukat sem hagyhattuk ki, ha már itt jártunk.

A nap utolsó állomása Mitzpe Ramon volt. Túrával indítottuk a városka megismerését. Sziklás domboldalakon kapaszkodtunk fel majd le, hogy minél többet megtudjuk a Ramon-kráter kialakulásáról, az itt elterülő nemzeti parkról. Ezután a szervezők által legnagyobb bulinak tartott “rappelling” következett. Ez annyit jelent, hogy megfelelő védőruhában és biztosítással az ember leereszkedik a kráter sziklás falán. Ha fizetnének, akkor sem, gondoltam magamban… élvezve a csodálatos panorámát, s a fülemben szóló izraeli rádiót skippeltem a programot.

Az estét egy (talán egyetlen) helyi szállodában töltöttük. Egy hatalmas apartmant kaptunk, három szobával, a német, de Hong-kongban tanuló Frederickkel és az olasz, de Spanyolországban dolgozó Robertóval. A napnak még nem volt vége. Egy közeli kibucban vacsoráztunk, majd egy lelkes túravezető előadását hallgattuk meg a bolygókról és a csillagokról.
Ezt követően olyat láttam, amit még sosem. A Mitzpe Ramon feletti égbolt lenyűgöző, mintha egy scifi filmbe csöppentünk volna. A nagy szél sem tántorított el minket, hogy szemügyre vegyük a csillagképeket, illetve teleszkóp segítségével pl. a Szaturnuszt is. Tényleg ott a gyűrű körülötte!!! Az estét közös tábortűzzel zártuk

Reggeli után indultunk a Holt-tengerhez, ahol az AHAVA cég laborjába voltunk hivatalosak, megismerendő a nanotechnológia és a szépségipar legújabb vívmányait. Érdekes lehet itt dolgozni, fehér köpenyben járkálni ott, ahova a legtöbben üdülni, gyógyulni jönnek. Érdekes szakmai élmény volt!

Közös ebéd, lebegés a Holt-tengeren, majd irány a nemzeti park. Sajnos elkéstünk (kimaradt egy túra – úgy, de úgy sajnáltam 🙂 ), így az En Gedi-i vízesések miatt egyszer még vissza kell térnem ide, ez eddig mindig kimaradt.

Jeruzsálem felé vettük az irányt, a fővárosban a Beit Yehuda diákszálláson kaptunk helyet. A pizzázás után az Óvárosba indultunk. A Fény fesztiválja volt ezen az estén, így buszunk csak araszolt a dugóban. 22 óra helyett, csak 23-kor kezdhettük meg a Siratófal tuneljeinek megtekintését.

Jeruzsálemnek van egy sajátos magávalregadó feelingje. A Siratófalnak meg dublán, mint ahogy pészachkor szoktuk mondani: “Jövőre Jeruzsálemben!”. Nekem ismét megadatott, idén már másodszor!!!

Ahogy beléptünk a tunelekbe, az első teremben egyszer csak feltűnt egy otthoni ismerős, Benu, a szüleivel. Szarvason dolgoztunk évekkel ezelőtt együtt illetve az öccse madrichja voltam vagy három évig. Kicsi a világ, pont a Siratófalnál összefutni!

Az egy órás idegenvezetés után, volt időnk a falhoz is lemenni. Néhány kollégám az MTA Kémiai Kutatóközpontból írt egy-egy üzenetet a falba. Jelentem, a küldemény kézbesítve.

Hajnali kettő körül kerültem ágyba, tartalmas, szép nap volt.

Utolsó napunk során visszatértünk az Óvárosba. Idegenvezetőnk a Cion-hegyen indított. Dávid-sírja, Utolsó vacsora terme,… A háztetőkre felkapaszkodva magyarázta el a négy negyed (zsidó, arab, örmény, keresztény) kialakulásának történetét, majd a Siratófalra néző kilátópontra mentünk. Hallottunk az 1948-as, 1967-es eseményekről, az Óváros mai helyzetéről.

A Cardónál kaptunk szabadidőt, így bevethettük magunkat az arab bazár és a zsidó negyed ellenállhatatlan, szuvenírekkel zsúfolt boltjaiba.

Utolsó hivatalos programunk egy találkozó volt a Héber Egyetemen, Prof. Israel Aumannal. A Nobel-díjas kutató Izrael jelenlegi helyzetére és a békefolyamat lehetséges kimeneteleire próbált meg válaszokat adni az általa kutatott játékelmélet segítségével.

A kicsit vontatott és a csoport többségének témában meglévő előzetes ismereteit egyáltalán figyelembe nem vevő eszmefuttatást követően visszaindultunk Tel-Avivba. A helyi piac mellett egy étteremben került sor a búcsúvacsorára.

Öt napot töltött együtt a kis csapatunk, igazi élmény volt a NANO IS GREEN minden tekintetben!!! Köszönet a szervezőknek!

Háromnegyed hétkor indultam hazafelé… ez már egy másik blogbejegyzés lesz.

/virtuális korrektorok, lehet küldeni az észrevételeket az elütésekről…/

A sabesz gyorsan elsuhant, reggel sokáig szunyókáltam – talán érezve, hogy a hét elején majd felpörögnek az események -, olvastam, hébert tanultam, megpróbáltam elmélyedni az infravörös spektroszkópia rejtelmeiben. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy sötétedik, lassan kimegy az ünnep. Először arra gondoltam, kiugrom valamit enni, aztán kis kutatást végezve a hűtőmben arra a megállapításra jutottam, hogy akad még itthon elegendő táplálék.

Vasárnap reggel ismét 6:00-kor keltem, irány az egyetem. Pár hete vettem észre az egyetem weboldalán, hogy szerveznek egy NANO IS GREEN (értitek, IS, mint Izrael) konferenciát a kampuszon. 2 nap előadás, 3 nap túra az izraeli zöld-nanoiparban. Miután témavezetőm rábólintott a részvételemre, s mivel most nem kellett az izraeli repülőjegyre külön költeni, bejelentkeztem a viszonylag elfogadható árú rendezvényre.

Persze a naptáramban is akadt már egy-két bejegyzés. A pénteki szerelő ismételt látogatás, munkavédelmi oktatás, csoportszeminárium,…

Vasárnap reggel elsőként érkeztem (!) a konferenciának otthont adó előadóhoz. Amúgy az épületünk földszintjén van, s szinte minden nap tartanak benne egy-egy konferenciát, ilyenkor a kávészüntezők hadán kell átverekednie magát az embernek.

Lassan szállingóztak a résztvevők, németek, dánok, angolok, bolgárok, izraeliek. Egyenpóló, közös fotózás, Szarvasról ismert névmemorizáló játék. Aztán előadások, előadások,… mindarról, ami nano és zöld. Napenergia, kórházi textíliák, elemek,…

Aztán újra csoportkép. Ebédre a büféből már ismert, s végigpróbált szendvicsek.

Délután intézetlátogatás, amelyet kihagytam, mert szólított a munka. A pénteken kapott műszerrel kellett egy kicsit foglalkozni. Életemben először dolgoztam glove boxban, hát igen, ha hosszabb karjaim lennének, mindent elérnék, s lehet, hogy még az üvegre se kéne feltapadnom. Elsőre egész jól ment.

A munka után vissza az előadásokra, majd közös vacsora a kampusz főbejáratával szemben található falafelesnél. Utána irány az éjszakai Tel-Aviv. A logisztikai problémákat orvosolva, sikerül mindenkit autóba ültetni. Magát a konferenciát lelkes diákok szervezik, akik kötődnek a STAND with Israel szervezethez. Igazi kék-fehér (ex-szarvasi) hozzáállásuk van a dolgokhoz. “A nanotechnológia, elhelyezi Izraelt a világ térképén” – mondotta elvileg Simon Peres, izrael elnöke – legalábbis a kutatói fórum lelkes, s kicsit túlpörgő moderátora szerint.

Az éjszakai Tel-Aviv, hát igen, a Hayarkon utcában vagyunk a szállodák övezte sétánynál egy bárban. Elsőnek érkezünk, fokozatosan telik meg a hely, mire éjfél után távozunk, már egy gombostűt sem lehetne leejteni. A hosszú combú pincérnő csak hordja az italokat. Nincs Makabi, így beérem a Goldstarral. Aztán emeljük a poharunkat még egy vodka-karamellel is (hogy mik vannak). Beszélgetünk, hallgatjuk a tucc-tucc zenét. Lassan indulunk hazafelé. Alkalmi taxisom, az egyik szervező lelkesen hallgatja diaszpórabeli tevékenységemet, majd közli, cionistább vagyok az izraelieknél, illetve, hogy ő még sosem járt a Yad Vashemben.

Éjjel egy mire ágybakerülök. Ja és nincs net, elmarad az e-mail olvasás.

Kedden kicsit feszülten kelek, ma tartom a csoport előtt a bemutatkozó előadásomat. Azaz, csak tartottam volna, mert a főnök negyed kilenckor lefújta, hogy a sok hiányzó miatt csúsztatunk egy hetet. Hát jó, a rozsdásodó vasak és az STM képek nem futnak el.

Irány a konferencia, kezdünk csapattá érni. Reggel az izraeli Tudományos és Technológiai Miniszter látogatott el hozzánk, ő egyébként rabbi is, s mondandója végén nem marad el egy kis bibliai tanítás sem. Megtudjuk, hogy a “tudomány mindannyiunk közös nyelve”, vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül.

Előadások. Rövid villámbemutatkozások 3 dia erejéig. Aztán újabb előadók a haifai Technionból, a rehovoti Weizmann Intézetből, a jeruzsálemi Héber Egyetemről és a Tel-Avivi Egyetemről. Délután poszterszekció, azaz előtte még elugrom a munkavédelmi oktatásra. Keresem a 301-es épületben a földszinti termet. Végül ráakadok, egy amerikai diákcsoporttal együtt képeznek. Ők 6-10 hétre jöttek, s a nanointézetben illetve a kémiai tanszéken dolgoznak majd a nyáron. Van még néhány izraeli diák, s egy-két kakuktojás, mint én. Egy nyugdíjas bácsi oktat, olyan forma, mint a KK-ban Tmuci bácsi. Ha baj van 7777, remélem nem lesz rá szükség.

Poszterezünk, előadásokat hallgatunk, majd egy srác érdekes játékot játszik velünk. Jövőkutatással foglalkozik, s minket is erre ösztönöz másfél órán át. Már megint, mintha Szarvason lennénk. Kiscsoport, feladatlap, nagycsoport 🙂 nincs új a nap alatt.

Öt fős csapatunk, az általam mondott ötletet dolgozza fel (demokratikus szavazáson győzött 🙂 ). Az elején szkeptikus voltam, de a végére hatalmas sikerrel zárult a workshop.

A nap zárása, tészta és salátavacsi a kampusz Greg kávézójában. Utána éjszakázás, de most inkább haza indulok, reggel folyt. köv.

U.i.: Két német sráccal elindultam felfedezni a kampusz északi, újabb részét, amerre még nem jártam. Útközben kiderült az egyiküknek van egy magyar ismerőse, Balla Zsolti, a lipcsei rabbi. Kicsi a világ, Zsoltit évek óta ismerem, hát igen persze, hogy Szarvasról.

U.i.2.: Mielőtt hazaérem, a ház előtt egy fekete macskával találkoztam, egy autó tetején ült, s egészen fura feje volt (sajna mindkét kezem tele volt, s a fotó most elmaradt).

Reggel korán kelek, Lajla Tov, kedves Olvasóim

/…/