Hírek

Vannak az embernek olyan barátai, akikkel viszonylag gyakran találkozik, akikről nagyjából mindent tud. Vannak az embernek olyan ismerősei, akikkel időről-időre látják egymást, s váltanak ekkor egy-két szót. S vannak a szarvasi “Jóbarátok”, akikkel akár 2-3 vagy 10-15 év után is ott tudjuk folytatni a beszélgetést, ahol anno a körös-parti tábor Imatermében, Kupolájában vagy a Beit Davidban valamelyik nyáron abbahagytuk. Fura kötelék ez. A napokban, amikor az egyik alföldi “Jóbarátomnak” boldog születésnapot kívántam a Facebookon, visszaírt: “Mikor is találkoztunk utoljára, 1997 vagy 98? Emlékszel… – kezdte a sztorizgatást. S hogy miért is mesélem mindezt. Múlt héten kaptam egy üzenetet Danitól. Pár napra kiugrik néhány barátjával Izraelbe, szívesen összefutna velem. Mit mondjak, jól esett, a Szentföldön annyi mindent csinálhat az ember, kirándulhat, pihenhet a tengerparton, rokonokat látogathat,… s ő mégis fontosnak érezte, hogy találkozzunk pár percre.

Ma este beutaztam Tel-Avivba, hogy egy hangulatos kis kávéház teraszán vagy két órát beszélgessek Danival és a szintén ősrégi szarvasi ismerőssel Mukival, aki pár éve itt él az országban. Vele vagy öt hónapja szeretnék már találkozni, most jött össze. Viszonylag hosszú idő után láttam újra mindkettőjüket, mégis, mintha pár napja ültünk volna ott azon az általam tartott fogaskerekes workshopon a Madrich-roomban, mintha tegnap még egy szobában laktunk volna valamelyik kőházban vagy az orvosival szembeni új faházban… Mindketten szinte előttem nőttek fel, emlékszem rájuk, mint kezdő ifjúsági vezetőkre, s tanúja voltam, ahogy végig meneteltek a hivatalosan nem létező szarvasi “ranglétrán”…

A nap mondta is elhangzott az asztalnál: “Azért szeretek veled beszélgetni, mert te is szeretsz nosztalgiázni!” – mondta beszélgetőpartnereim egyike. Jó volt látni őket, hallani milyen fergeteges élményt jelentett a blogomban is megemlített szarvasi Tóra-avatás a nyár végén, jó volt megismerni egy olyan barátnak az Izrael-képét, aki pár éve már itt húzza az igát.

Dani és Muki köszönet a kellemes beszélgetésért! Hát igen, azok a szarvasi gyökerek, amik összekötnek minket, “Jóbarátokat”!

U.i.: Egy másik szarvasi “Jóbarát” kérésére novemberben békén hagyom a ramat gani macskákat… Szóval decemberig nyávogás mentes lesz a Posztdok Napló.

Fél hatkor elhagytam a őszi szemeszterre benépesült Bar-Ilan Egyetemet. Az iskolakezdésnek három fő jele volt: reggel a gyaloghídon alig fértünk el, visszatért az ingyenes-újság osztogató a kapuhoz és a kis ABC-ben az eddigi 3-4 féle szendvics helyett legalább 25 féle várta a vásárlókat. Szóval nem sokkal sötétedés után leléptem. Este programom volt. Végre valami kicsit más, mint a bevásárlás, vacsorakészítés, tv-nézés, internetezés, alvás… A múlt hónapban alakult egy magyar klub Tel-Avivban az itt élő és dolgozó magyarok számára:

“A MOADON Hungary egy független civil kezdeményezés. Egy klub. Se több se kevesebb. Létrehozói nem a világot akarták megváltani, csak az együttlét örömét kivánják megadni az Izraelben – közelebbről Tel Aviv és vonzáskörzetében élő magyar ajkú zsidó közösség számára. A MOADON Hungary másrészről egy hagyományörző klub mely küldetésének tartja az Izrael sokszínű kultúráján belül az elődeink által reánk hagyományozott magyar kultúra, és az azt megjelenítő magyar nyelv, ápolását. A klubot a Magyarajkú Izraeliek facebook csoportja, az Új Kelet  magyarnyelvű hetilap, valamint a My ISRAEL internetes portál  hozta létre, és működteti.”

A klubnyitó rendezvényről , egy családi esküvő miatt lecsúsztam, most nem hagyhattam ki az összejövetelt. A 61-sel gyorsan hazaugrottam, magamhoz vettem a kabátom – most először került ki a szekrényből, mióta júniusban kipakoltam a bőröndből -, s már repültem is a 63-sal Tel-Avivba /a képeken a kivilágított Azrieli Center látható/. A buszról leszállva magyar szó ütötte meg a fülemet, már sejtettem, jó irányba tartok. A rendezvényre a HaBima Színház közelében, a Bilu utca 39-ben, a latin-amerikai bevándorlók könyvtárában került sor. Közel hatvanan, igen 60-an gyűltek össze az idősebb és középgenerációból, hogy jó hangulatban, együtt töltsék el ezt a pár órát. Kicsit olyan érzésem volt, mintha otthon lennék a komáromi Shalom klubban (csak most a vendégek, s nem a szervezők oldalán). Egy lelkes kis csapat mindent elkövetett, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Volt magyar zene, rágcsálnivaló és üdítő, sütik is akadtak. Az est kötött programjának keretében Polgár Zsófiával, a három híres sakkozó Polgár-lány egyikével beszélgettek a házigazdák. Zsófia beszámolt gyerekkorukról, a szülei által kidolgozott “zseni-nevelési” módszerről, izraeli életéről, családjáról. Természetes, baráti hangulatú másfél óra volt, a végén számos kérdéssel. A résztvevők közül páran talán még most is ott beszélgetnek a családiasan berendezett teremben…

3000  2153 km-re Magyarországtól összegyűlnek időről időre itt a város közepén a szentföldi magyarok. Szép kezdeményezés, további sok sikert és erőt a szervezőknek! Ha tehetem, örömmel megyek majd máskor is!

U.i.: Mai szendvicsemet ismét egy macska figyelő tekintete mellett fogyasztottam el kedvenc padomon. Lehet, érzik rajtam, hogy sok gefilte fisht?

Megjelent a 185. Hitközsége Híradó, jó olvasást.

/…/

A blogger szeretne mindig valami újról írni, s nem ismételni önmagát. Néha azonban az élet módosítja ezt a szándékot. 2011. augusztus 21-én közölt a www.myisrael.com magyar nyelvű izraeli portál egy összeállítást az akkori aktuális szentföldi helyzetrő bejegyzéseim alapján Savua Tov / Jó hetet címmel.

Mit is írtam akkor?

“S mi lesz mindennek a következménye. Felszállnak majd a harci gépek, végrehajtanak néhány célzott támadást, amely a sűrűn lakott gázai övezetben a polgári lakosságot sem tudja kikerülni. Erre jönnek majd a válaszrakéták, az eilatihoz hasonló merényletek… s a vadászgépek újra levegőbe emelkednek majd… s kezdődik minden elölről.”

A Gilad Shalit szabadulását és a fogolycserét követő viszonylagos nyugalom múlt hétig tartott. Az Ashdodra kilőtt rakétát ma torolta meg a hadsereg, likvidálva az újabb kilövésekre készülő, az előzőért is felelős támadókat. A válasz nem váratott magára sokáig. Dél-Izraelben újra szólnak a légvédelmi szirénák. 19:48-kor a legnagyobb hírportálok vezető hírei:

Rocket fired from Gaza hits home in Ashdod; 1 injured

Two Injured in Gaza Grad Attacks; Ashdod School Hit by Rocket

Rockets fired at south

Two Israelis hurt as seven rockets strike southern Israel

Azok, akik nem az érintett övezetben, az óvóhelyeken vannak, most újra ott ülnek a tv előtt… Ismét rendkívüli híradók /lásd a képeken/, aminek nem lehet tudni, mikor lesz majd vége… ezeket az adásokat az élet írja. Ismét képek szaladó emberekről, helyszínelő rendőrökról, tűzoltókról, villogó mentőkról…

Ashdodban egy többemeletes lakóházat ért találat. Igen, Ashdodban, a  kikötővárosban, amely annyira rabul ejtett legutóbbi látogatásomkor:

“Hihetetlen, hogy a csupa pálmafa, csupa virág, rendezett és tiszta 200 ezres település még nincs 60 éves sem… Nyugdíjas koromban elüldögélnék majd itt egy tengerre néző erkélyen.” – írtam a szukoti, 78. bejegyzésbe, október 17-én.

Most nem szeretnék Ashdodban lenni. Én megtehetem, de akik ott laknak, 200 ezren, ők nem.

Holnap indul az izraeli egyetemeken az őszi szemeszter, elvileg, reggel majd meglátjuk, kinyitnak-e a tantermek mondjuk a beer shevai Ben Gurion Egyetemen…

S az este még csak most kezdődött…

Layla Sheket! Csendes estét Izrael!

Tovább folytattam pénteki, “Térképezzük fel Izrael fehér foltjait” című sorozatomat. A mai délelőttön az AYALON MALL volt a célpont. Meg kell állapítanom, Tel-Aviv és azon belül is Ramat Gan, egy nagy “falu”, ahogy ezt Komáromban mondanánk. Nem találkoztam olyan buszjárattal még, melynek menetidejét ne órákban mérnék. Bár a Google maps szerint egy köpésre van tőlem a bevásárlóközpont, a busz mégis 50 percet kanyargott velem. Városnézés volt ez a javából a 67-es buszróla metropolisz számomra még ismeretlen részén.

Ha hihetünk a Wikipedianak, a קניון איילון‎, Kanyon Ayalon Izrael első városközponton kívül épült, parkolóhelyek sokaságával rendelkező plázája volt 1986-os megnyitásakor. A komplexum létrehozói honosították  meg a “Kanyon” fogalmát az ereci köztudatban, a kifejezés a “kana” vásárolni szó és a “henyon” parkoló hely szavak összeolvasztásából alakult ki a weboldal szerint. 1993-ban itt nyílt meg az első szentföldi McDonalds, 2006-ban a négy termes mozit 15 termesre cserélték egy újabb szinten húzva a földszintes áruház egy részére.

Hát igen, fogyasztói és globalizálódó társadalmunk e fontos építményét nem szabad kihagyni. Van itt minden, ami egy rendes hazai plázából sem hiányozhat. Ami talán otthon még nincs, az a masszírozó sátor, az áruház közepén 5-6 ágyon fekszenek a megfáradt vásárlók… Nem időztem sokat itt, az is lehet, hogy az ágy masszírozta őket. Néhány munkához szükséges irodaszer vásárlása után az Office Depotban (hol máshol), ismét beszippantott a Steimatzky zöld világa… Valahogy ennek a könyvesbolt-hálózatnak nem tudok ellenállni, s üres kézzel távozni az üzleteiből… Újabb CD-vel gyarapodott a gyűjtemény, ezúttal Shlomo Artzitól:

Ha már cégtörténetnél tartunk, a Steimatzky Izrael legrégebbi könyvesbolt-hálózata. Jóval az ország alapítása előtt, 1925-ben hozta létre egy orosz származású, Németországból bevándorolt kereskedő, Yechezkel Steimatzky. A történet szerint a Héber Egyetem megnyitójára érkezett rövid látogatásra, miután meglátta, hogy jó üzlet lenne idegennyelvű könyvesboltot létrehozni a bevándorlónak és a brit katonáknak, a jeruzsálemi Jaffa utcán megnyitotta első üzletét. 1927-ben boltot nyitott Bejrútban, majd Bagdadban, Kairóban, Alexandriában és Damaszkuszban. Izrael 1948-as megalakulása után, a Függetlenségi-háború idején az arab országokban működő Steimatzkykat államosították. 2010-ben 160 különböző méretű kereskedelmi egység tartozott a hálózathoz Izraelben, de megtalálhatók voltak Londonban és Los Angelesben is.

Ez volt a mai kirándulás. Rövid jelentés az egyetemről. Vasárnap startol a 2011-2012-es őszi szemeszter a felsőoktatási intézményben. A kampusz egyre nyüzsgőbb, a jövő hét elején beindul az új, ingyenes minibusz-járat is. Pénteken egész napos munkavédelmi oktatást tartottak a kémiásoknak. Az oktatás előtt az egyetem rektora köszöntötte a diákokat, tanárokat az új tanév kezdetén. A héber nyelvű fejtágításon elidőztem vagy két órát, aztán várt a labor… Pont a nyári szemeszter utolsó napjaiban érkeztem, így még nem láthattam a Bar-Ilant teljes fordulatszámon pörögni. /a képen a munkavédelmi kézikönyv; az egyetemi üdvözlő kép forrása a www.biu.ac.il oldal/

U.i.: Egy dolog, a macskák hiányoztak csak az AYALON MALLból… 🙂

/…/

A jaffoi kikötő kőfalánál állok, előttem a tel-avivi tengerpart… Mintha karnyújtásnyira lenne,… szállodák, felhőkarcolók, folyamatosan érkező repülőgépek az égen. Mindemellett nyugtató csend, csak a tenger hullámzása hallatszik… Évekig el tudnám nézni ezt a látványt. Ennyi időm azért nincs, 20 perc múlva folytatódik a Bar Ilan Egyetem Nanotechnológiai Intézetének házon kívül megrendezett “házi” konferenciája. Váltok még egy-két szót P-vel, aki közel 50 évesen vándorolt ki Izraelbe illetve új ismerősömmel, egy fizikussal, akinek felcsillant a szeme, hallva, hogy Szlovákiából érkeztem, ugyanis, tavaly pont Pöstényben nyaralt.

Reggel nyolckor indultunk a kampuszról két busszal. Egy különleges helyen rendezték meg a sorrendben harmadik intézeti seregszemlét. A hallássérültek által üzemeltetett kultúrközpont és étterem ad otthont a szimpóziumnak. Ebéd előtt a workshopon tanulhattunk egy kis jelbeszédet is.

Négy szekcióban egy-egy szenior kutató és három-négy doktorandusz tart előadást. Biológusok, fizikusok, mérnökök, vegyészek, ami közös bennük, mindannyian “nano”-t kutatnak. A megynyitón kb. 250-en lehettünk. Hihetetlen, az egyetemen többen foglalkoznak nanotechnológiával, mint nálunk a komplett kémiai intézet takarítónénistől, portás bácsistól. És ez csak egy egyetem a sok közül, ahol nanotudományt is művelnek.

Rossz szokásom ellenére, valamiért – talán a tengeri levegő hatása – szerencsére nem jön állom a szememre, s nem akar minden percben leesni a fejem az ötödik előadáson sem. Egész érdekesek a prezentációk, lehet belőlük újat tanulni, ötletet meríteni. Vannak témák, amik közelebb állnak hozzám, vannak amik nagyon távol…

Az ebédet, s itt most ne valamilyen menza kajára, hanem EBÉDre gondoljon a Kedves Olvasó, összekötötték a poszterszekcióval, itt is van mit “lefotózni” a jövőre nézve.

Két dolog, ami nagyon megragadt bennem. Az első, hogy az egész program angolul zajlik, a moderálástól kezdve az előadáson át a kérdésekig. Tudom, fontos a magyar tudományos nyelv hagyományainak ápolása, megőrzése, továbbadása, de ez az angol nyelvűség hatalmas előnyt jelent a nemzetközi színtéren. Amikor az ember abba nő bele, hogy angolul adjon elő, az egészen más, mintha 15-20 előadásból egyet-kettőt tart csak angolul a diákévei alatt. S hát legyünk őszinték, ha az emberek 99,9% ért magyarul, miért beszélnénk idegennyelven egy-egy tudományos fórumon…

A másik számomra érdekes dolog a hallgatóság megszólítása volt. Tízből nyolcan “Hello”-val köszöntötték a nagyérdeműt. Elképzeltem, amint állok a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Kutatóközpontjának Kutatóközponti Tudományos Napok című rendezvényén a négyes épület második emeleti előadótermében, s a professzorokkal, vezető kutatókkal, kortársaimmal megtelt teremben úgy kezdem a bemutatóm, hogy HELLÓ… Sokan nagyot néznének az biztos! Még a doktoranduszoknak szóló Doki Suliban se merte volna megengedni magának ezt a lazaságot senki, pedig ott tényleg magunk között voltunk. Persze tudom, mindez abból ered, hogy a héber nyelvben nincs magázódás… amúgy is, nem a formalitások a lényegesek errefelé, hanem az eredmények…

Ezt a HELLÓ-s kezdést egyszer azért kipróbálnám, ha sors úgy hozza, hogy ismét hazai pályán adhatok majd elő… (Kollégák, kérjétek majd számon rajtam ezt az ígéretem!)

Van azonban egy univerzális, minden országra igaz szokás (legalábbis amelyekben jártam már), ha egy konferencián reggel 250-en voltak, estére biztos nem marad 50-nél több ember. Így történt ez itt is. Az intézetvezetőnek, aki a zárszót mondta, támadt is egy ötlete, mindazok akik itt maradtak, adják le a névkártyáikat, s majd kisorsolnak valami kis ajándékot… 🙂

U.i.: A kikötő sem volt macskamentes, két fekete cica keresztezte is az utamat.

/…/